Egy ritka mesterség nyomában
Várhosszúréten tevékenykedik egy szinte elfeledett mesterség művelője, Slíž Róbert harangöntő. A fiatalember által készített harangok nemcsak Szlovákiában, hanem Európa több országában is otthonra találtak már. Nemrég a budapesti Mesterségek Ünnepén vehette át az Év Ifjú Mestere elismerést, ennek apropóján beszélgettünk.
Ifjabb Slíž Róbert Rozsnyón lakik, a műhelye Várhosszúréten van. Jelenleg a Kassai Műszaki Egyetemen kohászatot tanul. A harangöntést autodidakta módon sajátította el. Mint elmondta, a harangok iránti szeretete régi keletű, gyermekkorába nyúlik vissza.
– Gyerekkoromban, talán 3-4 éves lehettem, nagyapám elvitt a pelsőci harangtoronyba, ahol az egyik barátja volt a harangozó. Mindez már akkor nagyon megtetszett. Később, 12 éves voltam, egy iskolai kiránduláson felvittek minket a kassai Szent Erzsébet-dóm tornyába, ott megint találkoztam a harangokkal – emlékezett vissza, hozzátéve, mivel továbbra is érdekelte a dolog, egyre gyakrabban fordult meg templomtornyokban, harangtornyokban, bárhol, ahol harangokat láthatott. Tizenöt éves korában döntött úgy, hogy maga is megpróbálkozik a harangöntéssel, elkezdte építeni első öntőformáját. Az első harang három évvel később, 2015-ben készült el.
Azóta már számos harang került ki a műhelyéből, illetve különböző rendezvényeken is tart bemutatókat. Így tett az idei budapesti Mesterségek Ünnepén is, ahol elnyerte a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által adományozott Év Ifjú Mestere elismerést, amelyet annak ítélnek oda, akinek tárgyai magas esztétikai érzékről, hagyományismeretről és a szakma iránti elhivatottságról tanúskodnak. Az ifjú harangöntő szerényen csak annyit mondott, nagy megtiszteltetés és nagyon jó érzés ilyen rangos elismerést kapni.
Slíž Róbert az öntőformákat középkori technológiával készíti, agyag, lótrágya és emberi haj keverékéből. Ennek leírása régi szövegekben található, de új receptúrát kellett kikísérleteznie, mert az agyag mindenütt másféle, máshogy szárad. Az itteni agyagnak megfelelő receptúrát kellett találnia, mondja.
A harangkészítés első lépéseként kiszámolja a harang alakját, profilját, majd kivág két sablont, egyet a külső, egyet a belső részhez. Ezt követően kezdődik az öntőforma készítése. Az első sablon alá került a belső forma, a mag, amire ráhelyezi a második részt, az álharangot. Ezt viasszal vonja be, majd elhelyezi rajta a mintákat, díszeket, feliratokat, szintén viaszból. A viaszdíszítésre több agyagréteg kerül, ez a harmadik rész, a köpeny. Amikor a köpeny elég vastag, kiégeti a formát, a viasz kiég, s megmarad a harang negatívja. Ezután szét lehet szedni a formát, az álharang is eltávolítható. A köpeny visszakerül a magra, a belseje már üreges, tehát bele lehet önteni a folyékony fémet.
A forma elkészítése hosszadalmas procedúra, hetekig, nagyobb harangok esetében hónapokig elhúzódhat. Maga az öntés percek alatt végbemegy, viszont ez a folyamat legveszélyesebb része, hisz hatalmas a forróság, s az 1150 fokra hevített bronzzal óvatosan kell bánni.
– A formát be kell ásni egy gödörbe, illetve kisebb forma esetében hordóba is lehet, majd ezt betemetem földdel, hogy az öntésnél a nyomás ne emelje fel vagy törje szét. Ezután felolvasztjuk a bronzot, a harangot 1150 foknál öntjük – magyarázza az ifjú mester. – Egy kisebbhez szükséges forma olyan három hét alatt készül el, egy nagyobb, 50 kilós harang esetében pedig másfél hónap alatt. Ez csak maga a forma elkészítése, aminek ezt követően száradnia kell. Az is benne van a pakliban, hogy nem sikerül, ilyenkor a formát össze kell törni és újrakezdeni az egészet.
Európa több országában szólnak
– A legnagyobb harang, amit eddig öntöttem, 41 kilós, 38 centiméter átmérőjű volt. De most már olyan 200 kilóig tudunk önteni itt a műhelyben – mondja, hozzátéve, az említett darab Ausztriába került. De szólnak már harangjai Európa több országában, az általa készített darabok közül néhány Magyarországon, Lengyelországban, Ausztriában talált otthonra. Természetesen itthon is több helyen találkozhatunk az alkotásaival, egy emlékharangot a várhosszúréti templomnál helyeztek el, további darabokat pedig Lőcse közelében, Levočské Lúky település kápolnájában, az Igló melletti Pálmafalván (Harichovce), vagy Dénesdtorcsmisérden (Dunajská Lužná).
A fiatal harangöntő elárulja, sok segítséget kap a Gömöri Kézművesek Társulásától, amelynek maga is tagja. Támogatják, a kézművesek be tudnak segíteni, például fából készült vagy kovácsolt dolgokkal. Egy harangjátékra mutatva megjegyzi, kovácsolt dolgokat ő maga is készít, ennél a darabnál csak az ácsmunkánál kapott segítséget Baffy Lajos fafaragótól.
– A kisebb harangokra én is elkészítem a kovácsolt dolgokat, de nagyobbak esetében megszólítok egy tapasztaltabb kovácsot – mondja. Hozzáteszi, hogy az említett harangjáték prototípus, amivel meg akarta mutatni, hogy pontosan hangolt harangokat is tud készíteni, ami nem egyszerű feladat.
– A templomi harangokat nem kell hangolni, azokat ki lehet önteni úgy, hogy olyan hangjuk legyen, amilyen kell. Ha nem is száz százalékban pontos, azoknál a hibát nem halljuk meg. A harangjáték már komolyabb hangszer, ott harmóniában kell lenniük. Az öntés után esztergályozzuk a harangok belsejét, bemérjük a felhangfrekvenciákat, pontosan ki kell számolni, melyik pontban mennyit kell leesztergályozni – magyarázza. Az akusztikai hangolással egy hollandiai ismerőse segít, mert „nálunk ezt senki nem tudja, tanulni sem lehet”.
Tegyük hozzá, hogy a 32. alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepe történetében még sosem fordult elő, hogy minden zsűritag ugyanarra szavazzon. Valószínű, hogy Európában nincs még egy ilyen harangöntő, mert Slíž Róbert hagyományos eljárással készíti a harangokat, ahogy a középkorban is készültek. És ez csodálatos dolog.
