Egy kis falu nagy büszkesége – százéves a Dercsikai Önkéntes Tűzoltó Testület - KÉPEKKEL
Az utóbbi években inkább már a víz elleni védekezésben segédkeznek, a töltést vigyázzák, de ők azok, akik nagy esők után szivattyúznak az eláraszott pincékben. De ha kell, viharban kidőlt fákat is eltávolítanak az útról. Ha a szomszéd falvak valamelyikében tűz üt ki, azonnal ugranak, ha riasztást kapnak. Dercsikán, ebben a csallóközi falucskában, nincs is olyan család, ahol valaki ne lett volna, vagy éppen napjainkban ne lenne tűzoltó. A régi krónikák elsárgult lapjai híven őrzik az elődök emlékét. Szerencsére nemcsak múltja, hanem gazdag jelene is van itt a tűzoltóságnak. A tűzoltóversenyeken rendre előkelő helyezéseket elérő női és férfi csapattal is büszkélkedhet.
E sorok írójának nagyapja, aki 1900-ban született, sokat mesélt annak idején a tűzoltóskodásról. A nádfedeles házak bizony hamar lángra kaptak, nem is beszélve az aratásról, ahol mindig fokozott volt a tűzveszély. Még a régi kézzel hajtható szivattyút is emlegette. Nagy kincs, hogy ez a mai napig megvan, és a mostani tűzoltók, az unokák és dédunokák, úgy vigyáznak rá, mint a hímes tojásra.
A Dercsikai Tűzoltó Testület nemrég fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte. Úgy, ahogy illik. Múltkutatással, szentmisével, tűzoltózenekar kísérete melletti felvonulással, a tűzoltószertárban rendezett kiállítással, emléktábla elhelyezéssel, a Flórián szobor megkoszorúzásával és természetesen emlékérmek is átadásra kerültek.
Mesél a múlt
Az ott elhangzott ünnepi beszédből kitűnik, hogy már a 20. század elejéről, 1908-ból is vannak olyan feljegyzések, amelyek a tűzoltószervezet létére utalnak, de a múltkutatásból és az idősek elbeszéléseiből azt szűrték le, hogy a megalakulás 1926-ra tehető.
Száz év alatt természetesen rengeteget változott a világ. Ma már modern eszközök és felszerelés segíti a tűzoltók munkáját. Az idősebbek még meséltek arról, amikor lovas kocsival vonultak a tűzhöz és a vizet gémeskutakból szerezték. Egy-egy tűzesetnél szinte az egész falu megmozdult. Állandó tűzoltószolgálat volt, aki éppen soros volt, annak éjjel-nappal rendelkezésre kellett állnia. Hogy ki van éppen soron, azt a kapuján elhelyezett tábla is jelezte. A tűzoltószekér elé két lovat fogtak be. Akinek csak egy lova volt, annak a lovát egy másik gazda lovával fogták össze, hogy meglegyen a szükséges kettes fogat.
És ha megszólalt a jelzés, indulni kellett. A tűz jelzésére a faluban kisdobos vagy trombitás is szolgált. A tüzet jelző trombitaszó dallamát mindenki ismerte, hangjára az emberek gyalog, kerékpárral, lóval vagy éppen azzal indultak, amijük volt.
Aztán sok- sok évtized múlva, a hatvanas években benzinmotorral működő szivattyút szerzett a tűzoltószervezet. Ezt a kéthengeres, kézi indítású motrot, mint az öntözőmotrot, kocsival vagy traktorral szállították. Ezt követően fecskendős utánfutót kapott a testület, majd egy újabb, már a fiatalabb nemzedékek számára is ismerős PS 12-es motoros fecskendő következett. A fejlődés következő fontos állomása a tűzoltóautó megjelenése volt. Az 1960-as évek közepén érkezett meg a Tatra 805-ös. A tűzoltók már a járműben utazhattak, és maga a kivonulás is sokkal gyorsabbá vált. Később ezt követte a mai napig meglévő Avia, mielőtt még megkapta volna a szervezet a még korszerűbb Ivecót.
A dercsikai tűzoltók mindig is sikeresen szerepeltek az egyes versenyeken, hiszen a tűzoltófelszerelést nemcsak birtokolni, hanem használni is tudni kell.
Méltó utódok
A régóta örök álmukat alvó egykori tűzoltók, akiknek saját tűzoltónótájuk is volt, büszkék lehetnek utódaikra. A dercsikai tűzoltóság, köszönhetően a vezetőség és néhány lelkes szervező szinte emberfeletti igyekezetének, a mai napig is él és virul. Mert ez egy közösség, ami mostanság igazán nagy értéknek számít. A tűzoltók pályáznak, bálokat, tűzoltóversenyt szerveznek és a falu önkormányzatának támogatását is élvezik.
A legnagyobb műszaki fejlődést éppen az elmúlt években sikerült elérniük, modern eszközök és a már említett Iveco tűzoltóautó beszerzésével. De mit érne a modern technika, ha nem lenne, aki használja is ezt. Napjaink legnagyobb kihívása az új tagok toborzása, megtartása a szervezteben. Annál is inkább, mert szabadidejük egy részét a gyakorlásra, a tűzoltóversenyekre való felkészülésre kell szentelniük. Ez utóbbiakon rendszeresen szép helyezéseket érnek el tűzoltók. Hamarosan éppen Csehországba utaznak egy olyan megmérettetésre, ahol 50 szlovákiai és 50 csehországi csapat mutatja be tudását.
Hogy a tűzoltókra milyen nagy szükség van, azt legutóbb a száj- és körömfájás járvány idején tapasztalhattuk meg, amikor a fertőzött szarvasmarha-telepeknél teljesítettek szolgálatot. A Covid idején az előírt fertőtlenítéseket végezték rendszeresen. Fakidőléseknél is beavatkoznak. A legemlékezeteseb talán az a bevetésük volt, amire a néhány éve hirtelen lezúduló özönvíz miatt volt szükség. A fél falu pincéi víz alá kerültek és a tűzoltók napokon keresztül, fáradhatatlanul szivattyúzták a vizet. Munkájukért nem várnak fizetséget, de a köszönet azért nekik is jólesik.
