Egy csipetnyi Provence a párkányi platánfák alatt - KÉPGALÉRIA

2019. június 17., 19:23

Az immár hagyományos párkányi levendula-ünnep mind az öt érzéküket kényeztette: az árnyas platánfák alatt levendulás finomságokat kóstolhattunk francia sanzonok kíséretében, levendulás teaházban hűsölhettünk, vagy éppen a gyógynövényes kencék és illóolajak esszenciáit ismerhettük meg, helyi kézművesek segítségével.

levendula-1-bokor.jpg
levendula-1-bokor.jpg
levendula-2-bokor.jpg
levendula-3-bokor.jpg
levendula-4-bokor.jpg
levendula-5-bokor.jpg
levendula-6-bokor.jpg
levendula-7-bokor.jpg
levendula-8-bokor.jpg

Már harmadik alkalommal valósult meg a tematikus Levendula-nap a párkányi VMK szervezésében. A kézműves árusok egyre-másra kínáltál a csalogató levendulás és gyógynövényes szappanokat, olajokat, illatpárnákat, étel- és italkülönlegességet. A Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola diákjai izzították a hangulatot, őket a Bon-Bon trió követte francia sanzonok és tangóharmonika lágy dallamaival, majd zongorás-fuvolás produkció következett Kurina József tolmácsolásában. 

A fülek kényeztetése mellett orrunk hamar elvezethetett a helyben főzött levendulás baracklekvárig, s a teaház illatozó különlegességeit is megkóstolhatták a sétálóutcára látogatók.

A délután folyamán ki-ki fellapozhatta a Nagy Gyógynövény Kódexet, hogy a manapság egyre elfeledettebb gyógynövényekről többet tudjon meg. A szervezők jelentős hangsúlyt fektettek a környezettudatos gondolkodásmód terjesztésére is, az Eco-Day cég az egyszerhasználatos műanyagok helyett csodás alternatívákat mutatott be.

A levendula a város lakóit és a környező falvakból ide látogatókat is elvarázsolta,

a rendezvény alkalmat adott ismereteink bővítésére, zenei és gasztronómiai feltöltődésre és persze a kellemes baráti beszélgetésekre is.