2022. január 27., 13:22

Egy bodrogközi klímaoktatási szakember

A királyhelmeci születésű Kurka Ivanega Boglárka ma Csehországban él ugyan, de nem felejtette el, honnan indult. Szülőföldjének szeretne segíteni azzal, hogy a fiatalok környezet- és klímatudatos szemléletformálásán túl konkrét, célirányos projekteket is kidolgoz számukra. Egyik éppen pár nappal lapunk megjelenését követően kezdődik.

Ivanega Kurka Boglárka egy tavalyi nyári nagyléli programon oktat
Fotó: Patrik Gažo

A walesi nemzetközi érettségijét követően első felsőfokú alapképzését az Egyesült Államokban humánökológiából, első mesterdiplomáját Rómában élelmiszer-biztonság és humánfejlesztés szakon szerezte. Tavaly újabb mesterdiploma birtokosa lett,  Finnországban oktatásvezetés és menedzsment szakon végzett. Ez utóbbin diplomamunkáját a klímavédelmi oktatásról írta.

A környezeti oktatással és a klímavédelemmel Boglárka már az amerikai évei alatt is foglalkozott, ahol egy környezetvédelmi múzeumban dolgozott. Szlovákiába való visszatérését követően pár évig a környezetvédelmi minisztériumban éppen a nemzeti szintű oktatási projektekkel foglalkozott.

Többéves külföldi önkéntes természetvédő tevékenysége alapján egy jó ideje azon gondolkodott, mi lehetne a legmegfelelőbb és leghatásosabb módja annak, hogy visszaadjon valami konkrétat a Bodrogköznek, a szülőföldjének. Még úgy is, hogy ő maga jelenleg ténylegesen nem ott tartózkodik. Tulajdonképpen ez a fő motivációja annak a kilenc héten át zajló oktató programnak, amelyet – a kassai SUSTO cég égisze alatt – a 16–24 éves bodrogközi fiatalok számára szervez.

A Kassa megye klímaváltozáshoz való alkalmazkodási stratégiáját tárgyaló felmérés kimutatta, hogy a jelenség következményeinek épp a Bodrogköz van leginkább kitéve. Ezt a tényt Boglárka nem tudta figyelmen kívül hagyni, elég erős második motivációként szolgált arra, hogy célzott projektben kezdjen gondolkodni.

Az oktatásügyi minisztérium igent mondott a pályázatára, és megkapta a támogatást. A képzés végén a tudásanyagot szlovák és magyar nyelven kidolgozott módszertani kézikönyvben foglalják össze, ami ingyenesen áll majd a tanárok rendelkezésre. Itthon a fenntartható jövő és a klímaváltozás még egy új szakág, ezért is lehet hasznos a kiadvány. 

A diákok feladata az elsajátított tudásanyagot követően az lesz, hogy közvetlen környezetükben felkutassanak egy konkrét, a klímaváltozás hatásainak kitett helyet, és arra keressék a választ, milyen lenne ez a hely egy ideális, klíma- és környezetbarát, fenntartható Bodrogközben.

A képzés végén kidolgozzák saját projektjeiket, amelyeket tavasszal a szakemberekből álló zsűri értékel. A legjobbakat jutalmazza is. 

Boglárka egyike azoknak a szakembereknek, akik az oktatási tárca mellett aktívan kiveszik a részüket az iskolai szaktananyagok  kidolgozásában. Tavaly indult az a reformtervezet, amely szerint a környezetvédelmi nevelés tananyaga mellett érintőlegesen más tantárgyakba is bekerülhetnek a klímavédelem témái.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/4. számában.

 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.