2019. november 9., 18:57

Édes élet és néptáncos örömök Nádszegen - VIDEÓVAL

Nagyszabású táncházzal, ízes kocsonyával és tortával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a nádszegi Nádos néptánccsoport.

tiz-eves-a-nados3.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A nádszegi Kis-Duna vendéglő adott otthont a Nádos csoport tizedik születésnapját ünneplő mátyusföldi néptáncosoknak. A táncházra az egész régióból érkeztek táncoslábú fiatalok, és akadtak olyanok is, akik a talpalávalót húzó Pósfa zenekar muzsikájára voltak kíváncsiak.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A Nádos tagjai és a közönség ezúttal is bebizonyította, hogy a néptánc és a népdal ott csörgedezik a magyar erekben.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A Nádos a tavalyi év folyamán tartott egy sikeres néptáncgálát, a táncos kalandozások során a közönség a Felvidék és Székelyföld tánckincséből kapott ízelítőt a díszes viseletekben pompázó fellépőktől. Ezt az eseményt koronázta meg a tízéves születésnap alkalmából megrendezett idei táncház, amelyre a Nádos legkisebb formációjától kezdve a legnagyobbakig örömmel érkeztek a táncosok.

A néptánccsoport életében apró változás állt be, ugyanis Oláh Attila művészeti vezetőt, mindenki Nyuszi bácsiját az Aprónádas gyermekformációnál Domján Máté, néptánc-oktató váltotta fel, aki a tízéves születésnapi táncházat is teljes erőbedobással levezényelte.

Kacz Éva, Nádszeg polgármestere, aki a Nádos csoport egyik vezetőegyénisége elmondta, fontos számukra, hogy megtartsák a Nádos összetartó erejét, és örülnek, hogy már más falvakból is járnak át táncosok a Nádosba. A közeljövőben zoboralji táncokkal készülnek, de az elkövetkező időszakban a faluban átveszi a szerepet az adventi készülődés.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A Nádost születésnapján a Galántai Neogótikus Kastély Polgári Társulás is köszöntötte,

amelynek képviselői Slávik Andrea és Takáč Zsolt bemutatták a Sweet memories – Édes élet, régi ízek Galántától Mándokig Interreg projektet. A projekt keretén belül életre kel a felvidéki és magyarországi cukrászati örökség, felkutatják és bemutatják a gasztro-kulturális értékeket, mint például az Esterházy vagy Sacher torta eredeti receptjeit és történetét.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Az elmúlt időszakban a galántai kastély termeiben került sor különleges cukrászati képzésekre, csokoládéfondantok és luxus cukordíszek, virágok, egyedi, több száz euró értékű torták gyártására. A feltárt tanulmányokat egy kiadványban jelenítik majd meg, amely Takáč Zsolt elmondása szerint már decemberben kézhez kaphat az olvasó.

A projekt keretén belül Nádszegre Esterházy tortát vittek kóstolóként, hiszen az Esterházy család neve és gasztronómiája jelentősen összekapcsolódik a Galántai járással. November 9-én Tallóson és Alsószeliben, 10-én pedig Nagymácsédon osztanak majd Esterházy tortát a falvak egyes rendezvényein.

tiz-eves-a-nados3.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék