2018. október 23., 21:08

Dunaszerdahely 1956: A szabad magyar jelenért és jövőért

A Csallóköz központjában, Dunaszerdahelyen a diktatúrák áldozatainak emlékművénél emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 62. évfordulójáról. A megemlékezésen részt vevők fejet hajtottak azok előtt a hősök előtt, akik elveikért és meggyőződésükért az akkori világhatalommal, a Szovjetunióval is szembe mertek szállni. Példát mutattak a világnak, mert határozottan felléptek a nemzeti függetlenség kivívásáért.

ds-56-03.png
Galéria
+14 kép a galériában
A történelem jó példái utat mutatnak számunkra

Az emlékműnél Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere mondott köszöntőt, aki hangsúlyozta, az október 23-ai ünnepnek is méltó helye van a nemzeti ünnepeink sorában. "Büszkék lehetünk az 1956-os fiatalokra, az értelmiségiekre, a munkásokra, akik megelégelve saját vezetőik részéről az elnyomást, a megaláztatást, megelégelve a rettegést, összefogtak, hogy lerázzák magukról azt az igát, amit az egyenjogúságot és társadalmi igazságosságot hirdető, ugyanakkor tetteiben homlokegyenest mást cselekvő államhatalom testesített meg" – mondta a város polgármestere.

Kiemelte továbbá, hogy a reformerek a meglévő rendszert emberközelivé akarták tenni, hogy valódi egyenjogúság és társadalmi igazságosság legyen Magyarországon, ahol nem kell rettegni, hogy az állambiztonságiak bekopognak, és elviszik a család egyik vagy másik tagját, s az otthonmaratottak retteghettek, hogy szerettüket, vagy szeretteiket viszontlátják-e valaha. Hozzátette, a ma fiataljai nehezen értik meg az 50-es éveket. "Ezért is szükséges a nemzetünk nagy pillanatairól való megemlékezés, hogy fiataljaink legyenek büszkék elődeikre, legyenek számukra példaképek, bármilyen reménytelen is lehet egy nemzetnek a sorsa, mégis van kiút, van remény, hiszen a történelemből jó példák mutatnak utat számunkra" – mondta Hájos Zoltán.

"Egy vérből valók vagyunk" – ennek tudatos megélésére buzdít '56

A dunaszerdahelyi megemlékezés ünnepi szónoka Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke volt, aki az 1956-os szabadságharcot és forradalmat a világon páratlannak nevezte. Elmondta, 62 évvel ezelőtt az anyaország magyarjainak kommunizmus elleni küzdelmére figyelt a világ összes magyarja.

"Az 1956-os forradalomban és szabadságharcban nem vettek – nem vehettek – részt a felvidéki magyarok, de nemzetrészünk túlnyomó többsége felnézett az anyaországi forradalmárok és szabadságharcosok bátorságára és áldozatvállalására; a szabadságharc leverése pedig számukra is lelki megrázkódtatást jelentett. Az anyaország, nemzettársaink, saját véreink kerültek szó szerinti élet-halál harcba a szabadságért. Az egy-vérből-valóság megélt valóság volt” – mondta Menyhárt József.

Hozzátette, a nemzet együvé tartozásának érzése, és az ebből fakadó cselekvési akarat nem múlt el. "Kiállunk egymásért, támogatjuk, ha kell, megvédjük egymást.

Menyhárt 1956 üzenetét is megfogalmazta: "A szabadságban és a demokráciában részt kell venni – csakis így van benne mindnyájunknak felelőssége is! Vérre menő csatákra most nincs szükség; viszont felelősséggel döntést hozni a szabad jelenért és jövőért – Isten kegyelméből, felvidéki és összmagyarságunk javára – mindannyiunk közös kötelessége!" – fogalmazott az MKP elnöke.

Az ünnepi megemlékezésen politikai pártok, városi intézmények és szervezetek képviselői helyeztek el koszorút a diktatúrák áldozatainak emlékműnél. A megemlékezést követően ünnepi szentmisét tartottak a Szent György templomban, a városi művelődési központban pedig levetítették a Fórum Kisebbségkutató Intézet Az elfeledett forradalom című filmjét.

ds-56-03.png
Galéria
+14 kép a galériában
Megosztás
Címkék