2019. augusztus 3., 15:05

Defibrillátort ajándékoztak a dunaszerdahelyi városi rendőröknek

Az életmentést segítő defibrillátort ajándékozott egy vállalkozó a héten a dunaszerdhelyi városi rendőröknek. 

defibrillátor Dunaszerdahely
Fotó: dunaszerdahelyi.sk/Nagy Attila

A rendőrség tehát egy különleges ajándékkal gazdagodott a CORVINUS - SECURITY kft-nek és annak vezetőjének, Nagy Lászlónak köszönhetően, aki korábban maga is a rendőrség kötelékét erősítette. A vállalkozó elmondta, úgy látta, a városi rendőrség minden nagyobb rendezvényt biztosít és a városban is fontos munkát végez, s ha egy vészhelyzetben újraélesztésre van szükség, akkor a mentők kiérkezéséig a gépnek köszönhetően tudnak segíteni a bajban lévő embertársuknak.

A városi rendőrök tanfolyamon is részt vesznek, ahol megtanulják az eszköz helyes használatát. Annak működése ugyanakkor mindenben segíti azt, aki éppen a mentésben részt vesz, s nem engedi, hogy kárt tegyen a betegben. Éppen ezért is nagyon hasznos az eszköz, amely könnyen szállítható, s amelyet Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármester vett át Nagy Lászlótól, akinek köszönetet mondott, s mindketten megjegyezték, bíznak benne, hogy nem lesz szükség a használatára a gyakorlatban.

Ha mégs, akkor már ott lesz a városi rendőröknél, akik parancsnoka, Csiba Tibor maga is megköszönte a minden dunaszerdahelyi számára értékes ajándékot.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.