2019. június 30., 18:34

Csicsert szorgalmas emberek lakják

A Tisza menti síkság déli peremén fekszik Csicser község, alig 5 kilométerre Nagykapostól. Első említése 1263-ból való. Természeti adottsága révén részét képezi a NATURA 2000 természetvédelmi területnek, a Latorca Tájvédelmi Körzetnek és a Bodrogköz Különleges Madárvédelmi Területnek is.

csicser-hajdok-vince-polgarmester.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Flóráját az erdei, a vízi és a mocsári fajok teszik különlegessé. Növény- és állatvilágában sok a ritkaság. Nem csoda, hogy tanösvényt találunk itt, kilátóval, amelyből a védett madarak életét követhetjük figyelemmel. A településnek tavalytól Hajdók Vince a polgármestere.

Polgármester úr, kérjük, mutassa be a szülőfaluját. 

– Csicsernek jelenleg valamivel több mint 900 lakosa van. Az itt élő emberek egyharmada református, egyharmada római katolikus, egyharmada pedig görögkatolikus. Óriási szerencsénk, hogy Brutovský Miklósnak köszönhetően még mindig van termelőszövetkezetünk, amely ma is mintegy 40 család számára nyújt megélhetést. Állatokat is tartanak, növénytermesztéssel is foglalkoznak, a közeli településeken elhelyezett tejautomatákból pedig a nálunk fejt tejet vásárolhatja a lakosság. Az óvodát, az alsó tagozatos iskolát, valamint a közösségi központot mi tartjuk fenn. A községháza 23 alkalmazottal működik.

Különösen büszkék vagyunk a hagyományőrző és környezettudatos nevelést nyújtó óvodánkra, amelynek igazgatónőjét és óvó nénijét szinte mindenütt ismerik. Újrahasznosított anyagokból készült játékaikat már sok helyen sikerrel bemutatták. Iskolánk az idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, két összevont osztályába 35 diák jár. Mindig összeszorul a szívem, ha azt hallom, hogy valamelyik csicseri gyermeket nem a helyi, hanem a nagykaposi iskolába adják a szülei, hiszen nagyon fontos, hogy a településen fennmaradjon a kisiskola.

Nemrég újjáélesztettük a föld- és erdőtulajdonosok társulását. Már az első évben 30 eurót tudtunk mindenkinek hektáronként fizetni bérleti díjként, ez az összeg azóta 40 euróra emelkedett. Van saját erdőmérnökünk, aki a tűzifa és a haszonfa eladásában segíti a társulást. A bevétel egyharmadát facsemeték ültetésére, egyharmadát bérleti díjakra használjuk fel, míg az utolsó harmadot aranytartalékként meghagyjuk.

Mik a terveik?

Pillanatnyilag három dolgot szeretnénk sürgősen megvalósítani. Mindháromra pályáztunk, és izgatottan várjuk a kiértékelést. Szükségünk van egy nagy kapacitású komposztálóra, amely egyrészt ledarálja az ágakat, másrészt a füvet természetes zöldtrágyaként hasznosítja. Készülünk a kamerarendszer bővítésére is, illetve a műfüves sportpálya palánkkal történő körbekerítésére.

Úgy hírlik, hogy önöknél mindig történik valami.

Ez valóban így van. Most például 40 Kárpát-medencei magyar óvónő érkezik hozzánk látogatóba, hogy megtekintse az óvodánkat. Önkéntes tűzoltóink szinte minden hétvégén versenyeznek. Nemrég tartottuk a pünkösdi labdarúgótornát, amelyen az idén az iparosok és a földművesek mérték össze az erejüket, és bár nálunk ez a nap nem hivatalos ünnep, mégis szép számban összegyűltünk a rangadón.

A környéken jól ismerik a Csicseri Borsófesztivált.

Az idén július 27-én tartjuk a Zöldborsó Fesztivált. Az elmúlt évben a kanyaró terjedése miatt elmaradt a rendezvény, ezúttal azonban megtartjuk. Biztosan eljön hozzánk Kovács Nóri és a Motíva zenekar, de az Apostol együttessel is előszerződést kötöttünk. Az eseményt a futballpályán, illetve a szabadtéri színpadon tartjuk. Meghívtam a hajdúszoboszlói csikósokat is egy bemutatóra, emellett a Komócsa Néptáncegyüttes és a helyi Kincsem zenekar szórakoztatja a közönséget. Bográcsozást is tartunk, feltétel, hogy a levesbe kerüljön néhány szem borsó is. A félreértések elkerülése végett je-gyezzük meg, hogy a népdalból ismert csicseriborsónak nem sok köze van Csicserhez. Említést érdemel, hogy vadásztársaságunknak 31 tagja van, és 2800 hektárt bérel. Valaha a vadállomány zömét az apróvad alkotta, de mára az őzek, a szarvasok és a vaddisznók nagyon  elszaporodtak.

Eötvös Lýdia, az óvoda igazgatónője a tavaly átadott csicseri tájházat mutatja be nekünk.

 Miután egy sikeres pályázatból a falu megvette ezt a parasztházat, felajánlottam, hogy az óvoda kollektívájával megkezdjük a korhű bútorok, szerszámok, tárgyak gyűjtését. Az első szoba berendezése a reformátusok puritánságát tükrözi, a pitvarban muzeális tárgyakat állítottunk ki, míg a hátsó szoba a vallási sokszínűséget mutatja be. A ház mellett ól és a fészerből átalakított nyári konyha látható. Fontosnak tartjuk, hogy élő tájházunk legyen, amelyben mindig történik valami.

A község református templomát Molnár Zsolt tiszteletes mutatja be.

Templomunk az ungi református egyházmegye legnagyobb és legrégebbi temploma. Katolikus templomnak épült, a falak egy része még az 1200-as évekből származik. Kicsi,   mintegy 120 lelket számláló gyülekezet vagyunk, de rendkívül lelkes és ragaszkodó emberek alkotják. Sajnos, öregszünk, ezért mindennél fontosabb a fiatalok bevonása. Júliusban mintegy 50 gyermeket fogadunk nyári táborunkban. Különösen büszkék vagyunk a magyar állami lobogónkra, amely korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes irodáját díszítette.

Kérem, mutassa be a Kincsem zenekart.

Három éve egy családi napon jöttünk össze, afféle örömzenélésre. Ebből alakult meg a zenekar. Elsősorban a Kormorán együttes repertoárjából merítünk, mert a szövegnek nálunk elsődleges szerepe van. Vezetőnk egy tehetséges zenész, Szilvási Tibor. Kezdetben egy gyermekkórussal kiegészülve léptünk fel. Mostanára a zenekar egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a meghívásaink száma is fokozatosan növekszik.    

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/26. számában)

csicser-hajdok-vince-polgarmester.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.