Csémy Balázs hazai színházainkban is szívesen játszana
Nemrég Felvidék-szerte sikeresen turnézott Rák Vikivel és a Belizay Quartettel a Komáromból származó, Budapesten élő Csémy Balázs színművész. A Duna Televízió Tóth János című tévéfilmsorozatának Molnár Balázsa beszélgetésünk során további részleteket is elárult pályája eddigi alakulásáról.
Gyermekként a Komáromi Jókai Színház több darabjában szerepelt. Ezek közül a nézők számára talán legemlékezetesebb a Beke Sándor által rendezett Az ember tragédiája. Vajon a korán átélt sikerek hatására választotta-e a színészi pályát?
– Tény, hogy a gyermekkori éveimet meghatározta a Jókai Színházban kapott szerepek sora. Megfertőződtem a második otthonomnak tartott színház különleges világától. Vonzottak az ott dolgozó „csodabogarak“. Később mégis ódzkodtam a színészi pályától, és inkább műsorvezetőnek, tolmácsnak készültem. 17 éves koromban ismét elkezdett mozgolódni odabent a kisördög, és Csengel Mónika segítségével nekiálltam felkészülni a Színművészeti Egyetem felvételijére. A budapesti egyetemre harmadik nekifutásra vettek fel, addig tapasztalatokat gyűjtöttem.
A komáromi gimnázium befejezése után világot látott, igyekezett tágítani a látásmódját, felülírni az előítéleteit, megtapasztalni, máshol hogyan gondolkodnak az emberek. 2003-ban két ösztöndíjjal vették fel a torontói York Egyetem filmes tanulmányok szakára. Az ott töltött időszak szakmai és emberi szempontból is sokat adott számára, ráadásul csiszolódott az angoltudása is. Akkori legszebb emléke, hogy sikerült leforgatnia egy kisfilmet, illetve azt is, hogy az írásművészet-órákon sok gondolatát papírra tudta vetni. Több akkor kötött barátsága mindmáig megmaradt. A javára vált, hogy igazi világvárosban tölthetett egy évet, ami minden szempontból a szülőváros ellentétje volt. Jó volt megtapasztalni, hogyan lehet egy ilyen közegben érvényesülni.
Hazatérése után a budapesti Új Színház stúdiósaként kezdte pályáját, majd húszévesen felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.
– A színművészeti mindenki számára nagy kihívás. Sok szenvedés és nehéz pillanat jellemezte az ott töltött négy évet. A későbbi évek sokat orvosoltak az akkor szerzett sebeken. Bár sokat tanultam, a színészi szakma gyakorlati elsajátítását már hivatásos színészként, Kecskeméten tudtam igazán elkezdeni, ahol öt évadon át a Katona József Színház tagja voltam. 22 évesen kerültem Kecskemétre, tele energiával és kíváncsisággal. Hálás vagyok Cseke Péter igazgatónak, aki mindvégig bízott bennem, és azoknak a rendezőknek, akik komoly főszerepeket adtak. Dolgoztam Szász Jánossal, Zsótér Sándorral, Mohácsi Jánossal, fajsúlyos színdarabok nehéz, fontos szerepeiben. Béres Attilától három nagy lehetőséget is kaptam. Mi több, színésztanárként is kipróbálhattam magam: egy évig voltam vezető tanár az ottani stúdióban, s a közösen létrehozott vizsgaelőadásaink a legfontosabb élményeim közé tartoznak.
– Egy kevésbé sikerült előadás miatt 2014-ben úgy éreztem, a szabadúszásra kell váltanom. Szerettem volna emberileg és szakmailag is megújulni. Egy színész számára nagyon fontos, hogy sose keseredjen meg, kíváncsi tudjon maradni, próbálkozzon máshol, akár más élethelyzetben is helytállni. Ekkor jelentkeztem mesterképzésre a londoni Royal Academy of Dramatic Art-ra, a világ egyik leghíresebb drámaiskolájába. Ismét bele akartam szagolni, hogyan gondolkodnak külföldön. Kíváncsi voltam, mit tudok megmutatni magamból egy nemzetközi közegben, hogyan tudom megállni a helyem, s mennyit ér az addig szerzett tudásom. Nagy lecke volt az az év. Bár nehezen éltem meg, hiszen két műszakban éltem (a másodikban felszolgáltam egy étteremben), visszatekintve úgy látom, az élmény és a tapasztalatok mindenért kárpótoltak. Nagy siker volt a Medúza tutaja című vizsgaelőadásunk is, amelyben Theodore Gericault festőművészt játszottam.
Csémy Balázs eddigi filmszerepei közül legnagyobb kihívásnak a Duna TV-ben ez idő tájt is futó, 102 epizódból álló Tóth János című filmsorozatot tartja, amelyben Molnár Balázst játssza.
– Balázs leginkább a húszéves énemre hasonlít, ezt a figurát késő tinédzserkori élményeimből gyúrtam össze. Igyekeztem magamra illeszteni, kicsit a saját szájízem szerint formálni, hiszen saját magán tud a leginkább mulatni az ember. A rendezők is megjegyezték, hogy rengeteget alakult általam, az ötleteimből az eredetileg nagyon kocka figura. Szerethetőbb, emberibb, esendőbb lett.
Balázs nagyon kedvelte az Angliában forgatott Daniel című kisfilmet is, amelyben címszerepet játszott, s amely több fesztiváldíjat nyert. Bízik benne, hogy a jövőben is megtalálják majd a hasonló felkérések. Erre az is reményt adhat, hogy alig túl a krisztusi koron több szakmai díj birtokosa (2009-es Vándorfesztivál: Legígéretesebb tehetség, 2010-es Vidor Fesztivál: Pantalone-díj, 2012: Soós Imre-díj). Ezek közül a Vidor Fesztivál díjára a legbüszkébb, mert azt alkotótársaival közösen kapták. Itt a Kicsi nyuszi hopp hopp című előadást díjazták, amelyet a mai napig a legerősebb szakmai elismerésnek tart.
Tavaly decemberben Rák Vikivel és a Belizay Quartettel turnézott Felvidék-szerte.
– Csodálatos élmény volt a szűkebb pátriámban felvidékieknek játszani. Köszönet Rák Vikinek és Lakatos Robinak a bizalmukért. Remélem, elégedettek voltak velem. Életemben először eljuthattam Kassára, amely élhető városnak tűnt, s nagy hatással volt rám – mondja.
Nem rejti véka alá a vágyát, hogy szívesen játszana hazai színházban, ha méltó felkérést kapna. Nívós magyarországi vagy szlovák filmsorozatokban is részt venne, ha akadna számára feladat. Ezenkívül az új évben lelki kiegyensúlyozottságra, egészségre, nyugalomra, alkotókedvre és erőre vágyik, mondja Balázs, mert a szeretteinek, illetve a nézőknek ezután is sokat szeretne adni.
Az írás megjelent a Magyar7 2019/2. számában.
