Csemadok – a fáklyavivő: a szervezet múltja és jelene
November 13-án Csemadok – a fáklyavivő címmel előadást tartott Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, mely során a szervezet megalakulásáról, jeles személyeiről, múltjáról és jelenéről tájékoztatta a közönséget. A rendezvényre a Csemadok pozsonyi székházában került sor.
Az egyesületi eszme az emberek között a legnagyobb, és egyben legszelídebb erő és hatalom – írta egykor Széchenyi István. Az egyesületek, társulatok feladata, hogy alapítóik érdekeit képviseljék. A nemzeti kisebbség életében az egyesületek biztosítják az összetartozás, a kultúra, az identitástudat megőrzésének alapfeltételeit, betöltve ezzel az őrtűznek szerepét. Őrtűz, mely ég, messze látszik fáklyaként az éjszakában.
A Csemadok története
A hontalanság évei után rendkívüli dolognak számított az első magyar nyelvű sajtó megjelenése Csehszlovákiában. Az Új Szó első száma 1948. december 15-én jelent meg, majd rövidesen megalakult a Csemadok is.
A szervezet egy afféle segédcsapat volt a párt számára, amely az itt élő magyarságot szerette volna megnyerni a párt elképzeléseinek és terveinek. Ez a cél azonban nem valósult meg teljes mértékben – ismertette Görföl Jenő.
Egyben rámutatott arra is, hogy
mindig kétfajta Csemadok működött.
Az ún. fenti részben az akkori idők jeles személyei voltak, akik egyben elkötelezettek voltak a párt iránt is. Ellenben a lenti csemadokos szervezetekben tömörültek azok az egyének, akik főleg kulturális és egyházi tevékenységet végeztek. Ezek az emberek magyar nyelven akartak verset mondani, színdarabot játszani, énekelni és a magyar hagyományokat ápolni.
A magyarságtudat olyan erős volt, hogy például reszlovakizált magyar nem is lehetett Csemadok-tag.
Mivel elejétől kezdve dokumentációt is vezettek, így tudjuk, hogy a megalakuláskor (1949-ben) hatvanhárom Csemadok szervezet alakult Felvidéken. A Csemadok történetével foglalkozók úgy tudják, hogy Érsekújvár volt az első megalakuló szervezet, Muzsla a második, Nyitragerencsér pedig a harmadik. Ezek a települések azonban máig ádáz harcot vívnak az elsőbbségért.
Az ötvenes évek elején aztán kezdett a Csemadok saját lábára állni.
Ekkor a párttól gyakran megrovást is kapott. A Csemadok levéltárában megtalálhatók azok a dokumentumok, melyekben szemére vetik a szervezetnek, hogy nem azokat a feladatokat végzi, amelyeket vállalt. A Csemadok alakulóülésén ugyanis Gustáv Husák megbízottja világosan kifejtette, hogy a Csemadok valójában nem a magyarok érdekeit fogja képviselni, hanem a párt célkitűzéseinek a megvalósítója lesz.
Ezt követően az 1956-os események kapcsán a Csemadok tagok is kifejezték ellenállásukat és nemtetszésüket.
Ismeretes, hogy amikor a Csemadok központi bizottsága egyetértett az 1956-os megszállással, több mint kétezer Csemadok-tag mondott le tiltakozásként tagságáról.
Voltak azonban másféle fenyítések is. Például amikor Csemadok tagok elénekelték a magyar himnuszt egy helyi kocsmában, feljelentették őket. Börtönbe nem kerültek, de vizsgálati fogságban igen hosszú ideig voltak – meséli Görföl Jenő.
A Csemadok fontos szerepével kapcsolatban Görföl Duray Miklós egyik legutóbbi beszédét idézi, melyben Duray elmondta, nem tudni mi lett volna a csehszlovákiai magyarsággal, iskoláinkkal a Csemadok nélkül. Egyben a jogvédő bizottság vajon végezhetett volna olyan sikeres munkát, mint amilyet végzett? Duray akkor rámutatott arra is, hogy
a Csemadok megalakulásának idején a jobboldalinak és baloldalinak mondott emberek együtt tudtak működni, mivel főleg az lebegett a szemük előtt, hogy a magyar ügyért tenni kell.
Persze nyilvánvaló volt az a tény is, hogy a szervezetben jelen voltak párthű emberek. Például Szabó Rezső mesélte egykor, hogy amikor a Csemadok elnökségi ülése zajlott, Lőrincz Gyula körül nézett és megkérdezte: Itt van Klajlik? Erről az elnökségi tagról ugyanis köztudott volt, hogy viszi a híreket a pártközpontba. Így amíg nem jött meg, addig beszélték meg a kényes dolgokat – idézte fel Görföl Jenő az egykori állapotokat. A Csemadokra tehát mindig is jellemző volt ez a kettősség: voltak a rendszerhűek, és voltak azok, akik kizárólag a kultúra támogatásáért dolgoztak a szervezetben.
A konszolidáció éveiben a felvidéki magyarság legjobbjait félreállították. Eltelt 4-5 év míg visszatértek a Csemadokba és folytathatták munkájukat. Ilyen volt Takács András, aki ugyancsak félre volt állítva, majd később rehabilitálták, de funkcióba visszahelyezni már nem tudták – meséli Görföl.
A Csemadok mindig is azért dolgozott, hogy a magyar kultúra és magyar nyelv Felvidéken megőrződjön. Országos szervezetének jelenleg 53 ezer tagja van, csaknem 500 alapszervezete, évente pedig több mint 5 ezer rendezvénye van országos, területi és helyi szinte.
Ez a munka azonban csak úgy jöhet létre és újulhat meg nap mint nap, ha elsősorban helyi, alapszervezeti szinten végzik – hangsúlyozta Görföl Jenő. Egyben hozzáfűzte, mindig tisztában kell lenni azzal, hogy a Csemadok nem cél, hanem eszköz. Eszköz arra, hogy megmaradjunk magyarnak saját szülőföldünkön.
