Csallóközcsütörtökben Együtt mozdultak
A Libertate polgári társulás szervezésében augusztus 18-án, vasárnap Együtt mozdulunk rendezvényre került sor Csallóközcsütörtökben.
A műsorszámok a GLAMOUR együttes bájos interaktív koncertjével kezdődtek, amelybe a szülők is örömmel kapcsolódtak be.
Őket id. Derzsi György és Kollár Katalin egyvelege követett.
Az est fénypontja a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő Kor-Zár együttes, aki jubileumi koncertet adott. A jelenlévők együtt dudorásztak, énekeltek az előadóművészekkel.
Különlegességnek számítottak a polgári társulás sportprogramjai, ahol a merészebbek nem mindennapi sportágakban próbálhatták ki magukat.
A merészebbek szórakozva futballoztak egy óriásgömbbe bújva vagy épp a modern-íjászat rabjaivá váltak. Ez utóbbi azért volt megoldható, hiszen a modern íjak sérülést nem okoznak.
A Libertate kísérőprogramként gyermekek részére is kínált lehetőségeket. A legnépszerűbbek egyike az arcfestés volt, ahol a legkisebbek alig bírták kivárni, míg sorra kerülnek.
A gyermekek különböző mintákat, formákat rajzoltattak magukra. Eközben lehetőség volt kifestőzni, légvárazni, sőt egy fa-játékparkban kalandozni is.
A jelenlévők a rendezvény ideje alatt megismerkedhettek a termék.sk, a szolgáltatás.sk és a háztáji.sk internetes kereskedő-oldalakkal is.
A felvidékiek Vadkerti Imre Szent István-napi ünnepi műsora során együtt tisztelegtek államalapító királyunk előtt. Ezt nemzeti imánk közös eléneklése követte.
A nap zárását egy bámulatos tűzijáték jelezte.
A közkedvelt rendezvényre nemcsak a községből, de még a környező falvakból is érkeztek érdeklődők.