2019. április 14., 09:05

Családi nap Kaposkelecsényben

Még az égiek is kegyeikbe fogadták azt a többgenerációs családi napot, amelyet április 13-án a kaposkelecsényi tájházban rendeztek. 

lilla-es-gabor.jpg
Galéria
+14 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Bár a reggeli órákban még esett és fújt a szél, ahogyan közeledett a rendezvény kezdési időpontja, egyre enyhébb, egyre szebb lett az idő, végül kisütött a nap. Ideális körülmények várták tehát mindazokat, akik eleget téve a meghívásnak, részt vettek az eseményen. A falu polgármestere, Varga Tibor portálunknak elmondta, hasonló rendezvény már volt településükön, de olyat, amelyen minden korosztály talál magának hasznos elfoglaltságot, most szerveztek először.

Többek közt Balázs Lillának köszönhetően tojásírás, Halavács Béla, Árvai Attila és Réti Zoltán a faragás alapjaival ismertette meg a nagyközönséget, a bőrműves Tóth József főleg az egyszálas- és a zárt fonást tanította a kíváncsiskodóknak, Gáspár Árpád a gyógynövények hatásairól tartott előadást, míg a csicseri Százszorszép óvoda képviseletében Eötvös Lýdia és Híres Erzsébet a természetes- ill. újrahasznosított anyagokból készített népi játékaikat hozták el a legkisebbeknek. De Kopecsni Gábor személyében a Felföldi Dalia Iskola is képviseltette magát.

Mindeközben Vígh Katalin vezetésével a nők létrehoztak egy gyógynövényes kertet, a kerítés mentén húzódó virágágyásba pedig bazsarózsa-, nőszirom- és nefelejcstövek kerültek. Hála valamennyiüknek, magam is érdekes információkkal gazdagodhattam. Kopecsni Gábortól például megtudtuk, hogy iskolájuk magyar nemzeti harcművészetet oktat. Ez 7 rovást foglal magában: az íjat, az ostort, a szablyát, a botot, a fokost, a hajítófegyvert és a magyar népi birkózást. A küzdelmeiknek valósághűeknek, ugyanakkor biztonságosnak kell lenniük. Eddig összesen 5 hazai és egy magyarországi csoportjuk van, illetve 3 csoport felvételre vár. Többek között itt is szeretnék megismertetni tevékenységüket és meghonosítani azt. Ez utóbbira holnap kerül majd sor.

Az erdélyi Réti Zoltán már többször járt az Ung-vidéken. Bármennyire is messze él Kaposkelecsénytől, mindig szívesen jön, ha meghívják, mert úgy látja, jó emberek laknak a községben. Mint fafaragónak a dió a kedvenc fája, hiszen annak szép az erezete, a színe, a belőle készült bútor pedig máig nagyon értékes.

Kipróbáltuk
Kipróbáltuk
Fotó:  Zsebik Ildikó

Tóth József Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből költözött a faluba, ahol kifejezetten jó érzi magát. Előszeretettel készít a fogatok díszítésére szolgáló sallangokat, de bőrből ékszerek, tarsolyok, faliképek is születnek. Valamennyi kizárólag marhabőrből. Munkái iránt van kereslet, sőt szakmájában az utánpótlás is biztosított.

A csicseri óvoda pedagógusainak népi játékai nagyon népszerűek, nem csoda hát, ha nyáron szinte minden hétvégén valamilyen meghívásnak tesznek eleget. Sajnos, közelünkben nincsenek követőik, hiszen ezeknek a játékoknak, amelyek száma közelít a harminchoz, időigényes az elkészítése, ugyanakkor a gyerekek imádják őket.

Halászunk
Halászunk
Fotó:  Zsebik Ildikó

"Hála Istennek sokan eljöttek tájházunkba, és bár nem csináltunk nagy hírverést, más településről is érkeztek érdeklődők. Célunkat tehát elértük, a családok tanulva szórakoztak. Fontosnak tartom a fiatal családok ismerkedését, összetartását. Olyan közösségi helynek álmodtuk meg tájházunkat, ahol az ősök örökségére alapozva építkezünk. Máris van egy kis csapatunk, amely minden téren támogatja elképzeléseinket, segíti annak megvalósulását. Nem állunk meg, pünkösdkor, nyáron, a parasztolimpián újra találkozunk"—mondta el portálunknak Varga Tibor polgármester, aki azt is elárulta, hogy az esemény szervezője a helyi Bercsényi Csemadok Alapszervezet, illetve Balázs Lilla volt. Az utóbbi a Petőfi Program keretében tevékenykedik falujukban. A rendezvényt pedig a Bethlen Gábor Alap is támogatta.

Balázs Lilla is elégedetten tekintett vissza a napra, hiszen sok mosolygós embert látott maga körül. "Fontos, hogy nem egy zárt kultúrházban, hanem egy közösségi házban, illetve annak udvarán találkozhattunk. Mindenki megtalálta saját szórakozását, és a nap legfontosabb hozadéka az, hogy együtt voltunk"- hangsúlyozta. 

lilla-es-gabor.jpg
Galéria
+14 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.