2020. december 5., 20:22

Csáky Máté, a Stádium-díjas tehetség

Csáky Máté 2142 szavazatot begyűjtve érdemelte ki a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap által alapított Stádium-díjat művészet kategóriában. Az ipolybalogi fiatalemberrel, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzős diákjával beszélgettünk.

Fiatal korod ellenére a kultúra számos területén (műsorszervezés, szavalás, éneklés, hegedűjáték, kamarazene, tánc) megnyilvánultál. Honnan ez a nyitottság, ez a tudásszomj és egyáltalán a kultúra iránti fogékonyság?

Nagy családból származom, ahol soha nincs csönd; állandó a zsivaj, a pörgés, a programok. Ezt szeretem, élvezem, ebbe nőttem bele. Ritkán unatkozom, s olyankor nem is érzem magam jól a bőrömben. Mivel az édesanyám és az édesapám mindig is szerette a zenét, a színházat és koncertekre is jártunk, már kicsi koromtól kapcsolódom a kultúrához. Édesanyám hét évig zongorázott, édesapám pedig közel huszonöt éve énekel az ipolybalogi Szent Korona Kórusban, amelynek a bátyáimmal együtt én is tagja vagyok. Mindhárom testvérem tanult, illetve tanul az ipolybalogi Művészeti Alapiskolában, így gyakran zenélünk együtt.

A felsorolt tevékenységek közül ki tudnál emelni egyet, amely a leginkább közel áll a szívedhez?

A kultúrának az összes formáját szeretem, mert művel, oktat és szórakoztat. Mindegyik más miatt áll közel hozzám. A néptánc jót tesz a fizikumomnak, de embereket is megismerek általa. A Sendergő Néptáncegyüttesben jó barátaim vannak, és a tánckar által – azzal együtt, hogy ápoljuk a kultúránkat – Magyarországon, Erdélyben és persze itthon is sok-sok ismerőst, barátot szereztem. A szavalás és az éneklés, akár szólóban, akár kórusban, már gyerekkorom óta a hobbim, de talán a muzsika a szívem (egyik) csücske. A zenének hatalmas ereje van. Nem kellenek hozzá nyelvek, nem számít a hovatartozás, nem lényeges a korosztály, csak szeretet és érzék legyen. Népzenélni nagyon szeretek, az ipolybalogi Művészeti Alapiskolát is jó kedvvel végzem, immáron a második fokozatot. Az alkotást azért szeretem, mert kreatív, s az ember beleteheti a szívét-lelkét, legyen az egy vers megzenésítése, vagy éppen egy dal komponálása. Persze ehhez jó zenésztársak szükségesek, akik nélkül nem boldogulnék. Ha valaki kulturális lényként él, azaz részt vesz ilyen eseményeken, aktív ilyen téren, az előtt kinyílik a világ, sok helyre eljut, sok embert megismer, rengeteg kapcsolatot szerez. Nekem ez a vágyam, mert ebben a világban érzem jól magam.

Mit adtak az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskolában eltöltött esztendők, s miben mások a mostani ipolysági diákévek?

Az ipolybalogi alapiskolához nagyon kötődöm. Ez a hely adta a gyökereimet, amiért hálás vagyok mindenkinek. Nem fojtották el bennem a művészet iránti vágyat, hanem segítettek, oktattak és a legfontosabb, hogy neveltek. Sok versenyen részt vehettem, amelyekre nem volt egyszerű a felkészülés. Az ipolysági gimnáziumban családias a lelkület, ami azt jelenti, hogy a kultúrának számos lehetőséget szentelnek. Itt tudja meg a diák igazán, hogy mi is a tanulás. Örülök, hogy a tanáraim segítenek – az osztályfőnököm szavaival élve – nagybetűs emberré válni. Büszke vagyok, hogy fegyvernekis gimisnek mondhatom magam, s remélem, a tanáraim sem szégyenkeznek miattam.

Hogyan élted meg a díjjal kapcsolatos fejleményeket, egyáltalán hogyan indult az egész?

Az iskola igazgatósága kapott egy e-mailt a Gróf Széchenyi Család Alapítványtól, hogy jelöltethetnek egy diákot a tudomány, a közélet és a művészet kategória valamelyikében. A tanári karban rám esett a választás. Felkerültem az interneten is elérhetővé tett szavazási listára. A művészeti kategóriában heten voltunk. Ezután én nem sokat tudok mondani, csak megköszönni annak a rengeteg embernek, aki támogatott és voksolt rám, illetve reklámozott az ismerőseinek, hogy ők is szavazzanak.

A mezőnyben mások mellett az Ismerős Arcok frontembere, Nyerges Attila is szerepelt.

Amikor megláttam, hogy a kategóriában én vagyok az egyedüli diák, nagyon meglepődtem. Az meg külön sokkoló volt, amikor rádöbbentem, hogy Nyerges Attilával vagyok versenyben. Bevallom, szeptember végén még nem sok reményt láttunk. Nagyon sok barátom és ismerősöm hirdette a szavazást heteken keresztül, aminek végül 2142 szavazat lett az eredménye. Csak hatalmas köszönetet tudok mondani mindenkinek! Külön Wollent Andrea tanárnőnek, Bukor Erzsébet igazgatóhelyettesnek és nem utolsósorban osztályfőnökömnek, Gódor Beátának. Ők jelöltettek a díjra, s persze tartották bennem a lelket végig.

Ez az utolsó éved ipolysági gimnazistaként. Hol szeretnél tovább tanulni, mik a terveid?

Most az egyik legfontosabb tervem, hogy sikeresen leérettségizzek. Nem könnyű az idei végzősöknek, de mindenki igyekszik, én is. Ami a továbbtanulást illeti, egyelőre úgy néz ki, hogy a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karán látogatnám a zene–magyar szakot. Ez ugyan még nem végleges, de az biztos, hogy a zenét nem szeretném elhagyni. A távolabbi jövőben is szeretnék aktívan muzsikálni az autentikus népzenét játszó Húros Bandában, valamint a Kiss Zenészekben. Nagyon remélem, hogy az egyetemi tanulmányok mellett a tánc sem marad el, s persze, ami mindig lázba hoz, a programszervezés és az emberekkel való együttdolgozás. Szeretném az életemet kulturális lényként élni. 

Megjelent a Magyar7 2020/49.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.