2019. március 25., 15:48

Velejéig magyar ember volt - a Vámbéry Napokon Hóvári János méltatta Dunaszerdahely szülöttjét

Dunaszerdahelyen a Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely Város Önkormányzata, illetve a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola társszervezésében immár tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Vámbéry Napokat március 21-én és 22-én.

XIV. Vámbéry Napok, Dunaszerdahely
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: dunaszerdahelyi.sk

A rendezvényt, amely első napja a dunaszerdahelyi Fontána étteremben zajlott, Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás igazgatója nyitotta meg, majd Madaras László régészprofesszor bemutatta a Letűnt dicsőségének visszaverődő fénye című tanulmánykötetet, amely a XIV. Nemzetközi Vámbéry konferencia előadásainak az antológiája. Az estet Dobrovits Mihály, a Vámbéry Tudományos Kollégium elnöke vezette.

A Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntője
A Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntője
Fotó:  dunaszerdahelyi.sk

Tíz csapat a földrajzverseny országos döntőjében

Másnap délelőtt a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskolában megtartották a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntőjét. A verseny főszervezője Tóth Tibor földrajztanár, vezetője Domonkos Tímea tanárnő volt. A zsűriben Fibi Sándor, a Vámbéry Polgári Társulás választmányának tagja, Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum kurátora és etnológusa, valamint Zirig Árpád, költő, pedagógus, a Vámbéry Polgári Társulás választmányának tagja foglalt helyet. A zsűri elnöke Fibi Sándor volt.

Fotó:  dunaszerdahelyi.sk

Az alapiskolák felső tagozatosai számára megrendezett földrajzverseny döntőjében tíz háromtagú csapat mérhette össze tudását. A versenyzők Komáromból, Felsőszeliből, Madarról, Nagymegyerről, Léváról, Kassáról, Rozsnyóról és Dunaszerdahelyről érkeztek. 85 ponttal a Madari Édes Gergely Alapiskola Madárkák csapata szerezte meg a győzelmet. Másodikként a házigazda iskola R.E.D. csapata végzett 75 ponttal, majd egy ponttal lemaradva, holtversenyben a Nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola és a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája lett a harmadik.

Hájos Zoltán
Hájos Zoltán
Fotó:  dunaszerdahelyi.sk

Vámbéry Ármin ülőszobrának megkoszorúzása

A rendezvény a Bartók Béla sétányon a nagy utazó tavaly felavatott szobrának megkoszorúzásával ért véget. Az egybegyűlteket Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere köszöntötte. Ünnepi beszédet mondott Hóvári János nagykövet, turkológus, történész, valamint Zsoldos Péter, az Arab-félsziget volt szlovákiai nagykövete.

Hóvári János beszédében először Vámbéry dunaszerdahelyi gyökereiről beszélt. „A sokat nélkülöző, sánta zsidó kisfiúból, aki hajdanán Dunaszerdahely akkor még igen poros és sáros útjait koptatta, nagy tudós lett, világhírű személyiség, akinek egyes meglátásairól napjainkban is viták zajlanak."

A történész rámutatott, hogy a Dunaszerdahelyről származó Vámbéry nemcsak Dunaszerdahelyen, de Budapesten sem lett "a magyar szellemi, tudományos élet prófétája. Leginkább Londonban látták meg és ismerték el – tudós és politikai körök egyaránt – igazi nagyságát: erős akaratát és kitartását, különleges nyelvi képességeit, ismeretlen források és törzsek tudományos feltárásában vitt úttörő szerepét, politikai realitásérzékét és jövőféltését.

Hóvári János
Hóvári János
Fotó:  dunaszerdahelyi.sk

Híres közép-ázsiai utazása után korábban elérhetetlennek tűnő ajtók nyíltak meg előtte, s a dunaszerdahelyi sánta zsidó kisfiú világhírű lett.”

– mondta Hóvári János. Hozzátette, abban, hogy Vámbéry emlékét elismerje és megőrizze az utókor,  nagy szerepe  van a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Polgári Társulásnak és megalapítójának, Hodossy Gyulának. Hóvári kiemelte a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Könyvkiadót is, amely számos orientalista kutató sok fontos tanulmányának lett a kiadója, köztük a Vámbéry életműé is.

„Vámbéry velejéig magyar ember volt.”

-mondta Hóvári János beszéde végén és aláhúzta, hogy Vámbéry Ármin a magyarságát mindig büszkén felvállalta.

„A szellem és az eszme embere volt.

Fotó:  dunaszerdahelyi.sk

A tudomány és a nyelvek szolgálója, s 1848-49 emlékét magának valló magyar, aki fiatalemberként tanúja volt a pozsonyi ´48-nak és az oroszok ottani bevonulásának 1849-ban. Vámbéry, aki évek múlva az 1848-as magyar emigránsok között élte életét Isztambulban, sohasem feledte szabadságharcunkat s abban a dunaszerdahelyi összefogást, a tartást, s ha kellett, a dacot sem!”- fejezte be ünnepi beszédét Hóvári János történész.

XIV. Vámbéry Napok, Dunaszerdahely
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.