Bűncselekményt követtek el a vereknyei hulladéklerakó kapcsán?
A vereknyei (Vrakuòa) lerakat hozzávetőleg 120.000 köbméter hulladékot rejt, amit oda a XX. század 60-as és 80-as éveiben hordtak ki a vegyi üzemből. A városatya rámutat a 2002 májusa és 2014 közti időszakra, amikor Vereknyén megtiltották a kutak vizének ivásra, valamint zöldség- és gyümölcsöntözésre történő felhasználását. Šindler szerint akkoriban a környezetvédelmi tárca, a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIŽP) és a Pozsonyi Járási Hivatal környezetvédelmi szakosztálya nem gátolta meg Pozsony Vereknye, Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) és Főrév (Ružinov) városrészben, hogy a hulladéklerakóból származó szennyező anyagok egyre nagyobb mértékben szennyezzék a talajvizet.
„Ekképp hanyagságból a vizek és a légkör védelméről szóló, kötelező érvényű jogi előírások ellenében cselekedtek, s ezzel hozzájárultak a talajvizek katasztrofális szennyezéséhez, amivel az említett városrészek lakosait súlyos egészségkárosodás vagy halál veszélyének tették ki” – áll a képviselő beadványában. Šindler szerint a lakosságot több veszélyes vegyi anyagnak – főleg arzén, BTEX, klórbenzol, valamint más növényvédő- és gyomirtó szereknek – tették ki. A városatya azt is állítja, hogy legalább a 2002 májusától 2014-ig terjedő időszakban a víz- és légkörvédelem, valamint az általános veszélyeztetés bűncselekményét is elkövették.
A Legfőbb Ügyészség a TASR hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy ezt a bejelentést az illetékes járási ügyészséghez és a rendőrséghez továbbítja.
A környezetvédelmi minisztérium közölte, nem véleményezheti a főügyészséghez érkezett beadványt és azt sem, hogy korábban milyen lehetőségek álltak az önkormányzat vagy az állam rendelkezésére. „A környezetvédelmi minisztérium számára jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy mielőbb elkezdődjenek a megoldáshoz vezető munkálatok. Ezért a tárca felmérést végzett a társégben, biztosította a szanálási projektet és annak szakbírálatát, továbbá a munkálatokra vonatkozó tervet, beindította a közbeszerzést, illetve számos további szükséges műveletet végzett” – fejtette ki Tomáš Ferenèák minisztériumi szóvivő. A vereknyei szemétlerakat szanálásának még az idén el kellene kezdődnie, az állam egy föld alatti fallal tervezi korlátozni a szennyezés terjedését.
A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet azt állítja, hogy nem rendelkezik a Šindler beadványával kapcsolatos hivatalos információval, s ha az a rendelkezésére is állna, akkor sem véleményezné.
A Pozsonyi Járási Hivatal környezetvédelmi osztálya azt nyilatkozta, hogy ez ügyben a hatáskörei adta lehetőségekhez mérten már cselekedett, s megállapította, hogy az érintett alkalmazottak ez ügyben az általános-kötelező érvényű előírások rendeleteit nem sértették meg. Eközben rámutat, hogy 2015-ben eljárás indult annak kiderítése érdekében, hogy ki a felelős a vereknyei hulladéklerakóért, és 2016-ban a környezetvédelmi tárca vállalta magára a felelősséget.

