2019. február 12., 19:20

„Szimpatikus nő vagy, most hoztalak haza” - írták a taxisofőrök klienseiknek

Több nő panaszkodott arra, hogy a pozsonyi Taxify nevezetű szolgáltatás taxisofőrjei visszaélnek klienseik adataival, és magántelefonszámaikon keresztül próbálják felvenni velük a kapcsolatot.

taxi.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Wikipedia

A Taxify nevezetű mobilapplikáción keresztül taxit rendelhetünk, fizethetünk, visszakövethetjük az utat, és az egyes sofőröket is értékelhetjük. Most azonban úgy tűnik, az említett alkalmazásnak van egy jelentős hibája: az egyes taxisofőrök hozzáférhetnek ügyfeleik telefonszámaihoz, amivel később vissza is élhetnek. Pozsonyban már több nő panaszkodott arra, hogy egyes taxisofőrök hívogatták őket, üzeneteket, sőt, intim fényképeket küldözgettek nekik, avagy más módon zaklatták őket.

A témára Zuzana Kovačič – Hanzelová, a Sme újságírónője figyelmeztettet közösségi oldalán, akit nem régiben ugyancsak felhívott a Taxify egyik sofőrje:

Talán egy héttel ezelőtt csengett a mobilom. Egy ismeretlen szám volt az, felvettem, a másik oldalon egy úr volt, aki valamilyen témáról akart velem beszélni. Kiderült, hogy meg van neki a számom, mert régebben a Taxify applikációról hívtam taxit, és ő vitt el. Nagyon furcsának tartottam ezt, és a következő alkalom során megkérdeztem erről egy másik taxisofőrt is, aki elárulta, minden sofőr látja a kliensek telefonszámát, és leginkább fiatalabb lányok panaszkodnak gyakran arra, hogy a taxisofőrök hívogatnak nekik, sms-t küldözgetnek, avagy italra invitálják őket. Fura. Az Uber rendszere olyan volt, hogy a sofőrök egy egységes uber-számról hívtak, és nem látták a kliens adatait, ahogy a kliens sem az övéket” – írja a szlovák újságírónő.

Egy rövid időn belül több más nő is jelentkezett az újságírónőnek, akik elküldték a taxisofőrök üzeneteinek másolatait, amelyek bizonyítják, hogy a történet valóságon alapszik.

A taxisofőrök randizni hívják az utasokat

„Ha lenne kedved valamikor kiruccanni, nyugodtan hívj, örülni fogok, Libor.

Szia, talán megsértem a GDPR-t, de nagyon szeretnélek még valamikor látni, például egy kávé, tea, borozás során. Tomáš a mai taxiból.

Ön egy nagyon kedves és szimpatikus nő. További szép estét kívánok. Marián. Most hoztam haza.

Még egyszer szép estét kívánok Alexandra, nem fogadna el meghívást egy italra?”

 – ilyen és hasonló üzeneteket küldtek Zuzana Kovačič – Hanzelová újságírónőnek azok a nők, akikkel a pozsonyi Taxify taxisofőrjei felvették a kapcsolatot.

Itt van tehát egy olyan cég példája, aki nem tudja megvédeni kliensnői adatait, így több tucat közülük jelentette nekem, hogy zaklatásnak lettek kitéve csak azért, mert az adott taxisofőrnek megtetszettek. A lányok és nők így annak a veszélynek vannak kitéve, hogy zaklatni, megfigyelni és írogatni fognak nekik” – írja a Kovačič-Hanzelová, majd hozzáfűzi, ezek után nem kívánja tovább használni az említett mobilalkalmazást, és eltávolítja azt.

Érdekességként megemlítendő, hogy hasonló esetekről számoltak be a Taxify szolgáltatás női taxisofőrjei is, akiknek egyes kliensek írogattak, és randizni hívták őket.

Hozzáférés a kliensek magánszámaihoz

Az applikáció elsődleges problémája, hogy a taxisofőröknek nem szabad lenne visszaélniük azzal, hogy hozzáférésük van a kliensek magánszámaihoz, és nem szabad lenne tudtuk és beleegyezésük nélkül kapcsolatba lépni velük.

Kérdéses az is, hogy helyes-e, ha egy taxisofőr (vagy utas) az út során megkérdezi a számára szimpatikus személyt, hogy nem cserélne-e vele telefonszámot, vagy nem szeretne-e vele valamikor találkozni, ugyanis a másik fél ezt kéretlen és nem illő zaklatásnak tekintheti.

​Az emberek véleménye a témával kapcsolatban változó: a férfiak nem látnak ebben semmi rosszat, a nők azonban veszélyeztetve érzik magukat hasonló helyzetekben, és nem tetszik nekik, hogy egy számukra idegen személy akar velük kapcsolatba kerülni és mindenféle ajánlatokat tesz nekik.

Nyilatkozott a pozsonyi Taxify

A Taxify pozsonyi központja a Bratislavské noviny megkeresése után a következő nyilatkozatot tette közé: „Szeretnénk véleményt nyilvánítani azokkal az esetekkel kapcsolatban, amikor a taxisofőrök személyes okokból léptek kapcsolatba az utasokkal, azon telefonszámok segítségével, amelyekhez a Taxify alkalmazáson keresztül jutottak hozzá. A Taxify ezen magatartást a magánélet védelme-, és a szerződési feltételek megsértésének tartja. Szerencsére ezen esetek nem gyakoriak – a Taxify történelme alatt Szlovákiában 100 000 útból egy hasonló esetet regisztráltunk.

Megkerestük az összes érintett járművezetőt, és elmagyaráztuk nekik, hogy az efféle magatartás elfogadhatatlan, figyelmeztettük őket, illetve szükség esetén blokkoltuk, hogy ne tudják tovább használni a Taxify felületét. Minden Taxify taxisofőrt figyelmeztetni fogunk erre a jövőben is. Az egyes telefonszámok jelenleg az utazás végétől számító 24 óráig láthatók, és segítenek az utazóknak és a sofőröknek megtalálni egymást, illetve segítséget nyújtani a járműben felejtett tárgyak esetében. A telefonszámok megosztása a felhasználók között általános gyakorlatnak számít minden szállítási és kézbesítési szolgáltatás esetében. Jelenleg azt a lehetőséget vizsgáljuk, hogyan lehetne aktiválni a telefonszámok elrejtését Szlovákiában” – nyilatkozott a Taxify társasága. 

A Taxify egy nemzetközi taxitársaság, ami 3 éve Észtországból indult. Alappillére a mobiltelefonokra letölthető applikáció, amin keresztül megrendelhetjük, majd visszakövethetjük a fuvart, és a sofőrt is értékelhetjük. A rendszer a GPS alapú helymeghatározásnak köszönhetően bárhol megtalálja a klienst, a címet sem feltétlen kell beírni. A Taxify szolgáltatás 2016-tól Szlovákia nagyobb városaiban is elérhető.

Forrás: Bratislavské noviny

tax.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.