„Légy lámpás!“ – Előadás-sorozat a Pósa Lajos Társaság szervezésében
A rimaszombati Pósa Lajos Társaság „Légy Lámpás!“ címmel indított előadás-sorozatot, melynek első előadója Kun Miklós Jenő budapesti Pósa-kutató volt. A Pósa bácsi azt üzente... című előadást a rimaszombati Csillagházban tartották.
A Pósa Lajos Társaság nem csupán Pósa Lajos életútját, munkásságát mutatja be és népszerűsíti, hanem az ő baráti körét – mások mellett Feszty Árpád, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Jókai Mór, Rákosi Viktor, Dankó Pista – is, de célja a gömöri magyarság összetartása és a kulturális élet fellendítése – mondta Pósa Judit, a Pósa Lajos Társaság elnöke.
Az előadás során szó esett Tompa Mihályról, bemutatásra került Az Én Újságom szerkesztősége, részletek hangzottak el Pósa Lajos Herman Ottóval kelt levelezéseiből. A Pósa Lajos által szerkesztett lap közel tízezer példányban jelent meg huszonnégy éven keresztül heti rendszerességgel. Kun Miklós Jenő Pósa-kutató állítása szerint, egy becsült szám alapján 15 ezer üzenet keletkezett a huszonnégy év alatt, egy-egy megjelent számban 10-12 üzenet fogalmazódott meg.
„Pósa Lajosról és az ő lapjáról nagyon sok téves, felszínes információ kering a köztudatban, aminek nagyon röviden összefoglalva az a lényege, hogy ez a lap valamilyen módon szócsöve volt a korszak hivatalos kultúrpolitikájának, a nemzetiségi politikájának. Ez így kategorikusan nem igaz, tehát Az Én Újságom közleményeit, üzeneteit tanulmányozva pontosan az derül ki, hogy ha a lapnak volt küldetése, akkor az a magyar nyelv ápolása és szeretete – hiszen ők egy új olvasáskultúrát teremtettek az írótársaival –, valamint a büszke magyarságra való nevelés.
– fejtette ki Kun Miklós Jenő.
A Pósa Lajos Társaság tavaszi előadás-sorozatának következő előadására április 20-án, majd május 15-én kerül sor, Bársony István és barátai, illetve Egy este Feszty Árpád szalonjában címmel.