2018. október 7., 10:29

Bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek

A Szenci Molnár Albert Napok rendezvénysorozat keretén belül az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Szenci járásban található Boldogfa községben.

Sárosfai megemlékezés
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Vitálos Balázs

Boldogfa a Szenci járás legészakibb magyarlakta települése, ettől északabbra Felvidéken Pozsonyt leszámítva csupán Nyitra vidékén él nagyobb számú magyar ajkú közösség. Maga a község nem kötődik különösképpen a negyvennyolcas szabadságharchoz, sem az aradi vértanúkhoz, mégis szükségét érzik a helyiek a megemlékezésnek. A falu lakosságához képest nem kis számú közönség érdeklődött a rendezvény iránt.

Fotó:  Vitálos Balázs

 Az ünnepi megemlékezés Szabó Erika konferálásával zajlott. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy „az aradi vértanúk halála szimbóluma annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtéséért, társadalmi haladásáért.“

Fotó:  Vitálos Balázs

A megnyitót követően Derzsi György szavalatával folytatódott a megemlékezés. Majd pedig Časný Alajos, helyi polgármester és a boldogfai Csemadok alapszervezetének elnöke, Szabó Pál, az MKP helyi alapszervezetének elnöke, valamint Fekete Márta és Galambos Erzsébet, a Csemadok szenci területi választmányának nevében elhelyezték koszorúikat a hősök szobránál. Ezt követően Szabó Erika rövid beszédében idézte fel az egyik aradi vértanú, Lázár Vilmos utolsó szavait: „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.“

Fotó:  Vitálos Balázs

A koszorúzás után a jelenlévők elénekelték a nemzeti himnuszt, majd pedig lehetősség nyílott Derzsi György „Töltsd meg szívem fényeddel“ című koncertjének meghallgatására a helyi római katolikus templomban, melyet Medveczky Szabolcs, a Győri Nemzeti Színház karmestere kísért zongorajátékával. 

Sárosfai megemlékezés
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.