2018. október 9., 11:48

„Ha Isten velünk, ki ellenünk? ”

A kaposkelecsényi Bercsényi Miklós Csemadok Alapszervezet október 7-én méltóképpen emlékezett meg az aradi vértanúk kivégzésének 179. évfordulójáról. A tájházuk udvarán, a szoborparkban felavatták Halavács Béla kárpátaljai fafaragó emlékoszlopát. Halavács tagja annak a baráti társaságnak, akik évente eljönnek az Ung-vidékre, hogy a faragótáborban, jó közösségben, valami maradandót alkossanak.

koszoruzas-jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Balázs Lilla

Varga Tibort, a Csemadok Országos Elnökségének tagját, Kaposkelecsény polgármester-jelöltjét arra kértem, mesélje el olvasóinknak is, hogyan ünnepeltek:

Varga Tibor köszönti az egybegyűlteket
Varga Tibor köszönti az egybegyűlteket
Fotó:  Balázs Lilla

A rendezvénynek egy a Bibliában olvasható mondat lett a címe: Ha Isten velünk, ki ellenünk? A megemlékezés és az avatási ünnepség a tájház udvarán 14.30 órakor kezdődött, amelyet megtisztelt jelenlétével Illés Boglárka az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, valamint Gris Emese Diána, első beosztott konzul Magyarország Kassai Főkonzulátusáról.

Ünnepi köszöntőt mond dr. Illés Boglárka  a
Ünnepi köszöntőt mond dr. Illés Boglárka a
Fotó:  Balázs Lilla

Halavács Béla címerfaragó emlékoszlopán látható a Kossuth-címer, a mártírok kivégzésének évszáma, az ősi Nap-szimbólum, egy kokárda, egy szablya, valamint magyaros virágmotívumok, ill. egyetlen szó: RENDÜLETLENÜL. Ez a szó nemcsak a vértanúk hitvallása volt, hanem azt szeretnénk, ha valamennyi magyar hitvallása lenne: a rendületlen helytállásra és az értékek melletti kiállásra utalva.

A hálaadó istentiszteleten
A hálaadó istentiszteleten
Fotó:  Balázs Lilla

A kopjafa leleplezése után az ünnepség abban a református templomban folytatódott, amely  magyarországi támogatás felhasználásával tudott megújulni. A hálaadó istentiszteletet Fülöp Sándor helyi lelkész celebrálta, részt vettek rajta az Ung-vidéki lelkészek illetve polgármesterek is. A mintegy 250 fő ezután egy élő koncert részese lehetett, amelynek az előadói: Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid a Sólyom szárnyán címet adták.  Az ismert magyar dalok mellett megzenésített versek is elhangzottak a műsorban, amelyet a közönség egy része együtt énekelt a művészekkel. A felemelő és egyúttal megható eseményen való részvétel ingyenes volt, a perselyben összegyűlt pénzt a templom további szépítésére fogják felhasználni.

Koncert a felújított templomban
Koncert a felújított templomban
Fotó:  Balázs Lilla

 

 

koszoruzas-jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.