2019. április 2., 13:11

Beszélgetés a gonoszról, a szovjet sztori és hitvallások a nagyvilágban

Három előadáson van túl a Regnum Marianum Akadémia, amely a Krisztus-hívők elméleti képzését tűzte ki célul. Szőgyénben a januári és februári előadások két fontos és súlyos témát boncoltak - a gonosz ténykedését és a szovjethatalom bűneit, márciusban pedig a világban néztek szét az akadémia hallgatói, arra fókuszálva mennyire élik hitben életüket az egyes országok lakói.

rma-1-bokor.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Az első két téma kapcsán az előadó Dr. Farkas Zsolt atya hangsúlyozta, azért fontos ezekről beszélni, hogy az emberek a jelenben is fel tudják ismerni a jeleket és időben tudjanak ellene tenni.

Az atya a gonoszról szólva rámutatott, racionálisnak mondja magát a 21. század embere, mégis hisz mindenféle bűbájban. Sokan képesek időt és pénzt áldozni arra, hogy betelefonáljanak a tévékbe, rádiókba, ahol az aktuális kuruzsló emelt díjért leveszi a telefonálóról a rontást, szerelmi kötést végez, gazdaggá tesz, „gyógyít”.

A gyerekek és fiatalok a Kék Bálna, a Momó, a Bloody Mary internetes oldalak hálózhatják be. Mindezeken a mágiákon keresztül megidéződhet a gonosz, hiszen olyan kapukat nyitogatunk, amiket nem ismerünk. Ezek kiválthatnak sokféle reakciót álmatlanságtól kezdve a félelmen át a rettegésig.  A gonosz nem mindig sorozatgyilkos képében érkezik, de lassan, hazugságok által eltávolít az Istentől, a közösségtől. Nem hiába nevezi a Biblia a hazugságok atyjának. Bizonygatja nem is létezik, nekünk viszont sok minden jár a világ javaiból, mert megérdemeljük. Zavart, félelmet kelt, eltávolít Istentől és a parancsolatoktól. Fel kell hát időben ismernünk a ránk leselkedő gonoszt – hangsúlyozta Farkas Zsolt atya. 

A nácik és a szocialisták együttműködéséről

Ez már a februári előadás témája volt. Kiemelte, abban a korban, amikor a sast felváltotta a vörös csillag, a keresztet a horogkereszt, törvényszerű volt, hogy az egyház a társadalmi kérdésekben megnyilvánuljon. Több pápa és egyházi vezető különböző módokon ítélte el az embertelenséget, a zsidóellenességet, a fajgyűlöletet és a szélsőséges nacionalizmust, különböző nyomatékkal. Zsolt atya idézett azokból a dokumentumokból és felszólalásokból, amelyek az adott korban ezzel kapcsolatban napvilágot láttak.  

Az előadás második felében Edvín Šnore lett rendező Szovjet sztori című dokumentumfilmje került levetítésre.

A film számos elhallgatott ténnyel szembesítette a nézőket. Hogy mindkét ördögi ideológia központjában egy új ember kialakítása áll, aminek érdekében semmitől se riadtak vissza se a kommunisták, se a nácik, sőt egymással is kollaboráltak. „Akasszanak fel legalább száz kulákot, végezzék ki a foglyokat! Tegyék ezt úgy, hogy az emberek több száz mérföldről is lássák és reszkessenek a félelemtől” – írta annak idején Lenin. A szovjethatalom 7 millió ukránt éheztetett halára 1932-33 telén, amit az egész világ látott, de az égbekiáltó szörnyűségek láttán se tett semmit. A saját népükből is lemészároltak 20 millió férfit, nőt, gyereket.

Zsolt atya hangsúlyozta, nekünk keresztényeknek alaposan meg kell ismernünk a múltat, hogy felismerjük a szörnyű ideológiákat és még idejében tudjunk tenni ellene. Krisztus követőiként ez kötelességünk. 

Kereszténység távoli országokban

Mennyire tud egy nép – mentalitása és hagyományai által – a maga képére formálni egy egységes liturgiájú vallást? Ennek felfedezésére Bokor Klára utazó-újságíróval látogattunk el Etiópiába, Mexikóba és a Fülöp-szigetekre fotókon és videókon keresztül.

Láthattuk az etióp emberek szilárd hitét abban, hogy náluk a frigyláda, ezért most már nem az izraeliták, de ők Isten kiválasztott népe, Mexikóban a chiapas indiánok ősi maya hitvilággal kevert keresztény hitét, akik őszinte hitben így kezdik az imát: Szűz Mária és Quetzalcoatl (Tollaskígyó) és a Fülöp-szigeteken a nagyböjt véres rituáléit. Az előadó bónusz még Indiába is elkalauzolt.  

A szokatlan témák sok embert vonzottak és a helyiek mellett távolabbi településekről is érkeztek résztvevők. Szeretettel várják az érdeklődőket a következő előadásra is. A téma és időpont hamarosan Szőgyén község honlapján és facebook oldalán. 

rma-1-bokor.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás