2019. július 17., 08:12

Berzétén megvertek egy helyi képviselőt - 15 férfi támadt rá

A kelet-szlovákiai településen múlt pénteken botokkal és kövekkel támadtak rá egy helyi képviselőre, anyósa házának udvarán.

berzéte_erőszak
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: noviny.sk

Berzéte (Brzotín) községben kedden rendkívüli képviselő-testületi ülésre került sor. A képviselők arról döntöttek, hogyan tudják a falu lakosainak biztonságát szavatolni.

A községi hivatal előtt a testületi ülés idején csoportosulás alakult ki, ugyanis a falu lakosai részt akartak venni az ülésen, de az nem volt nyilvános.

A pénteki verekedésről a helyieknek is megvan a maguk verziója. Szerintük a férfiak azért voltak botokkal felszerelve, mert a faluban idegenek jártak, akik nőket akartak prostitúcióra kényszeríteni. A másik verziójuk, hogy a helyi képviselő az autójával majdnem elütött két embert, ezért az autó után futottak, s lett ami lett, mondta az egyik helyi lakos.

A rendőrség rendelkezik az információkkal és az illetékes osztálya vizsgálja az ügyet, tájékoztatott Jana Mésárova, a kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A beteg koponyacsont sérülést szenvedett, amely sürgős ellátásra szorult.

A koponyacsont törése miatt operáción esett át. Kedden a CT-vizsgálat után eszméleténél volt, stabilizált állapotban, mondta Ivana Stašková a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház szóvivője.

A rendkívüli ülésen olyan határozatot fogadtak el, amilyet csak ritkán látni. Az emberek biztonságát  hivatásos személyek fogják szolgálni.

Ennél a családi háznál történt az eset
Ennél a családi háznál történt az eset
Fotó:  noviny.sk

A község képviselő testülete úgy döntött, hogy a falu lakosságának biztonságát hivatásosokra bízzák, s őrző-védő szolgálatot bérelnek, mondta Garay Tibor a falu polgármestere. Mi képviselők megtettünk mindent annak érdekében, hogy a helyzet a faluban lecsillapodjon, mondta Patrik Laczo helyi képviselő.

berzéte_erőszak
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.