Barátság két keréken

2021. július 10., 19:48
Bokor Klára

Szőgyén Község Önkormányzata és Tata város Önkormányzata pályázati támogatásban részesültek az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program, Kisprojekt Alapjától a PT4 - A határon átnyúló intézményközi együttműködés szintjének javítása és az állampolgárok közötti határon átnyúló együttműködés kiszélesítése forrásból.

bringások
Fotó: Bokor Klára
Bringások a szőgyéni kultúrház előtt

„A projekt teljes költségvetése 52.058,90 Euró, amelyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása 44.250,06 Euró. Ebből Szőgyén község támogatása 29.450,20 Euró, Tata város támogatása 14.799,86 Euró” – tájékoztatott Csókás Judit projektmenedzser.

A nyertes pályázat tartalmazza a két önkormányzat intézményi szintű együttműködését, a helyi általános- és középiskolások együttműködését, amely sok éves hagyományra tekint vissza.

Szőgyén és Tata 1997-ben kötöttek testvérvárosi kapcsolatot, mára Tata leggazdagabb, legsikeresebb testvérkapcsolatává vált. Évente 25-30 közös eseményen találkozhatnak egymással a két település lakosai. A projekt elsődleges célja az együttműködés megerősítése, bővítése, valamint a kerékpározás, mint környezetbarát, egészségtudatos közlekedési mód népszerűsítése, főleg a fiatalok körében.

Az alap- és középiskolások XI. kerékpártúrája 2021-ben valósul meg, amikor a szőgyéni diákok kerékpáros túrát szerveznek Tatára, a tatai diákok pedig Szőgyénbe kísérik vissza őket kerékpárral.

A projekt nagy hangsúlyt fektet a környezetbarát megoldásokra, a kerékpáros turizmus propagálásával a széndioxid kibocsátás csökkentésére.

A rendezvényeken kizárólag komposztálható evőeszközöket használnak és szelektív hulladékszigeteket alakítanak ki.

Csókás Judit
Fotó: Bokor Klára
Csókás Judit projektmenedzser

A pályázat keretén belül a diákok és tanáraik workshopok keretében közösen kidolgoznak egy olyan, elsősorban a fiataloknak és a családoknak szánt turisztikai kiadványt térképpel együtt, amely bemutatja a Szőgyén-Tata közti lehetséges útvonalak nevezetességeit, látványosságait, pihenőket.

A „POKET” térképes zsebkönyv készítésébe bevonják a kerékpár útvonal melletti falvakat is. A projekt tartalmáról flyer is készül. A projekt keretében további közös kulturális rendezvények valósulnak meg - Szőgyénben a már hagyományos Pató Pál Napok, Tatán pedig, a Civil Napok keretében, a Szőgyén értékeit bemutató rendezvény.

Kövesse facebook oldalunkat is!