Balogh Csaba: Esterházy János példaként áll előttünk

hirek.sk 2012. március 04., 20:00
NYITRAÚJLAK, ALSÓBODOK. Esterházy Jánosra emlékeztek a zoboralji magyarok vasárnap Nyitraújlakon, a mártír gróf halálának 55 évfordulója alkalmából. Az emlékünnepségen Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete is beszédet mondott.

„Esterházy maga választotta a sorsát; többször lett volna alkalma külföldre menekülni, de ő kiállt az idegen államba került nemzettársai mellett, osztozott sorsukban és nem hagyta el a szülőföldjét“- hangsúlyozta beszédében a Balogh Csaba nagykövet, rámutatva arra, hogy Esterházy példát mutatott a személyes felelősségvállalásból is.

„Esterházy példaként áll előttünk, amikor a társadalmi kirekesztés és az idegengyűlölet ellen lépünk fel” – tette hozzá a nagykövet a megkoszorúzott, jelképes Esterházy-sírnál összegyűlt mintegy 200 ember előtt.

A mai megemlékezést az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola, a Nyitra-és Vidéke Célalap, a Csemadok Nyitrai Területi Választmánya valamint a Zoboralji Kulturális és Információs Központ szervezte. Az ünnepségen az Alsóbodoki szakközépiskola vendégeiként részt vettek a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai és diákjai is.

A mai megemlékezést szerették volna összekötni az alsóbodoki iskola névadó ünnepségével, ám ez a hatóságok beavatkozása miatt nem sikerült. Portálunknak decemberben Paulisz Boldizsár, az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola alapítója és fenntartója elárulta, az oktatási intézmény szeretné felvenni Esterházy János nevét. A gróf lánya, Esterházy- Malfatti Alice ugyan megadta az engedélyt, a hatóságok azonban elutasították a kérelmet.

Az elutasítással kapcsolatban Balogh Csaba nagykövet a Hírek.sk-nak kifejtette, a névadást megelőzően rehabilitálni kell a két háború közötti szlovákiai magyarság vezetőjét. „A szlovák hatóságok részéről a döntés jogilag korrekt volt, hiszen tudjuk, hogy Esterházy János Szlovákiában a mai napig háborús bűnösként van nyilvántartva. Amire nekünk koncentrálnunk kell az, hogy megtörténjen Esterházy rehabilitációja. Esterházynak a személye a két ország és a két nép kapcsolatában kulcsfontosságú. Mintegy lakmuszpapírja annak, hogy a szlovák társadalom képes –e szembenézni azokkal a döntésekkel, bűnökkel, amelyeket a magyar közösség ellen a második világháború után elkövettek“- mondta a nagykövet a Hírek.sk-nak

Tény azonban, hogy Közép-Európában kezd kialakulni egy „Esterházy-kultusz”. A mártír gróf személyét nagyra értékelik Lengyelországban, illetve az utóbbi időben kiegyensúlyozottabb a megitélése Csehországban is. „Magyarországon és Szlovákiában is mindent megteszünk annak érdekében, hogy Esterházy János személyéről a magyar és a szlovák társadalom is mindent megtudjon. Ez az a munka, amit folytatni kell, el kell érni a szlovák hatóságoknál, hogy tényekre alapozva vizsgálják meg Esterházy tevékenységét és életútját“ – hangsúlyozta a nagykövet.

Az emléknap alkalmából vasárnap délután kiállítás nyílt az alsóbodoki Paulisz rancson a szakközépiskola jelenlegi és volt diákjainak rajzaiból és festményeiből Mann Szilvia kurátor válogatásában.

Hajtman Béla, az intézmény igazgatója bemutatta Ladányi Eriknek, az iskola egykori diákjának újonnan megjelent, első verseskötetét, amelyben az ifjú szerző meglepő érettséggel foglalkozik a szlovákiai magyarokat érintő politikai eseményekkel.

A koszorúzás után Ïurèo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye püspöki helynöke celebrált ünnepi szentmisét a nyitraújlaki római katolikus templomban. Fél öttől levetítették az Üldözöttek védelmében című, Esterházyról készült filmet.

Forrás: Hirek.sk
0 HOZZÁSZÓLÁS