Az ország kukája legyen Dél-Szlovákia?
Miközben a Szlovákiába érkező beruházások rendre elkerülik az ország déli és keleti részét, ahol a legfejletlenebb az infrastruktúra és legmagasabb a munkanélküliségi arány, egyre-másra sorakoznak a kísérletek, hogy ezek a régiók az ország szemétlerakataivá, illetve -feldolgozóivá váljanak. A téma nem új keletű, már több ilyen próbálkozás volt, illetve van folyamatban.
A mohi atomerőmű beindítása – a tetemes csúszások ellenére – immár elkerülhetetlen. Sokan ellenzik az erőmű üzembe helyezését, az atomlobbi azonban elég erős, ráadásul az atomenergia sokkal környezetkímélőbb, mint a széntüzelésű erőművek. A kérdés csak a szokásos: miért éppen a magyarok lakta, ráadásul alig dombos vidékre álmodták meg ezt a honatyák? Pontosabban a pártállam korifeusai, hiszen a kilakoltatás már a múlt században, 1982-ben befejeződött, s még abban az évben elkezdték az építkezést. Természetesen az ott élő emberek véleményére senki sem volt kíváncsi, a kertes házakban lakó falusiakat egyszerűen bezavarták a lévai panellakásokba. Csak a temető maradt utánuk, mementóként. A pártállam nem kukoricázott, tudják jól a csallóköziek is, akiket szintén nem kérdezett senki, akarnak-e bősi erőművet. A rendszerváltozás után azonban új veszélyek kezdtek leselkedni az ország déli régióira – természetesen szigorúan a demokrácia játékszabályai és némi befektetői hegemóniával, az állam jótékony bólogatása közepette.
2007-ben nagy port vert fel az a terv, amely szerint a tokaji történelmi borvidéktől húsz kilométernyire fekvő Tőketerebesen széntüzelésű erőművet tervezett építeni egy szlovák cég. A Csehszlovák Energetikai Társaság Rt. vállalat az ország legnagyobb széntüzelésű erőművét készült megépíteni a történelmi borvidék (a világörökség része) tőszomszédságában. Pontosabban két, egyenként 240 MW teljesítményű széntüzelésű blokk, valamint egy 165 MW teljesítményű gázüzemű blokk létesült volna. A beruházás terveit évekig nagy titkolózás kísérte, ami arról árulkodott, hogy a hatástanulmányban az erőművet környezetkímélőnek és ártalmatlannak minősítő megállapítások finoman szólva sem voltak helytállóak. A szlovák oldalon az életminőségük, a magyaron a kamionok által már úgyis megkínzott történelmi borvidék védelmében tiltakoztak az emberek. A tervezett létesítmény 163 méter magas kéményeiből ugyanis évente 4 millió tonna szennyező anyag került volna a levegőbe, aminek nagy része – a széljárás miatt – a világörökségi védettségű borvidék mikroklímáját is szennyezte volna.
A Greenpeace a kezdetektől részt vett a tiltakozásokban, amelyek hatására az erőmű engedélyeztetési eljárását újrakezdték, és arról magyarországi tájékoztatást is adtak a pozsonyi hivatalok. Tőketerebes önkormányzata ugyanakkor már az írásos beleegyezését is adta, hogy az erőmű a város északkeleti részén, a volt cukorgyár helyén épüljön meg, és a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat is egyetértett azzal, hogy az erőmű a kiszemelt helyen legyen. A beruházó cég akkoriban a pozsonyi gazdasági tárca 2006 szeptemberében kelt határozatát lobogtatta, amely szerint az erőmű megépítése összhangban van Szlovákia hosszú távú energiapolitikai koncepciójával. Csak éppen az emberek „koncepciójára” nem volt tekintettel senki.
A gépezetbe azonban sok homokszem került. Az erőműről készült hatástanulmányban nem vizsgálták például, hogy a szennyvíz milyen hatással lett volna a közeli Bodrogra, de a hulladékkezelés módjával sem foglalkoztak érdemben. Arra is csak burkolt utalások voltak, hogy – mint a Greenpeace írta akkori közleményében – „a melléktermékekben olyan méreganyagok dúsulnak fel, mint a higany vagy az arzén, amelyek egyebek mellett szív- és veseelégtelenséget, magas vérnyomást is okozhatnak.”
Az emberek egyszerűen nem értették, miért akarnak egy már világszerte elavult energetikai technológiát megvalósítani egy olyan ország legkeletebbre eső végében, amelynek területén gyakorlatilag megszűnt a szénbányászat. A város lakói és a környékbeliek gyanakvással figyelték a folyamatot, s nem csoda, hogy találgatások is szárnyra kaptak a környéken. Egyesek azt gyanították, hogy a terv mögött orosz bányaipari érdekek bújtak meg. Robert Fico akkori kormányfő ugyanis éppen arról egyezkedett az oroszokkal, hogy épüljön meg a széles nyomtávú vasútvonal egészen Pozsonyig. A grandiózus terv szerencsére füstbe ment, 2010-ben pedig – köszönhetően a nemzetközi nyomásnak is – az egész környék nagy megkönnyebbülésére bejelentették, hogy mégsem épül meg a tőketerebesi erőmű.
Hasonlóan felháborító próbálkozás, hogy Párkányban épülne meg a csalafinta nevű Green park Štúrovo (a green zöldet jelent) projekt, amely évi 20 ezer tonna gumiabroncs és műanyag elégetését végezné, pirolízis technológiával. Nem ún. BAT-technológiáról van szó, amely a rendelkezésre álló legkiválóbb technológia, noha az Európai Unió szabályzata előírja, hogy az Unió területén csakis BAT-technológiával rendelkező beruházások valósíthatók meg. Ezeknek ugyanis nincs gázkibocsátásuk, nem terhelik a környezetet. A Párkányba szánt technológia olcsó, de annál erősebb környezetterhelő tulajdonságokkal rendelkezne. A hulladékot Nyitra megye egész területéről szednék össze.
S itt jön ismét a történet csattanója. A hulladékbegyűjtés központja a megyeszékhely, Nyitra. Innen a megye területén a tőle legtávolabb eső pontra, Párkányba szállítanák a hulladékot. Logikus és teljességgel észszerű. Nyitráról Párkányba három útvonalon lehet eljutni. Az első, Érsekújváron keresztül 87 km, a második, Barsbaracska és Farnad érintésével 93, míg a harmadik, a Verebély–Garamkálna–Zselíz-vonalon 95 km. Időben másfél órányi szállításról beszélünk. Arról nem szólva, hogy a szemét tonnáit szállító kamionok a falvakon keresztül zúdulnának a Duna parti városig. A beruházó szemmel láthatóan nem törődik a szállítási idővel és költségekkel. Feltehetjük a kérdést: vajon véletlen ez vagy szándékosság?
A párkányi ügyben volt már minden, tüntetés, európai parlamenti petíciós bizottsági meghallgatás, tiltakozás a Duna túloldaláról. Az ügy elején persze kellett hozzá egy ki tudja, kinek az érdekeit képviselő polgármester is, aki annak idején el akarta hallgatni a hulladékégető tervezetét a városi képviselő-testület és a polgárok előtt, majd szembement a város képviselőivel. Szabó Eugen azóta is ott ül a hivatalában, s vele együtt él tovább a probléma. A legújabb fejlemény, hogy a kerületi ügyész beperelte a várost a területrendezési terv miatt. A lakosok pedig petícióznak, tiltakoznak, Brüsszelhez fordulnak, csak éppen azt nem kérdezi senki: miért éppen ide akarja hordani valaki a szemetet?
Hét éve égett le a felvidéki magyarság történelmi ikonja, Krasznahorka vára. Hogy mikor fejezik be a helyreállítást, talán csak a jóisten tudja, a terminusok és határidők állandóan változnak. A főútról nézve ma is égbe nyúló emelődarut látni, készülgető tetőt, s az utolsó ígéret is évekről szól.
De mivel sosem elég a „jóból”, mint arról korábban többször tudósítottunk, az egész régió boldogulásának lehetőségét jelentő turizmusnak készül kegyelemdöfést adni egy rimakokovai magáncég, a Hôrka Power Kft. A magáncég hulladékégetőt szeretne építeni Krasznahorkaváralja és Várhosszúrét között, s abból villamos áramot termelni. Miért is ne? A zsolnai hulladékot nem Zsolna környékén kell megsemmisíteni, elégetni, szennyezni a környezetet, hanem egy elszegényedett, de csodálatos természeti értékekkel rendelkező (s nem mellesleg magyarok által lakott) régióban.
A cég korábban, amikor még JJT Termo Kft. volt a neve és Rozsnyón volt a székhelye, biomasszát elgázosító villanyerőmű építését tervezte. A területet bérbe vette a Szlovák Állami Erdőgazdálkodási Vállalat rozsnyói üzemétől, a rozsnyói járási építésügyi hivatal pedig skrupulusok nélkül kiadta az engedélyt az építési tervre. A cégnek 2018 nyarán megváltozott a tulajdonosa, a székhelye, valamint a neve, és kérvényezte a terv módosítását. Csaknem sikerrel, ám két település, Hárskút és Várhosszúrét vezetése észnél volt, és kifogást emelt a terv ellen a környezetvédelmi minisztériumnál.
A szemétégető terve nagy felháborodást váltott ki az egész környéken. A lakosok petíciókkal, forgalomlassító tiltakozó akciókkal adtak hangot nemtetszésüknek. Viharos lakossági gyűléseken mondták el, hogy nem kérnek az ilyen beruházásból. Egy várhosszúréti lakossági fórumon zajlott az új, cselesebb terv bemutatása és a tervezett beruházás környezeti hatásainak ismertetése. A régi-új cég vezetői meg sem jelentek a találkozón, csak a beruházási terv dokumentációjának kidolgozásáért felelős besztercebányai INECO Kft. képviselőjét küldték el maguk helyett.
Az új szándék lényege, hogy biomasszát és szilárd alternatív tüzelőanyagot dolgoznának fel, megtunkolva másodlagos szilárd tüzelőanyaggal. Előbbi neve TAP, utóbbié TDP. A lényeg, hogy napi négy kamionnyi szemetet szállítanának az északi Zsolnáról a karsztvidékre, amelynek barlangvilága nem mellesleg 1995-től az UNESCO természeti világörökségi listáján szerepel.
Ebben az esetben is elég egy pillantást vetni a térképre, hogy elképedjen az ember. Zsolnáról Várhosszúrétig két útvonalon lehet eljutni. Az egyik, az északi (Poprádon keresztül) 217 km, míg a déli (Zólyom érintésével) 269 km. Az előző esetben több mint 3 óráig, az utóbbiban több mint 3 és fél óráig tart a furikázás. A vak is látja, hogy ez a szemételtakarítás nem a szomszédban történik, hanem gyakorlatilag a fél országon keresztül. Világos, hogy a beruházó számára sokadik szempont a fuvarozási költség, valami más ennél sokkal fontosabb. Nyilván, hogy ne piszkítsa a Zsolna környéki levegőt, hiszen arra való Dél-Szlovákia.
Nyilván akadna még néhány épületes példa. Az egész jelenségben az a legnagyobb kérdés, hogy egyáltalán hogyan jut eszébe valakinek északon, hogy a szemetét délre vigye? Hogyan gondolja az állam (és a környezetvédelmi minisztérium) például a csallóközi ivóvíz védelmének kérdését megoldani, ha a mai napig nem tud mit kezdeni az egykori pozsonyi vegyi üzem örökségeként itt maradt vereknyei mérgező lerakattal? Hogyan juthat valakinek eszébe, hogy a fél országon keresztül furikáztassa az égetni való szemetet, hogy az ott élők szemét csípje a füst? Miféle félgyarmati gyakorlat játszódik le a szemünk előtt? A várhosszúréti nyilvános fórumon hangzott el a beruházó részéről: Az nem érv, hogy valakinek nem tetszik! A törvény az érv. Márpedig amit a törvény nem tilt, azt lehet. Igen. Például elzavarni az ilyen vállalkozókat, hogy meg se álljanak hazáig.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/18. számában.
