Az információ hatalom. Haladnak -e a korral a mátyusföldi községek

Horváth Szomolai Andrea 2019. február 10., 18:56

Új funkciókkal bővült a mátyusföldi Királyrév község weboldala. A helyi lakosoknak ezentúl lehetőségük lesz a közérdekű közleményekről értesülni sms vagy email formájában. Vajon rálép-e az elektronikus fejlődés útjára a többi közösség is?

Fotó: pinterest

A községekben egyre nagyobb problémát jelent, hogy a produktív korban lévő lakosság nem értesül a közösséget érintő információkról és közérdekű közleményekről, hiszen abban az intervallumban, amikor a falu hangszóróiból tudhatnák meg a hirdetményeket dolgoznak, intézkednek, nem tartózkodnak otthon.

A lehetőségeket tekintve szinte teljesen érthetetlen, hogy a polgármesterek egy része még nem él az internetes hirdetőtábla vagy a közösségi hálók kínálta lehetőségekkel, hiszen a fiatalok és a középkorosztály is sokkal inkább elérhető, valamint összefogható ezeken a fórumokon.

A mátyusföldi régió falvainak, illetve városainak internetes felületeinek átvizsgálásakor szembetűnő jelenség, hogy egyes községek honlapjain 2016-os vagy 2017-es hirdetmények vagy „aktualitások” szerepelnek a főoldalon. Szerencsére ellenpéldák is akadnak, és több falu polgármestere ébredt már rá arra, hogyan tudja a lakosság szolgálatába állítani a digitális technológia adta lehetőségeket.

A novemberi helyhatósági választások következtében több mátyusföldi község polgármesteri székében történt meg a generációváltás. Többek közt Nádszeg, Királyrév, Pered és Pozsonyvezekény élére is a harmincas korosztályba tartozó faluvezető került. Méltán várhatja tőlük a produktív közösség a fiatalos lendületet és azt, hogy éljenek a 21.század adta digitális és marketing lehetőségekkel.

Agócs Gergely, Királyrév új polgármestere a napokban jelentette be a község weboldalának új funkciókkal való bővítését.

A helyi lakosoknak ezentúl lehetőségük lesz a közérdekű közleményekről értesülni sms vagy email formájában. A polgármester szerint sokan élnek majd a lehetőséggel, hiszen a produktív korban lévők nagy része nem tartózkodik otthon a délelőtti órákban, mikor a hangszóró közli a fontos hirdetéseket.

A fiatal polgármester elmondta, ez az igény valójában a lakosságtól érkezett. Azoknak a királyrévi lakosoknak, akik szeretnék a közérdekű információkat sms vagy email formájába megkapni, elég kitölteniük egy online nyomtatványt, amelyet a falu weboldalán találnak meg. A formanyomtatvány kitöltésekor választhatnak, hogy elektronikus levél vagy sms formájában kívánják-e fogadni a közösség életét érintő fontos információkat, két külön applikációból választhatnak. A polgármester elmondása alapján eddig a legtöbben az e-mail formájú értesítést igényelték.

Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere tudatta portálunkkal, hogy a faluban elektronikus és nyomtatott formában is elérhetőek az év közösségi és kulturális programjairól szóló információk, valamint a szelektív hulladékgyűjtés ütemterve is. A falu első embere a kidolgozott plakátot minden háztartásba eljuttatta.

Elektronikus levélben Galánta városa, valamint Vágsellye is tájékoztatja az újdonságokról az érdeklődőket, amennyiben beregisztrálnak erre a funkcióra. Az elektronikus hírlevél küldő rendszer Nádszeg községben is működik. A helyi hírek jelentését Jóka község a saját weboldalán ismétli meg jól látható helyen.

0 HOZZÁSZÓLÁS