2021. szeptember 10., 10:54

Az idei akár a 475. Simon-Júda napi vásár is lehetne

A tavalyi kihagyott év után, idén augusztus végén is arról tájékoztatott Párkány városa, hogy ismét elmarad a hagyományos Simon-Júda napi vásár.

sipos István Párkány
Fotó: Bokor Klára
Sipos István mérnök, a vásár főszervezője

A párkányi Simon Júda-napi vásár is több évszázados múltra tekint vissza. Ha a tavalyi év nem maradt volna ki, az idei lett volna a jubileumi 475. vásár. Szinte ugyanazon a helyen, mint a régmúltban.

Sipos István főszervezővel a vásár elmaradásának miértjéről beszélgetünk.

Mikor döntöttek úgy, hogy nem tartják meg a vásárt?

Párkány városa mindig azon igyekezett, hogy a vásárt megszervezze. Tavaly is, és most is, az utolsók közt mondtuk vissza, amikor már körülöttünk minden vásárt töröltek. Az illetékes szervek olyan feltételeket szabtak, amelyek nem tették lehetővé, hogy a megszokott szinten és nagyságrendben kerüljön megszervezésre e nagy múltú, attraktív esemény.

Számunkra nem az a lényes, hogy a költségvetésbe a betervezett, bérletből bejövő bevétel megjelenjék, sokkal fontosabb, hogy egy olyan rendezvényt szervezzünk, ahol az emberek jól érzik magukat.

Többen felvetik, nem lehetett volna-e kisebb, rövidebb, netán más időpontban?

Vásárunk országos szinten benne van az első háromban, mind nagyságát, mind attraktivitását illetően. A látogatók és árusok hat országból jönnek és naponta 10-20 ezren is kilátogatnak a sokadalomba. Ezt a renomét nem szeretnénk elrontani.

A kisebb és rövidebb vásár, már nem a Simon-Júda lenne. A vásárrend már régen kialakult, pont azért, hogy az árusok sok helyütt részt vehessenek rajta. Ennek ellenére a későbbiekben akár az időpontváltozáson is el lehetne gondolkozni, de reményeim szerint ez nem fog megtörténni, hiszen a Simon-Júda októberben Simon-Júda, és minden járvány elmúlik egyszer.

Mennyi a város bevételkiesése a vásár elmaradása miatt?

A városnak a bérbeadásból származó költségvetési bevétele 128 ezer euró. Kiadásaink úgy 50 ezer euró körül mozognak, tehát 70-75 ezer euró bevételtől esik el a város. De hangsúlyozom, nem ez a lényeg, hanem az, hogy az emberek a vásárban jól érezzék magukat. Ez az alapcél a mostani járványügyi rendelkezések betartásával nem tudna megvalósulni.

simonjúda
Kép forrása: Bokor Klára
Vásári sokadalom -2019
Talán majd jövőre

Megkérdeztünk néhány régióbelit is hogyan vélekedik a Simon-Júda napi vásár újbóli elmaradásáról.

Rakovszký Gabriella (Párkány)

Reménykedtem, hogy az idei vásárt már megtartja a város és visszatér minden a régi kerékvágásba. Sajnos nem így lett. Elszomorít, de ezt hozta a helyzet. Ahogy édesapám mondaná: Bizakodjunk, talán majd jövőre!

Dániel Erzsébet (Nána)

Felháborító és elkeserítő bizonyára sok ember számára, hogy e hosszú forró nyár után, amikor Párkány megtelt turistákkal, ezrek lubickoltak összezsúfolva a medencékben, érthetetlen, hogy nem engedik megrendezni a vásárt, holott nemcsak a városnak és az árusoknak hasznos az ebből származó bevétel, de fontos találkozási lehetőség családoknak, barátoknak, távoli rokonokkal, ismerősökkel.

Pék Pál (Köbölkút)

Kisebb formában kellene megszervezni. Kár, hogy nem lesz. FFP2 maszk szerintem elegendő lenne a belépéshez, ha már óvintézkedésekre van szükség.

Mikor fiatalabb voltam, mindig jártunk/jártam. A környék fiataljainak is nagy esemény.

Takács Krisztina (Párkány)

Ez most ilyen időszak! Szomorúan olvastam a város döntését, hogy idén is elmarad! Kicsit korainak tartom a döntést, hisz nem tudatjuk, hogy októberre milyen lesz a helyzet! A vásár külső térben zajlik, az emberek megtanultak felelősségteljesebben viselkedni, ezért azt gondolom, nem kellene elhalasztani, hiszen néha még háborúk idején is tartottak vásárokat. Remélem, ez a két év kihagyás nem csorbít a vásár hagyományán.

Cvirik Katalin (Párkány): Nagyon sajnálom, hogy elmarad. Személy szerint el tudnék képzelni olyan kisebbet, mint a búcsúk, kézművesekkel, kevesebb hintával, de nem az én tisztem ezt eldönteni.

Mánya László (Szőgyén)

Már tavaly is meg akartam mondani Párkány polgármesterének, hogy jelképesen állítsanak fel egy sátrat, hogy ne szakadjon meg a sorozat.

Most már az ötszáz valahányadik lenne, ha megtartották volna minden évben. Nagyon kicsi gyerekkoromtól már húzott oda anyám, mert a nagynéném ott lakott a posta mellett. A gimis éveimben a vásár hetében miénk volt a város. A két év katonaság alatt kimaradt, de azután nem is emlékszem olyan évre, amikor nem vettünk rajta részt.

Árvai Renáta (Köbölkút)

Két szemszögből is tudom véleményezni a vásár elmaradását – úgy is mint árus és úgy is, mint látogató. A nyár egy kicsit elfelejtette velünk a korlátokat, nem kellett résen lenni, hová és milyen körülmények között léphetünk be. Ahogy a szeptember beköszöntött, előkerült a sok korlátozás, tilalom és sztornó. A nyarat, egy a turisták által közkedvelt helyen töltöttem, mint mézárus. No maszk, no kesztyű, némi kézfertőtlenítő... Sok helyi és külföldi egy helyen, tömegesen. A párkányi Simon-Júda vásár ismételt elmaradása ennek fényében számomra mondvacsinált indokok miatt történik.

A helyi termelők szemszögéből rossz döntés. A már most is megtépázott bevételeknek nem segít a nagy vásárok visszavonása (Dunaszerdahely, Érsekújvár, Léva...) és a járványügyi adatok szerint nem is indokolt. Iskolák, intézmények rendezvények működtek, e vásár is okos megoldásokkal működhetne.

Mint beoltott látogató is szívesen vennék részt ezen a multikulturális közösségépítő rendezvényen. Nem beoltott embertársaim is ugyanezen a véleményen vannak. A Covid-19 járvány terjesztésében, a most folyó számtalan környékbeli rendezvény mellett ez a vásár sem hordozna magában nagyobb fenyegetettséget.

Megosztás
Címkék