2012. június 23., 08:18

Az év végéig tető kerül a krasznahorkai várra

KRASZNAHORKA. A tűz martalékává vált krasznakorkai várat az év végéig tetőzettel kell ellátni, hogy ne keletkezzenek a jelenleginél is nagyobb károk. Ellenkező esetben a vár falait és belső tereit a kedvezőtlen időjárás súlyosan megrongálhatná.

Lázár Éva, a Betléri Múzeum igazgatónője ki sem látszik a munkából. Múzeumához tartozik Krasznahorka vára is. A TASR hírügynökségnek elmondta: a várat átmeneti vagy állandó tetőzettel látják el az év végéig. Legnagyobb mértékben a felső várrész rongálódott meg. Az alsó és a középső várban megmaradtak az eredeti történelmi enteriőrök, de a felső vár belseje nagyon megrongálódott.

Marek Maïariè kulturális miniszter június 18-i látogatása során közölte, hogy a tetőfedést már július derekán elkezdhetik.

A turisták is várják a vár megnyitását. Most is ellátogatnak a falaihoz, a kapuját persze zárva találják.  A lévai Miroslav is saját szemével akarta látni a pusztítás nyomait. „Ez szörnyű, hihetetlen, hogy ennyire tönkrement“ – mondta döbbenten. A helybeliek megerősítették, a vár így, lepusztultan is sok embert voz. A látogatók felmennek hozzá, megszemlélik és távoznak - mondják a közeli faluban.

Rastislav Pudelka, a Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatója bízik abban, hogy az alsó és középső vár kapuit már jövő májusban megnyithatják. Az impozáns Andrássy-gyűjteményt helyeznék el ott. Ez szerencsére nem károsodott.

A március 10-én bekövetkezett tűzvész után a károkat 8 millió euróra becsülték, ám a jelenlegi számítások szerint a valójában elérik a 15 millió eurót. Azt már tudni lehet, hogy a biztosító által fizetendő kártérítés és a jótékonysági akciókon összegyűlt összeg együttesen sem lesz elegendő a helyreállításhoz. Rendkívüli, állami támogatásra is szükség lesz, hogy a várat az év végéig legalább ideiglenes tetővel fedjék le.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 


Megosztás