2019. július 1., 09:14

Az emberiség nem tanult a történelemből

A holokauszt 75. évfordulóján nagyszabású aszkarára, az áldozatokról való megemlékezésre került sor vasárnap a dunaszerdahelyi zsidó temetőben. Jelen volt Izrael szlovákiai nagykövete, Zvi Aviner-Vapni, Magyarország Szlovákiai Nagykövetségének képviseletében Disztl Antal tanácsos, valamint a szlovákiai és magyarországi zsidó szervezetek képviselői, Dunaszerdahely, Somorja, Nagymagyar és Dióspatony polgármesterei, az egyházak képviselői, a második világháború tömegirtását túlélők és azok leszármazottai. A világ különböző pontjairól 150 vendég érkezett, hogy emlékezzen a történelem egyik legsötétebb fejezetére.

aszkara DSZ
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: B. Vida Júlia

Az ünnepség a szlovák, a magyar és az izraeli himnusszal kezdődött, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar tolmácsolásában.

Ezután a temetőben található emlékfalon leleplezték azt a táblát, amin újabb 200 holokausztáldozat neve található, és a népirtást túlélők, élükön a 95 éves Baruch Veselývel, a jeruzsálemi zsinagóga kántorával – aki minden évben eljön Dunaszerdahelyre és a többi közt elénekli a Gyász imáját is – meggyújtották az emlékezés fáklyáit az emlékfalon.

Felsorolták azon túlélők neveit is, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából s egyperces néma csenddel adóztak emléküknek.

A szónokok egymást váltották a mikrofon előtt, s mindegyikük beszéde azt az üzenetet hordozta, nem szabad megengedni, hogy a világban a szélsőséges erők hatalomra jussnak, mert annak sajnos manapság sok jelét látni. Fasiszta nézeteket valló pártok kerülhetnek be a parlamentbe, ami megengedhetetlen. Erre figyelmeztettek a túlélők üzenetei is – amelyeket az ünnepségen felolvastak –, akik még saját bőrükön tapasztalták meg a vészkorszak borzalmait.

Az izraeli nagykövet is beszédet mondott
Az izraeli nagykövet is beszédet mondott
Fotó:  B. Vida Júlia

Kornfeld Tibor, a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség vezetője ünnepi beszédében úgy fogalmazott, nem kell politikusnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük az antiszemitizmust, a gyűlöletet az egész világon, ami bizony még a nemzetközi szervezetekben is jelen van.

„Ez már azt jelzi, hogy az emberiség nem tanult a múlt történelmének tapasztalataiból” – emelte ki. A rossz diadalához elegendő, ha a jó emberek nem tesznek semmi, mondta, s feltette a kérdést: Mit tudunk tehát mi tenni? Szerinte nevén kell nevezni a gyermeket, kimondani a hazugságról, hogy hazugság, s útját kell állni a történelemhamisításnak.

„Mi első kézből, túlélő szüleinktől tudtuk meg, hova tűntek nagyszüleink, a többi rokonaink, mi történt több mint háromezer Dunaszerdahelyről és környékéről deportált zsidóval. Mi nem fogunk erről hallgatni, mert nem engedhetjük, hogy elhallgassák vagy elferdítsék az igazságot. A holokauszt feldolgozatlan, megmagyarázhatatlan trauma és az ebből fakadó félelem máig tovább él”

– mondta a hitközség vezetője, aki szerint a nácik térnyerésével ez a lelki seb sosem fog behegedni.

Kisebb múltbéli „utazást” tett ünnepi beszédében Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere azért, hogy a megemlékezésen lévő fiatalok képet kapjanak a vészkorszakról, a fasizmus ideológiájának embertelenségéről és arról, hogy ennek a végeredménye több millió ártatlan ember szisztematikus legyilkolása lett. Pedig nem kellett volna sok, csak nagyobb odafigyelés és beavatkozás, s talán útját lehetett volna állni a borzalmaknak.

A dunaszerdahelyi zsidó temetőben évente tartanak megemlékezést
A dunaszerdahelyi zsidó temetőben évente tartanak megemlékezést
Fotó:  B. Vida Júlia

Az ünnepség végén a Rabszolgák kórusa csendült fel Verdi Nabuccójából és ezt követően nagyon sokan mentek oda az emlékfalhoz, hogy megkeressék és megsimogassák rajta őseik, nagyszüleik, szüleik és rokonaik nevét, akik valaha itt éltek és 1944. június 15-én örökre elvitte őket a vonat Auschwitzbe.

aszkara DSZ
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.