Az El Caminóról Farnadon
Derűlátó. Inspiratív. Dinamikus. Ez a három szó jellemzi leginkább Mészáros Eleonórát, aki november 20-án Farnadon tartott élménybeszámolót a két évvel ezelőtti zarándoklatáról és a Szent Jakab-úton megélt élményeiről.
Bár a jelenleg Ebeden élő Eleonóra magánvállalkozóként munkálkodik, szabadidejében szívesen cukrászkodik, kertészkedik és fest. Évekkel ezelőtt kezdett el játszadozni a gondolattal, hogy szívesen végigjárná az ismert zarándokutat: „A saját elhatározásom kevés volt ahhoz, hogy elinduljak; kellett hozzá az, hogy a három lányom biztasson. Köszönöm nekik, hiszen ajándékként kaptam tőlük ezt az izgalmas utat…”
A zarándoklatot a franciaországi Saint-Jean-Pied-de-Port-ból kezdte meg, majd 28 napon keresztül gyalogolva jutott el Santiago de Compostela városába, ahonnan egészen az óceánig, Muxíáig is eljutott. Eleonóra egy kis ízelítőt igyekezett adni a több mint 850 kilométernyi élménytengerből. A csodálatos képeket megtekintve, a legizgalmasabb találkozásokról beszámolva az út tanulságairól is sokat mesélt: „Úgy gondoltam, útközben átgondolom az elmúlt ötven évemet, hisz ennek apropóján indultam el az útra. Eleinte mindig társaságban voltam, de igyekeztem eltávolodva tőlük, egyedül megtenni az utat. Aztán rájöttem, hogy a zarándoklathoz az emberek, a találkozások is hozzátartoznak. (...) Nem szabad mindent egyedül csinálnunk. Meg kell tanulnunk segítséget kérnünk.”
Nagy szeretettel mesélt a hetvenes éveikben járó Marikákról, akikkel többször is találkozott útközben; egyikük Érsekújvárból, másikuk Miskolcról utazott a nagy utat bejárni. A zarándok viszont nemcsak a legszebb emlékekről, a megragadó találkozásokról számolt be, hanem a legnehezebb pillanatairól is mély átéléssel mesélt.
A jelenlevők Eleonóra felszerelését, illetve a zarándoklat megtételéért járó oklevelet is megtekinthették. Az inspiráló találkozás sokakban meggyújtotta a gyermeki kíváncsiság lángját. Nem is csoda, hiszen Mészáros Eleonóra közvetlen, jó kedélyű előadását hallgatva mindenki megfeledkezhetett a sokszor elhatalmasodó kifogásokról…