Az egészségügyi tárca lefokozná az egyre korszerűbbé váló komáromi kórházat

2021. augusztus 11., 16:16
Nagy Miskó Ildikó

Miután a hazai közszolgálati televízió híradójában elhangzott: a kórházreform értelmében, az egészségügyi minisztérium még nem nyilvános tervezete alapján a komáromi kórházat a legutolsó, 5. kategóriába sorolták be, vagyis ún. közösségi kórházként működne, sokan megdöbbentek. Egyes vélemények szerint a 110 ezer polgárt érintő lépés ellen a kórházi dolgozóknak a lakossággal együtt kellene tiltakoznia. 

kórház
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
Az egészségügyi tárca lefokozná az egyre korszerűbbé váló komáromi kórházat

A tervezet alapján ugyanis a kórház üzemeltetését biztosító Agel Slovakia Rt. és Nyitra megye finanszírozásával az utóbbi években nagyszabású felújításon-bővítésen áteső intézmény ezentúl csak alapellátást nyújthatna. Egyúttal megszűnne a sebészet, az ideggyógyászat és a más járások daganatos betegeit szintén gondozó, országos viszonylatban az egyik legkorszerűbben felszerelt onkológiai osztály is, amely létesítése több mint 6 millió euróba került.

Sőt, helyben a sürgősségi ellátásra szoruló betegeket szállító mentőket sem fogadhatnák, holott éppen a végéhez közeledik az új sürgősségi osztályuk hozzávetőleg 11 millió euróból történő felépítése. Mindez sok alkalmazott elbocsátásához vezethetne, az érintett betegeknek pedig más járások klinikáira kellene utazgatniuk a szakorvosi ellátásért, helyben nekik csak utókezelést és rehabilitációs egészségügyi ellátást nyújtanának.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter bejelentette: a reformtervezetüket, amely a kórházakon kívül az ambuláns szektort és az egészségügyi biztosítókat is érinti, tárcaközi egyeztetésre bocsátják. Közleményében leszögezte: még nem lehet beszélni konkrét egészségügyi intézményeket érintő változtatásokról, bár az előzetes javaslataikról már tájékoztatták a minisztériumba meghívott komáromi kórházvezetést.

A tervezetről az Agel Slovakia Rt. véleményét Martina Pavlíková, a vállalat szóvivője osztotta meg olvasóinkkal.

A minisztériumi meghívás óta társaságuk, illetve a kórház vezetősége értesült-e már a reformterv konkrét részleteiről?

– Nem, egyelőre még semmiféle konkrét, aprólékos információkkal nem rendelkezünk.

A tárca mivel indokolta annak a kórháznak a tervezett lefokozását, amely az INEKO kutatóintézet tavalyi országos felmérésében a 7. helyen végzett?

– A minisztériumi javaslatot elsősorban a Zsolnai Közlekedési Egyetem (!) által az egészségügyi minisztérium számára elkészített anyagban foglaltakkal indokolták, amely arról szól, hogy a hazai páciensek számára hol, milyen mértékben érhető el a kórházi ellátás.

Az Agel Rt. az utóbbi években sok millió eurót fektetett be e kórházi épületek felújításába és az intézmény műszaki fejlesztésébe. A terv megvalósulása esetén a tárca megtérítené az önök tetemes anyagi kárát?

– Sajnos, ez idő tájt erre a kérdésre nem tudunk válaszolni, hiszen erről az egészségügyi tárca még egy szót sem ejtett. Az esetben vélhetően mindaz, amit az utóbbi években a komáromi kórházra költöttünk, felesleges befektetésnek, elpazarolt pénznek minősülne.

Egyes tiltakozó megmozdulást is emlegető vélemények szerint e tervezet részben politikai indíttatású. Önök egyetértenek ezzel az állítással, vagy valóban csak racionalizációról, takarékoskodásról van szó?

– A komáromi kórház dolgozóival együtt bízunk a józan ész diadalában, az érveink figyelmes meghallgatásában és abban, hogy a végső minisztériumi döntés majd valóban releváns adatok és érvek alapján születik meg.

A tárcától már kérték a még csak előkészületi stádumban levő tervezetük alapos felülvizsgálatát? Annak meghiúsítása érdekében együttműködnek-e Nyitra megyével, amely szintén jelentős pénzeszközöket áldozott e kórházépületek korszerűsítésébe?

– A kórház és az AGEL Rt. vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy az optimalizációval kapcsolatos, média által megszellőztetett tervek a lehető legkisebb mértékben érintsék negatívan a komáromi kórházat. A minisztériumi tárgyalásaink alapját eddig is a tényszerű érvelés képezte, s ez a későbbiekben is így lesz. Hangsúlyozzuk: e kórház már jelenleg is minden olyan kritériumnak, feltételnek megfelel, amelyek alapján meg kellene hagynia az eddigi jellegét, besorolását, nem csorbítva a jelentőségét. Az is elárulható: az ügyben érintett valamennyi polgármester a támogatásáról biztosított minket. A Nyitrai Megyei Önkormányzat képviselői pedig Milan Belica megyefőnököt arra kötelezték, hogy ez ügyben ő is tárgyaljon az egészségügyi miniszterrel. Arról még nem értesültünk, hogy ezt már megtette-e, s ha igen, a két fél mire jutott egymással.

Kövesse facebook oldalunkat is!