2023. május 5., 16:54

Az arany- és az ezüstérem is a szőgyéni „csongrádysoké” lett

Az 5 határon át Kárpát-medencei vetélkedő pécsi döntőjén született ez a nem mindennapi eredmény. Az interaktív, többfordulós honismereti vetélkedő középpontjában a külhoni magyar értékek megismerése, megőrzése, valamint az értéktárak bővítése állt. A szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola 8. és 9. évfolyamos tanulói kitűnőre vizsgáztak tudásból, kreativitásból, talpraesettségből és csapatmunkából.

szőgyén
Galéria
+1 kép a galériában
Csongrádysok
Fotó: Bokor Klára

Eleinte keveset lehetett tudni a versenyről, a szervezők kis adagokban csepegtették az információkat, de megragadta őt a felhívás stílusa, szövege – mondta a csapat felkészítő tanára, Nothart Erika. A cél az elcsatolt magyar területek kulturális és épített örökségének a megismerése volt, nagyon kreatív módon.

Az igazat megvallva nem tudtuk mibe vágunk bele. Jól tették a szervezők, hogy nem fedték fel már az elején, mennyire összetett a verseny, mert akkor biztosan nem lett volna bátorságunk a jelentkezéshez

– jegyezte meg mosolyogva.

Sűrű három forduló

Az 5 határon át – Vajdaság, Felvidék, Kárpátalja, Muravidék, Erdély, Magyarország – vetélkedő 6 országban zajlik azonos szerkezetben és rendszerben.

A szőgyéniek sorolják, milyen „bonyodalmakon” kellett átesniük. Az első fordulóban időhatáron belül kellett keresgélni a világhálón, megtalálni azokat az értékeket, településeket, ahol az adott különleges látnivaló vagy élő hagyomány található, mindezt az egyes országok értéktárainak kincseiből. Innen még minden csapat továbbjutott a második fordulóba, persze különböző pontszámmal. Ezt követően kisfilmet kellett készíteniük egy helyi gasztronómiai különlegesség elkészítéséről.

A Határtalanok csapata Laczkó Szilviát kérte fel a szőgyéni túrós rétes közös elkészítésére, amelyet a helyi óvodásoknak ajándékoztak.

A Szőgyéni kőtísek csapata pedig Dukony Magdi nénivel a tájházban készített szőgyéni lagzis kalácsot, amiből a községi hivatalba vittek kóstolót. A kisfilmeket is maguk a versenyzők készítették két kamerával, az utómunkálatokban pedig Nothart Erikán kívül tanítójuk, Száraz Attila volt segítségükre. A kisfilmek nemrégiben felkerültek az iskola és a község internetes oldalára, így az útmutatás alapján bárki elkészítheti ezeket a szőgyéni finomságokat.

A feladatok közé tartozott továbbá egy háromnapos regionális fesztivál teljes forgatókönyvének és költségvetésének összeállítása. A fesztiválok népszerűsítésére plakátokat is kellett készíteni.

A legigényesebb feladatnak a fesztiválok helyszíneiről készült makettek kivitelezése bizonyult, amely során a diákok megformázták Szőgyén község főterét, a Pató Pál Fesztivál helyszínét, az összes ott található épületet a szabadtéri színpaddal együtt, sőt még Pató Pál úr szobrát is. A másik csapat pedig a Tájházi Találkára készítette el a helyi tájház makettjét. Bakancslistát is össze kellett állítaniuk: az öt országból mely értékeket szeretnék meglátogatni és miért. Mindannyiuk véleménye szerint nagyon sok feladatot kaptak, és ez még csak a második forduló volt.

A harmadik fordulóban a csapatoknak az adott településről kellett ismertetniük egy múlt századi, nagyon különleges lakodalmat. Dukony Magdi néni továbbra is lelkes segítőjük maradt, adatokat közölt, fényképeket kölcsönzött a „legtökéletesebb” lakodalomról, ahol anyósa egy személyben volt örömanya és gazdasszony. A másik csapatnak sikerült rábukkannia egy szőgyéni hármas menyegzőre, és kutatásaik alapján bővült a szőgyéni helytörténet.
szőgyén
Fotó:  Bokor Klára
A felvidéki országos döntő Karván zajlott

A döntőt a Felvidéki Értéktár szervezte. Itt már tudni lehetett, hogy tizenkilenc csapatból kilenc jutott a döntőbe. Ennek témája öt ország hetvenöt magyar nemzeti kincse volt. Ezek között szerepelt életmű, a természeti és épített örökség egy-egy darabja, gasztronómiai érték és hagyomány. Ebből a fordulóból az első három helyezett juthatott ki a Kárpát-medencei döntőre. A szőgyéni csapatok az első és harmadik helyeken végeztek. Itt veti közbe Erika tanító néni, hogy a fia-talok mindig együtt készültek, soha nem tekintettek magukra két csapatként, így kétszeres volt a boldogság, hogy együtt utazhattak a döntőre. 

Szili Katalin, a rendezvény fővédnöke üdvözölte a döntő résztvevőit

A döntőt a Pécsi Tudományegyetem aulájában tartották. Itt aztán csúcsra járt a feladatokat kidolgozók találékonysága, állítják a versenyzők. Volt itt vaktérkép, érték-activity, reklám- és makettkészítés, a végén még egy rövid jelenetet is rögtönözni kellett a kisorsolt témában.

Magam is meglepődtem, milyen fantáziadús ötletekkel oldották meg csapataink a jelenetet. A bemutató előtt annyira izgultam, hogy az egyik versenyző, Tamara odasúgta: Ne féljen, jó lesz!

– árulta el Nothart Erika. Úgy is lett, és határtalan volt a gyerekek boldogsága, amikor a sok izgalom végén kihirdették, hogy a Határtalanok csapata, Baracska Anna, Koncser Dorina és Smidt Tamara az első, a Szőgyéni kőtísek csapata, Tóth Izabella, Molnár Dániel és Nothart Marcel a második helyen végzett.

– Csodálatos volt tapasztalni, milyen nagyszerűen tudnak a gyerekeink csapatban dolgozni. Ez a hat gyerek egész végig egy csapatot alkotott, az országos döntőig nem is tudatosították, hogy ők tulajdonképpen egymás „ellenfelei” lesznek, de még ott is ugyanúgy izgultak a másik csapat sikeréért, mint a sajátjukért. Tudták, ki miben ügyes, megosztották egymás között a munkát, nem haragudtak egymásra, ha valaki valamit elhibázott, hanem inkább fogták egymás kezét. Nagyon büszke vagyok rájuk! – mondja végszóként felkészítő tanáruk.

És hogy mit nyertek? Az első díj egyhetes táborozás, kétnapos kirándulás Lakitelekre, sátor és kempingfelszerelés. A második díj kétnapos kirándulás a Balaton mellé és kempingfelszerelés. Ezenkívül Szili Katalin miniszteri biztos minden egyes résztvevőt meghívott Budapestre a Magyar Zene Házába és a parlamentbe.    

Megjelent a Magyar7 2023/18. számában.

csongrádysok
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.