2019. november 4., 14:24

Árpád-házi Szent Erzsébet lesz Kassa védőszentje

A Vatikán jóváhagyta, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet legyen Kassa védőszentje – jelentette be hétfőn Bernard Bober kassai érsek és a város vezetése. Az ünnepélyes kihirdetés november 17-én lesz a Szent Erzsébet-székesegyházban.

Árpád-házi Szent Erzsébet lesz Kassa védőszentje
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: TASR

Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere emlékeztetett, Árpád-házi Szent Erzsébet neve már a középkortól összefonódik Kassával. „A város történelmében rábukkantunk egy 13. századi pecsétre, amelyen Szent Erzsébet szerepel. Annak ellenére, hogy ő a székesegyház és az érsekség patrónusa, eddig soha nem lett a város védőszentje. Ezt szeretnénk orvosolni, részben azért is, mert az idén Kassa az önkéntesség európai fővárosa. Szent Erzsébet karitatív tevékenységéről is ismert, mindent megtett azért, hogy segítse a betegeket, az árvákat, a szegényeket. Úgy gondolom, a mai korban szükségünk van olyan emberekre, akikre felnézhetünk, és terjeszthetjük üzenetüket” – fogalmazott a főpolgármester.

Fotó:  TASR

A javaslatot, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet legyen Kassa védőszentje, a városi képviselő-testület április 11-én hagyta jóvá, s ezt Bernard Bober kassai érsek is támogatta. Az érsek elmondta, májusban fordult a Vatikánhoz, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációhoz jóváhagyásért. A kongregáció október 18-i dekrétumában egyetértését fejezte ki, s megerősítette, hogy „Árpád-házi Szent Erzsébet Kassa mennyei védőszentje”.

Érthető, hogy örömmel fogadtam a város kérését, hisz én mindig is úgy tartottam, hogy Szent Erzsébet nemcsak a katedrális, hanem egész Kassa védőszentje”

– nyilatkozta Bober.

Fotó:  TASR

Hivatalosan november 17-én, a Szent Erzsébet-székesegyházban tartott szentmisén avatják a város védőszentjévé Szent Erzsébetet. Ezzel kapcsolatosan két nappal korábban, november 15-én, 15.00 órai kezdettel jótékonysági akciót is terveznek. A Szent Erzsébet Levese nevű kezdeményezést szimbolikusan a dóm előtt, az Erzsébet utcán tartják, a bevételt pedig a Bosák utcai hajléktalan-menhely és az Oázis – Remény az új életre nonprofit szervezet között osztják szét – tájékoztatott Lucia Gurbaľová alpolgármester hozzátéve, egyúttal élelmiszergyűjtést is szerveznek a rászorulóknak.

November 16-án megszentelik a Történelmi Városházán található, Szent Erzsébetet ábrázoló festményt, este pedig a katedrálisban az életét bemutató színdarabot láthatnak az érdeklődők.

Árpád-házi Szent Erzsébet lesz Kassa védőszentje
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.