2019. május 11., 20:04

Arannyal tértek haza Olaszországból a Márai Gimi énekkarai

Újabb nemzetközi sikert értek el a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola énekkarai, amelyek két aranysávos minősítéssel tértek haza az olaszországi Voices For Peace kórusfesztiválról.

img_8147.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

A Perugiában megrendezett versenyben olasz, görög, szlovén, bosznia-hercegovinai, török, kínai, orosz, finn és svájci kórusokkal mérték össze tudásukat a kassai fiatalok. A verseny több kategóriában folyt, a Máraisok a leánykarok és ifjúsági vegyeskarok kategóriájában versenyeztek.

„A versenykiírás minden kategóriában más volt, a lányoknál pl. egy 1650 előtti művet is kellett énekelni, és egy olyat is, amelynek a szerzője 1960 után született. Az ifjúságiaknál csak ez az utóbbi feltétel volt, illetve az, hogy maximum 4 művet lehetett előadni” – mesélte Ferencei Andrea karnagy, aki Kekeňák Szilviával együtt vezeti az iskola énekkarait.

A fesztivál szentmisével egybekötött ünnepélyes nyitóceremóniáját Assisiben tartották, ahol az összes résztvevő énekkar együtt énekelt. A versenyelőadások mellett ún. Barátság-koncertek is voltak, ahol mindig 3-3 nemzet énekkara lépett fel együtt. A záróünnepségen, a díjkiosztó ceremónián már csak a legjobbak énekeltek, s a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola mindkét énekkarát kiválasztották.

Az iskola diákjai az éneklésen kívül megismerkedtek Umbria régió látnivalóival, a hazaúton pedig Firenzében is megálltak.

 „A Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Leánykara és Ifjúsági Vegyeskara a tavalyi belgiumi verseny után ismét nagyon sikeresen képviselték Szlovákiát, ahonnan senki más nem versenyzett. Az örömünk még nagyobb, mint tavaly, hiszen nem csak, hogy eljutottunk az olaszországi versenyre, de mindkét énekkarral aranysávos minősítést értünk el, nemzetközi mezőnyben, nemzetközi zsűri előtt. Mi személyesen is úgy érezzük, hogy a tavalyi sikeres belga szereplés hatalmas löketet adott mindnyájunknak, ami által szeptember elejétől kezdve erre a májusi versenyre is - a jubileumi hangverseny mellett - gyúrtunk és maximálisan felkészültünk” – értékelte az olaszországi sikert Kekeňák Szilvia és Ferencei Andrea.

„Nagyon élveztük a perugiai versenyzést, mert keményen dolgoztunk azért, hogy ott lehessünk, és amikor bizonyítani kellett, a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki tökéletesen összpontosított és énekelt” – fűzték hozzá.

img_8147.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék