2018. június 22., 09:50

Aktívan készül a Felvidéki Vágtára Múcska Gergő

Aktívan készül a szombati Felvidéki Vágtára Múcska Gergő, az egyik tavalyi győztes. A tallósi fiú ezúttal egy angol telivér hátán lovagol majd.

felvidekivagta1.jpg
Fotó: Felvidéki Vágta

„Idén már tudatosan készülök a megmérettetésre, úgy érzem tavaly nagy szerencsém volt. A Felvidéki Vágtára most egy angol anyaágú herélt telivérrel készülök, aki direkt ilyen célokra volt kitenyésztve” - mondta el portálunknak Múcska Gergő, aki beszélgetésünk közben is kisgyermekeket tanított a lovaglás fortélyaira.

A tallósi Big Family Ranchon soha nem áll meg az élet. A Múcska család tagjai a Felvidéki Vágta mellett a rancs megnyitójára is készülnek. Június harmincadikára egy western lovasversenyt szerveznek, amelyre már most közel harminc lovas nevezett be.

„A célunk az, hogy minél több ember legyen. Versenyzők érkeznek Szlovákiából és Magyarországról is. A lovasok különböző versenyszámokban, például hordókerülésben versenyeznek majd időre. A gyerekek külön kategóriába lesznek. Maga a verseny tíz órakor kezdődik, a szünetekben lovasbemutatókat tartunk” – ismerteti a programot a sikeres westernlovas fiú.

Dunaszerdahely 2018-ban is megrendezi a Felvidék legnagyobb lovas fesztiválját, a IV. Felvidéki Vágtát. A rendezvény idén is kétnapos lesz, a szervezők június 22-én és 23-án várják a látogatókat. Június 23-án rajthoz állnak lovasaink, hogy megküzdjenek a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutásért. A szombat este sztárvendége Thomas Anders, a legendás Modern Talking együttes énekese.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.