2021. július 1., 20:22

Aktívan Európáért – csatai fiatalokkal

Az Aktívan Európáért elnevezésű nemzetközi ifjúsági csereprogram keretei között 2021. június 22-étől július 1-jéig a romániai Székelykeresztúron találkoztak magyar, szlovák, lengyel és román fiatalok. A csatai Romane Jile – Cigány Szívek polgári társulás ezúttal is bekapcsolódott a programsorozatba. Az Erasmus+ nevű uniós program következő állomása Párkány lesz; négy ország összesen 24 fiatalja ott találkozik majd július folyamán.

csatai Erasmus
Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: Babindák Ernő
Az általános munkanélküliségi ráta drámai módon emelkedik az Európai Unióban. A projekt célja, hogy a munkaerő-piaci hátrányos helyzetű fiatalok számára olyan ismereteket nyújtson, amelyek elősegítik életben maradásukat s a jövedelemszerzést a megélhetésükhöz. A mai társadalmi-gazdasági helyzet mind nemzeti, mind uniós szinten olyan készségeket és tudást igényel, amelyek progresszívek az egyén, valamint a közösség és a társadalom számára”

– fogalmazta meg a programban részt vevő csoportvezetők egyike, Babindák Ernő, majd hozzátette:

A vállalkozói készségek megszerzése nagyon fontos célkitűzés; ezt nemzeti és uniós szinten is támogatni kell.
csatai Erasmus
Fotó:  Babindák Ernő

Mint mondta, kutatások bizonyítják, hogy a vállalkozóvá válásra nevelés az egyik leggyorsabban megtérülő szellemi befektetés. A kutatások azt is kimutatták, hogy a vállalkozói oktatásba történő befektetések megtérülése az egyik leggyorsabb, s a gazdaságok dinamizmusára is nagyon pozitív hatással van. A vállalkozói szellemű fiatalok közösségi és társadalmi szinten is aktívabbak, kreatívabbak, alkalmazkodóbbak és ezáltal nyitottabbak általa, s problémamegoldó képességük is fejlettebb.

Vállalkozói készségekkel rendelkező fiatalok sokkal könnyebben találnak munkát munkavállalóként, és jobban megállják a helyüket. A fiatalok azonban nem tanulják ezeket a készségeket az iskolákban, ezért próbáltunk olyan projektet megvalósítani, amely komplex módon fejleszti a fiatalokat, segíti önérvényesítő képességeiket, a jólét felé vezető útjuk megkezdését, amely lehet akár saját vállalkozás is”

– fűzte hozzá Babindák Ernő, aki hangsúlyozta, hogy a projektben részt vevő fiatalok többsége valamilyen szempontból hátrányos helyzetű, és sokkal kevésbé férnek hozzá azokhoz a tapasztalatokhoz és ismeretekhez, amelyek elősegítik társadalmi és gazdasági integrációjukat. Mint mondta, segíteni akarnak nekik álmaik és vágyaik megvalósításában.

Az Erasmus+ nevű uniós programba, ami az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányul, 17–24 éves magyar, szlovák, lengyel és román fiatalok kapcsolódtak be. Az alulról jövő kezdeményezésként megvalósuló ifjúsági csereprogramban részt vevő fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy – más országokból származó kortársaikkal rövid ideig együtt lakva, közös projekteken együtt dolgozva, ismeretségeket kötve – műhelytalálkozókon, gyakorlati foglalkozásokon, vitákon, szerepjátékokban, valamint szabadtéri és egyéb tevékenységekben vehessenek részt.
csatai Erasmus
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.