Aki mindig nyeregben van: a nyírágói Varga Zsolt
A westernlovaglás egyik kiemelkedő szlovákiai képviselője, a közép-európai kupát is elhódító kétszeres szlovák bajnok, Varga Zsolt húsz évvel ezelőtt vásárolta meg – az akkor gimnazista lánya javaslatára – első paripáját, Achatot.
Karol Hollý pszichiáternek köszönhetően a Garam menti Lekéren ekkor már javában zajlottak a western versenyek. A lovassport eme válfajáról és annak történelmi gyökereiről a Nyírágón élő sportolótól tudtunk meg többet.
Az elmúlt évszázadok amerikai, ausztrál vagy új-zélandi lovas marhapásztorai számára a békés, lendületes, engedelmes és higgadt paripákkal történő szarvasmarha-terelés biztos megélhetést jelentett. Az amerikai prérin kóborló heves vérmérsékletű musztángokat viszont csupán alapos felkészítéssel, empatikus és célratörő munkával lehetett idomítani.
– A western- és rodeósport legalapvetőbb szakága a nevelés, vagyis a dresszúra. A kiképzett állatnak minden – a laikus számára láthatatlan – apróság jelent valamit: a szár megemelése, a láb hozzányomása vagy a lovas súlypontjának előre és hátra történő áthelyezése – meséli Varga Zsolt, majd a sportág néhány diszciplínáját kiemelve folytatja: – Ez az abszolút összhang mutatkozhat meg a reining alapmanővereinek prezentálásakor. A trail a western lovaglás azon specializált területe, melynek során különböző terepakadályok leküzdése a cél; a pleasure nevű versenyszámban a ló megjelenését és járását, a horseman-shipben pedig a lovas ülését és azon kvalitásait bírálják el, hogy mennyire képes ellenőrzés alatt tartani a paripáját.
Mivel nem minden ló rendelkezik a westernsporthoz szükséges adottságokkal, ezért ezen a téren rendkívül sikeres amerikai quarter horse-okat, appa-loosákat, painteket és pintókat használnak. A jó paripa viszont nem minden, hiszen a lovastársadalomban közszájon forgó mondás szerint: „Egy ló mindig csak olyan jó, mint amennyire a lovasa.” Ha tehát a lovas nem ismeri kellőképpen a ló viselkedését, szokásait, testbeszédét, gondolkodásmódját és érzelmi világát, akkor a különböző versenyek során nem sok babér fog teremni számára. A lovasnak tehát nem csupán a lovát kell képeznie, hanem sokkal inkább saját magát. Nem véletlenül hangoztatják a lovas szakemberek: „Aki nem sajnálja az időt az edzések során, az időt spórol, mert lassú haladással lehet csak gyorsan célhoz érni.”
A westernsport viszont nem csak a dresszúrából áll, ahogy arról Varga Zsolt is vall.
– A gyorsasági szakágba soroljuk a hordókerülést (barell racing) és a szlalomozást (pole bending). A marhák körüli munkákról szól a western lovaglás rodeós szakága, a lasszózás (roping), a csordáról való leválasztás (cutting), a borjúterelés (cattle penning) és a csoportos bekerítés (team penning).
A lovas pásztorok szakértelmét a mai westernsportban lelhetjük fel újra, hiszen korunk ilyen jellegű lovas megmérettetései a hagyományos, marhával kapcsolatos munkákat szimbolizálják.
A hazai westernsport igazán csak a rendszerváltást követően bontakozhatott ki, ekkor jöttek létre az első rodeópályák és westernarénák. Az elmúlt években viszont egyre nagyobb mértékben fejlődött a közép-európai westernsport. A magas színvonalú galántai és nemsói pályákon készülő szlovákiai versenyzők jobbnál jobb eredményeket érnek el immáron Európa nyugati részén is.
– A kilencvenes évek lekéri versenyeire kilátogatva határoztam el, hogy én is megmérettetem magam. Be is iratkoztam egy tanfolyamra, és 35 évesen elkezdtem lovagolni. Második versenyemen már sikerült is győzni, ez pedig olyan lökést adott, hogy szinte alig aludtam, csak egyfolytában edzettem. Szépen lassan jöttek az eredmények is: egy év múlva a szlovák bajnokság ezüstérmeseként bekerültem a válogatottba, melynek hét évig voltam a tagja – emlékezik vissza a kezdetekre Varga Zsolt, aki 2002-ben telepedett le Nyírágón.
Tíz évvel ezelőtt Fekete Alicával, Igor Nevizánskyval és a település polgármesterével, Fekete Zoltánnal együtt hozta létre a NYRWEST elnevezésű ranchot és a környék lovasbarátait tömörítő polgári társulást. Azóta – Szlovákia egyik legkeresettebb ranchává válva – minden esztendőben két-három országos versenyt szerveznek, népszerűsítve a westernsportot.
– Rengeteg támogatást kaptam a lovasklub tagjaitól és a községtől, bajnoki címeim tehát valahol az övék is. Nem vagyunk sokan, de összetartunk, és igyekszünk megszólítani a legfiatalabbakat is. Jelenleg 10-15 gyermek jár hozzánk e-dzeni, de foglalkozunk Down-szindrómás fiatalokkal is, akik számára évről évre parawestern versenyeket szervezünk – mondja a hazai lovassport legidősebb versenyzői közé tartozó, 54 esztendős Varga Zsolt, aki jelenleg az októberi szlovák bajnokságra készül.
A nyírágói lovas nemcsak versenyzőként jeleskedik. Maga is szervez különböző megmérettetéseket, de sokáig volt a western lovaglással foglalkozó legjelentősebb szlovákiai szövetség, a SAWRR egyik vezetője is, ezenkívül gyakran vesz részt kommentátorként a legnagyobb európai rodeókon.
Elmondása szerint – 2017-es lágyéksérülése után – újra kirobbanó formában van, s amíg az egészsége engedi, további aktív éveket töltene el a western- és rodeósportban. Már csak azért is, mert Jerikho Double Roppers nevű nyolcéves lovának csak most jönnek a legjobb évei.
– Nem érzem fáradtnak magam, jó kondícióban vagyok. Továbbra is szeretném ösztönözni a fiatal lovasokat, hogy lássák, egy kis faluból is ki lehet lépni a nagy lovassportba. 2001-től nem voltam szabadságon, de nem is kívánkozom, hiszen a családom, a lovak és a versenyek adják nekem a szabadságot. Ez egy életstílus, amiből talán nem is lehet kilépni.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/20. számában.
