2021. április 15., 19:40

A világjárvány miatt ez évre halasztották a Klapka 200 ünnepségsorozatot

A Covid-19 járvány tavaly két fontos komáromi évfordulóról való nagyszabású megemlékezést is meghiúsított. Észak- és Dél-Komárom közösen tervezte Klapka György honvédtábornok születése 200., valamint Lehár Ferenc „Operettkirály“ zeneszerző-karnagy születése 150. évfordulójának méltó megünneplését, mindez azonban csak részben valósulhatott meg – hangzott el a komáromi Városházán április 15-én megtartott sajtótájékoztatón.

A Klapka-bronzszobrot 125 évvel ezelőtt Róna József készítette, s 30 éve került vissza az eredeti helyére.
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A média képviselőinek összehívását az az örvendetes tény indokolta, hogy a két város az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország együttműködési program keretében működő Kisprojekt Alaptól, a Rába-Duna-Vág EGTC közreműködésével korábban összesen közel 32 ezer eurós pályázati támogatást nyert el a Klapka 200 elnevezésű programfüzér megvalósítására, miközben a 15 százalékos önrészt a pályázóknak kell biztosítaniuk.

A műsorszervezők remélik, hogy miután enyhül a járványhelyzet, idén ha kisebb nézőszám előtt is, de végre megvalósulhatnak a jubileumi rendezvények.

A világjárvány miatt ez évre halasztották a Klapka 200 – ünnepségsorozatot
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A közös ünneplés további apropójául szolgálhat két további évforduló is: Róna József szobrászművész 125 évvel ezelőtt készítette el a Klapka-bronzszobrot, amely a város róla elnevezett főterének ékévé vált. Annak az ünnepélyes leleplezésére, a tábornok fia, ifjabb Klapka György jelenlétében, 1896. november 15-én került sor. Sajnos, a II. világháború után a Klapka-szobor is mostoha sorsra jutott. Azt a katonaság a helyéről leemelte és a várba szállította. Majd amikor Komárom várossá nyilvánításának 700. évfordulóját ünnepelte, a Nagy János szobrászművész által restaurált művet 1965. október 28-án újra felállították a vár előterében lévő Angol-parkban. Csak a rendszerváltás után, 1991. május 5-én a megszépült főtéren, amely 1992-ben kapta vissza a Klapka György tér nevet, leplezték le a dicső tábornok felújított szobrát, vagyis 30 éve ismét Komárom megbecsült jelképének számít.

Tervben van a túlparti Magyarock Dalszínház Klapka című rockmusicaljének Monostori-erőd falai között történő bemutatása, amelyet Másik Lehel és Vizely Csaba rendezett. Ugyanott Észak- és Dél-Komárom fúvószenekarai közösen lépnének fel, eljátszva a város himnuszának tartott Klapka-indulót is.

„Az ehhez szükséges saját hangosító berendezést a pályázat költségvetéséből vásároljuk meg. Az előadásokról felvétel készül, melyet eljuttatunk minden helyi iskolába“ – jegyezte meg Keszegh Béla.

A világjárvány miatt ez évre halasztották a Klapka 200 – ünnepségsorozatot
"Dél-Komárom városvezetésével együtt erkölcsi kötelességünknek tartjuk jeles személyiségeink emlékének továbbéltetését..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az itteni városvezetés nem titkolt célja az is, hogy a helyi szlovákság és a városba látogató külföldi turisták is alaposan megismerkedjen Klapka életével, érdemeivel. Ezért a projekt keretében Galo Vilmos történész szövegével, magyar, szlovák, angol és német nyelven, 2500-as példányszámban jelentettek meg egy Klapkát bemutató, tudományos igénnyel készített, hézagpótló brosúrát. A fiatalok körében is fontosnak tartják a jeles férfiú emlékezetének és a városukhoz való kötődésük erősítését. Ezért a tavalyra tervezett nyilvános játszóházak helyett még e tanévben mindkét város magyar iskoláiban és óvodáiban az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeihez kapcsolódó játékos vetélkedőket és élmény alapú foglalkozásokat tartanak. Azokhoz egyedi játékcsomagokat és kifestőket is biztosítanak az érintett intézményeknek.

Reményeink szerint az élőbábus játék, a pexeso, puzzle és helytörténeti játék a későbbiekben is szórakoztatva tanítja majd a gyermekeket szülővárosuk történelmére és Klapka György tábornok tiszteletére. Pósa Lajos kevésbé ismert Klapka című versével is megismertetjük a gyermekeket. A játékokat és az új utcai lobogókat a külön e célra tervezett Klapka-szobrot ábrázoló logóval látjuk el“

– árulta el a polgármester.

A világjárvány miatt ez évre halasztották a Klapka 200 – ünnepségsorozatot
Az említett kiadványokon kívül Klapka-kvíz is várta az újságírókat.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Komáromban minden évben április 26-án, a szabadságharc alatti első komáromi csata évfordulója kapcsán kezdődik a Komáromi Napok elnevezésű, nagyszabású rendezvénysorozat, amely keretében közös ünnepi testületi ülésen szokták átadni a város(ok) legrangosabb díjait. A Covid-19 járvány miatt a két városi önkormányzat idén is külön-külön ülésezik, s jutalmazza díjakkal az arra érdemes személyiségeket.

Komárom polgármesterétől azt is megtudtuk, hogy a Klapka, majd Lehár életútját képekkel és tájékoztató szövegekkel bemutató észak-komáromi kültéri kiállítás-sorozat idén egy hasonló Jókai Mór-tárlattal folytatódik a Szentháromság-szobor tövében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.