2019. szeptember 29., 13:03

A tavalyinál gyengébb szezont zártak a kassai strandok

Az előző évhez viszonyítva hozzávetőleg 7 százalékkal csökkent a kassai városi strandok látogatottsága az idei szezonban, amely során körülbelül 63,5 ezer volt a strandolók száma.

st04.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR

Míg a látogatottság júniusban megközelítőleg az egy évvel korábbi szinten volt, július az elmúlt évek leggyengébb hónapja volt. A városi strandokat üzemeltető TEHO hőgazdálkodási vállalat a kedvezőtlen időjárásra való tekintettel viszonylag pozitívként értékeli az idei strandszezont. A vállalat szerint amennyiben jobb lett volna az idő, többen ellátogattak volna a Vörös csillag és a Rumanova utcai strandra.

Štefan Ferencz, a TEHO vagyonkezelésért és beruházásokért felelős igazgatóhelyettese úgy véli, az alacsonyabb látogatottság részben a hideg és csapadékos május végi, június eleji időjárásnak tudható be. Rámutatott, ezt követően felmelegedés jött, amely június végéig tartott, s ebben az időszakban látogatottsági rekordok dőltek meg a strandokon.

Ellenben július az elmúlt évek egyik leggyengébb hónapja volt. Az augusztus is gyengébb volt a tavalyinál, de a hosszabb távú átlagtól nem sokkal maradt el. A két említett strandot az idei szezonban összességében több mint 63 500 személy látogatta meg. 2018-ban a látogatottság 68 ezer, 2017-ben pedig 65 ezer volt

– közölte Ferencz.

A fürdőhelyek az idén a szolgáltatások javítására helyezték a hangsúlyt, mindkét strand új honlapot kapott, s a belépőjegyek online árusítása is elindult. Emellett energiatakarékosabbá tették a Rumanova utcai strand 50 méteres úszómedencéjét és a Vörös csillag vízipóló-medencéjét, a hőveszteségek csökkentése céljából mindkettőt hőszigetelő fóliával takarták le, amikor nem voltak használatban.

Fotó:  TASR

A következő szezonra is vannak már tervek. Egyebek mellett a Rumanova utcai strandon folytatni akarják az étkezési lehetőségek bővítését.

A látogatók komfortjának növelése érdekében Kassa várossal együttműködve a strand területét is szeretnénk bővíteni. A terveink között szerepel további attrakciók építése a legkisebbek számára a gyermekmedence közelében

– tette hozzá Ferencz.

st04.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.