A Szent György Kórus negyedszázados jubileuma – KÉPEKKEL
Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ nagytermében zsúfolt telt ház mellett ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Szent György Kórus.
A nagyszabású jubileumi koncert a Csallóközi Népművelési Központ rövid portréfilmjével indult, melyben Balla Rita kérdezte a kórus vezetőjét, Érsek Rezsőt. Sokan talán nem is tudják, hogy Rezső – vagy ahogy Szerdahelyen mindenki szólítja, Rezsi – közvetlenül az énekkar alapításánál még nem volt jelen, azonban röviddel a megalakulás után bizonytalanná vált a folytatás, és így átvállalta az igazgatással járó feladatokat, illetve azt, hogy összetartja az énekkar tagjait, s már hosszú ideje karnagyként is tevékenykedik. Amikor nem volt otthon, vagy nem ért rá, Kollár Katalin helyettesítette, aki az énekkar másik vezetőjének tekinthető, így nem szüneteltek a próbák. Az együttest Mons. Kiss Róbert kanonok, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke, egykori dunaszerdahelyi plébános is köszöntötte, hiszen az ő kezdeményezésére alapították meg a kórust 2001-ben.
A Szent György kórus érdekes módon úgy alakult meg, hogy nem is én alapítottam. Épp egy négy hónapos svájci felkérést teljesítettem a zenekarral, s miután hazaérkeztem, a feleségem arra kért, hogy vezessem a kórusukat. Rákérdeztem, hogy milyen kórust? Ugyanis nem tudtam, miről van szó. Aztán kiderült, hogy míg külföldön tartózkodtam, 12 taggal megalapítottak egy énekkart, és húsvétkor már el is énekelték a Passiót a templomban, de nem tudták hogyan tovább, mert kellene egy vezető. Hosszadalmas unszolás után aztán elvállaltam, bár addig még soha nem vezettem kórust. Úgy alakult, hogy sikerült tagokat szerezni, akik tanultak énekelni, én meg tanultam vezényelni. És ebből az egészből az lett, hogy ma 28 tagú énekkarunk van, vegyes kar, férfiak, nők, természetesen teljesen amatőr kórusról van szó. Nagyon jó barátok vagyunk, van köztünk nyugdíjas, mérnök, orvos, mindenféle ember, de a közös hangunk a zene, amely révén mindenki szót tud érteni a másikkal, és egy nagy családként folytatjuk tovább az éneklést”
– nyilatkozta Rezsi a portréfilmben.
A kórusnak alapjában véve két markáns összeállítása van: egy egyházi jellegű, mellyel templomokban és adventi, karácsonyi ünnepségeket lépnek fel, illetve egy könnyedebb, populárisabb hangvételű, amely során műfajfüggetlenül, áthangszerelve adnak elő közismert dallamokat; természetesen az ünnepi est során mindkét repertoárból kaphattunk ízelítőt. A kórus nem titkoltan az egykori Ifjú Szivek énnekkarának hagyományaira és szellemiségére alapoz, ami nem is meglepő, hiszen hajdanán Rezsi és néhány alapító tag is ott énekelt.
Lokálpatrióta vagyok. Szeretem a zenét, szeretem a vidámságot, szeretem az embereket, és mindent, ami szép az életben. A zene számomra az életet jelenti, egy életformát, ami jelen van a nap 24 órájában. Ha nem is zongorázom naponta, mint valamikor 1-2 órát, de akkor is ott van, kitölti az egész napomat, hiszen ott van a hangszerelés, a kottaírás, a felkészülés az énekkari próbákra”
– tudhattuk meg Rezsitől.
A filmbejátszás után az est háziasszonya, Gasparik Maja köszöntötte a kórust, a jubileumi koncert vendégfellépőit, a hidaskürti plébánia énekkarát és az Opera Triót, továbbá a meghívott díszvendégeket és a jelenlévőket, s felkérte Hájos Zoltán polgármestert, hogy mondja el ünnepi köszöntőjét.
Önkormányzatunk vezetőjeként elismerésemet fejezem ki, hogy ez a remek énekkar 25 éven át folyamatosan tudott dolgozni. Hisz tudjuk azt, hogy egy-egy kis baráti, vagy akár mondhatni szakmai csapat amikor nekiindul egy-egy terv vagy elgondolás alapján, hogy valamit létre akarnak hozni, az általában egy-két éven belül kifullad. Elmegy a lendület, az elszántság, és valahogy nem jutnak egyről a kettőre. Azt hiszem, hogy ha ez a kórus 25 éven keresztül ezzel a lendülettel, kitartással, rengeteg erőfeszítéssel és odaadó munkával eljutott idáig, már ez magában is elismerést érdemel a részünkről. Másodsorban pedig látva a sikert, az eredményes fellépéseket – hisz már nem először mutatták meg magukat, számos városi rendezvénynek a résztvevői, remekül képviselve ezt a művészetet, és ez most legyen akár egyházi, akár világi jellegű szerzemények előadása – kell, hogy lélekben mindenkit kicsit megérintsen. Bízom benne, ez a koncert is az embert lélekben meg tudja szólítani”
– hangsúlyozta a polgármester.
A színpadon Gasparik Maja sem volt rest, hiszen nem hagyta, hogy a kórus vezetői csak énekeljenek és vezényeljenek, Érsek Rezsőhöz és Kollár Katalinhoz intézett kérdései nyomán a válaszadók beavattak bennünket a Szent György Kórus kulisszatitkaiba. Az is kiderült, hogy az énekkar további vendégei Bazsó-Horváth Zsuzsanna, és tanítványa, Mészáros Liliána, fuvolajátékukkal színesítik a kórus előadását.
Az én feladatom talán az, hogy az intonációt javítsam a kórusoknál és a hangképzést esetleg egy picit próbáljam csiszolni. Azonban nem csak énekelni szoktunk a kóruspróbákon, s ezzel talán nem árulok el nagy titkot. Igen, egy családban úgy működünk, hogy segítjük egymást. Ha valakinek éppen rosszabb napja van, akkor jön énekelni és jobb kedvre derül, ha valakinek pedig nagyon jó kedve van, akkor átadja a többieknek”
– mesélte Kollár Katalin. Az est során azokról a kórustagokról is megemlékeztek, akik már sajnos nem lehettek ott a jubileumi gálán. Az is kiderült, hogy Érsek Rezsi nagyapja már a húszas években egy dunaszerdahelyi kórusban énekelt, ami büszkeséggel tölti el az énekkar vezetőjét.
A Szent György Kórus az est első részében szakrális jellegű énekkari darabokat adott elő, majd pedig következett a vendég kórus, a Hidaskürti Plébánia Énekkarának fellépése. Az est folyamán nagy sikerrel lépett fel a népszerű Opera Trio is, amelynek egyik énekesője – köztudottan – szintén Kollár Katalin.
A fergeteges jubileumi est fellépőit még azok az előre nem látható, vis maior helyzetek sem tudták kizökkenteni, amikor a technika ördöge folytán az előadás kezdetén a háttérzene hangosabban szólt, mint a kórus, a hátsó ledfalon az aktuális vetítésnek szánt kép(ek) helyett a Windows operációs rendszer „asztala” tűnt fel az ikonokkal, vagy mikor egy idősebb hölgy rosszul lett a közönség soraiban (reméljük, azóta jobban van). A méltán sikeres jubileumi est egyetlen apró negatívumaként csupán a mesterséges intelligencia által generált egyházi tematikát imitáló háttérvetítést említhetem meg, pedig a Csallóközben számtalan szebbnél szebb fotó készült (akár Görföl Jenő vagy mások által) templomok belső tereiről vagy szakrális emlékekről, amelyeket felhasználhattak volna ehhez.
Isten éltesse a Szent György Kórust, és további sok sikert a következő 25 évhez!