A rendőröktől kért segítséget a vérző kezű betörő
Egészen képtelen és abszurd esettel szembesültek a nyitrai városi rendőrök: a kapitányság épületében besétálva kért orvosi segítséget az a 19 éves fiatalember, aki alig néhány perccel korábban törte be a helyi városi strand üvegét, és eközben elvágta a kezét. Míg ő a városi rendőrségen volt, a városi rendőrök a tetthelyen keresték...
A városi strand biztonsági szolgálatának munkatársa bejelentést tett a városi rendőrségen. Elmondása szerint egy ismeretlen férfi az éjszaka folyamán már másodszor ugrott át a strand kerítésén, és az objektum területén tartózkodott. Az első behatoláskor a biztonsági őr az állami rendőrséget értesítette, azonban az elkövetőt akkor még nem sikerült elfogni. A férfi ezt követően visszatért, megrongált egy hűtővitrint, majd betörte a bejárati ajtó üvegtábláját, amely során megsérült. Amikor az őr rákiáltott, a gyanúsított ismét átmászott a kerítésen, és elmenekült a helyszínről.
Miközben a rendőri egységek a strand és a közeli park területén kutattak a szökésben lévő elkövető után, a váratlan csavar ekkor következett be: maga a 19 éves nyitrai fiatalember sétált be a városi rendőrség épületébe. A gyanúsított a pólójával elszorított, erősen vérző vágott sebbel fordult az ügyeleteshez, elsősegélyt kérve. Az ügyeletes tisztnek azonnal feltűnt a rendkívüli „egybeesés”, így haladéktalanul értesítette a mentőszolgálatot, és visszahívta a helyszínelő járőröket a parancsnokságra.
A rendőrök a strand biztonsági kameráinak felvételei alapján beazonosították a fiatalembert, és kétséget kizáróan megállapították, hogy az épületben ülő, sérült elkövető azonos a videón látható behatolóval.
A járőrök a mentők kíséretében a Nyitrai Egyetemi Kórházba szállították a gyanúsítottat, ahol szakszerű ellátásban részesült. A sérülések ellátását követően visszaszállították a rendőrség. Az ügyben a hatósági eljárás folyamatban van.