2022. november 11., 08:34

A régóta várt körforgalom

Még az önkormányzati választások előtti időszakban – vélhetően a kampány részeként – tették le a szabadkai körforgalom alapkövét. Az építkezés megkezdését azonban csak 2023 májusára tervezik.

Szabadkai körforgalom
Fotó: Virsinszky Tamás

Rimaszombat Szabadka városrészében, az I/16-os és az I/72-es főutak találkozásánál lévő kereszteződés hosszú ideje neuralgikus pontja a város, sőt az egész régió közúti közlekedésének. Gyakoriak itt a balesetek, a torlódások, s az elsőbbségadás szabálya miatt a Cserencsény, illetve Rimaszombat irányából érkezőknek sokszor hosszú perceket kell várakozniuk a kocsisorban. Mindhárom problémát enyhítené és a közlekedést is folytonosabbá tenné a tervezett körforgalom megépítése, amelynek kérdése már évek óta napirenden szerepel.

Szabadkai körforgalom
Az ünnepélyes alapkőletételre hosszas előkészítés után az októberi kampányhajrában került sor
Fotó:  Gecse Attla

Az ünnepélyes alapkőletételre hosszas előkészítés után végül az októberi kampányhajrában került sor. Az eseményen Jozef Šimko régi-új polgármester elmondta, hogy a város és a régió polgárai nagy várakozással tekintenek a rég-óta szükséges körforgalom megépítésére. Utalt rá, hogy néhány száz méterre ettől a helyszíntől épülhet meg a nagy jelentőségű állami ipari park, amelyet megfelelő infrastruktúrával kell kiegészíteni, s ennek is fontos része lesz a forgalmi csomópont.

A kétsávos, 50 méter átmérőjű körforgalom az I/72-es és a II/532-es út mostani kereszteződésének a helyén lesz, amelyhez négy kihajtót is építenek. 360 méter hosszan, három méter magas zajcsökkentő falat húznak fel az út mellett, valamint gyalogosátkelőt is kialakítanak.

Szabadkai körforgalom
Az építkezés megkezdését jövő májusra tervezik és decemberben kellene befejezni
Fotó:  Virsinszky Tamás

A 3,6 millió eurós kivitelezési költségek egy részét uniós támogatásból fedezné az útkarbantartó vállalat. Martin Guzi, az SSC szóvivőjének tájékoztatása szerint jelenleg a vagyonrendezési eljárás zajlik, a munka az építési engedély kiadása és a közbeszerzési eljárás lezárulása után indul.

Az építkezés megkezdését jövő májusra tervezik és decemberben kellene befejezni. Az SSC tervei szerint a munkák idejére nem kell lezárni az I/16-os és I/72-es utat. A Cukorgyári utca forgalmát viszont részlegesen el kell terelni, míg ellenkező irányban, vagyis a kereszteződéstől a városközpont felé elvileg maradhat a forgalom.

A vállalat szerint az új körforgalom folyamatossá és biztonságosabbá teszi a közlekedést, minimumra csökkentve a várakozási időt.  

Megjelent a Magyar7 hetilap 45. számában.

             

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.