2026. július 13., 12:10

A pozsonyi repülőtér augusztus végére eléri a hárommilliós utasforgalmat

A pozsonyi M. R. Štefánik repülőtér azzal számol, hogy júliusban és augusztusban együttesen több mint egymillió utasa lesz, és így a nyár végére eléri a hárommilliós utasforgalmat – mondta a TASR-nek Dušan Novota, a repülőtér vezérigazgatója. A kétmilliomodik utas már július elején megvolt. Az egész évre nagyjából 4,5 milliós utasforgalommal számolnak – tavaly ez 2,4 millió volt.

pozsonyi reptér
Fotó: TASR

A repülőtér éves kapacitását jelenleg 5 millió utasra becsülik, Novota úgy számol, hogy a tervezett bővítésnek köszönhetően évi 6-7 millió utassal is megbirkóznak.

A havi adatok a fontosabbak. Júliusban és augusztusban kiderül, mit tudunk kezdeni félmillió utassal”

– tette hozzá Novota. Ha ezzel nem lesz gond, akkor reális az évi 6 milliós utasforgalom. Úgy ítéli meg, a havi 400 ezer utas nem eredményezett komolyabb fennakadásokat. Ki akarják tapasztalni, mi a felső határ, és már a nyári szezon elején bővítették a határ- és idegenrendészet létszámát a repülőtéren.

Novota szerint hétmillió utast is elbírna a pozsonyi repülőtér, de az már akkora tülekedést eredményezne, amit egyes olasz repülőtereken látni.

Szeretnénk ezt elkerülni, hogy a pozsonyi repülőtéri élmény kellemes maradjon. Az utasok nagyon örülnek az új járatoknak, de aztán néhányan méltatlankodnak a tömeg miatt. De hát ez éppen amiatt van, mert sok az új járat”

– közölte Novota.

A repülőtér vezérigazgatója szerint a vonzóbb menetrend óhatatlanul nagyobb utasforgalmat von maga után. Pozsony már nem az a korábbi álmos kis repülőtér, ahonnan mindössze néhány járat indult naponta.

A növekedés rendkívül gyors, a kapacitásaink miatt pedig képtelenség hétről hétre azonnal reagálni minden változásra”

– tette hozzá.
 

Megosztás
Címkék