A pozsonyi Petőfi-szobor hányatott sorsa

2020. március 21., 20:20
Radi Anita

A Petőfi Sándor (1823–1849) személye körül kialakult kultusz Pozsonyt sem kerülte el. Így született meg a Petőfi-szobor, amelyhez a város áldozatos szeretete és lelkesedése fűződött. Trianon után azonban a mesteri alkotás (cseh)szlovák nacionalisták célpontjává vált. Hányatott sorsa évtizedek óta a felvidéki magyarság sorsát szimbolizálja.

A híres költő és forradalmár szobrát 1911. szeptember 8-án leplezték le Pozsonyban. A hófehér carrarai márványból készült alkotás Radnai Béla alkotása. A korabeli többnyelvű Pozsonyra jellemző volt a szobor megszületése is. 1899-ben ugyanis egy német újságíró, Wolfgang Riepl (a Westungarische Grenzbote szerkesztője) kezdeményezte, hogy Pozsony állítson szobrot a magyar szabadságharc híres költőjének. Petőfi ugyanis hosszabb ideig Pozsonyban lakott, itt írta az országgyűlési tudósításokat, s természetesen itt született néhány költeménye is. Az ötletet azonnal felkarolta a Pozsonyi Hírlapírók Egyesülete, és rövidesen egy szoborbizottság alakult. A Petőfi-szobor megmintázására Fadrusz János vállalkozott volna, mivel azonban 1903-ban meghalt, a szoborbizottság nyilvános pályázatot írt ki. Erre összesen 41 pályamű érkezett. A pályázatot Radnai Béla szobrászművész nyerte meg. 

Ezután a szobor elkészítésére gyűjtést szerveztek. A pozsonyi hírlapírók egyesülete 10 000 koronát ajánlott fel, Pozsony város tanácsa pedig 9000 koronával járult hozzá a költségekhez. Emellett egy megrendezett virágünnepen 14 410 koronát gyűjtöttek össze. Az utóbbira 1911 júniusában került sor, amikor mintegy százötven asszony és leány a városban virágot árusított a Petőfi-szobor javára. A szobrot a Városi Színházzal szemben kívánták felállítani, ahol külön virágárusító sátor is állt, s előtte felváltva katona- és cigányzenekar játszott. Ezenkívül kisebb-nagyobb összegeket ajánlottak fel a különböző hivatalok és magánszemélyek is. A Petőfi-szobor költségeinek túlnyomó részét tehát Pozsony város és annak lakosai – nemzetiségi különbség nélkül – gyűjtötték össze.

A szobor leleplezésére 1911. szeptember 8-án került sor az akkori Kossuth Lajos téren (ma Hviezdoslav tér). Az ünnepélyen a városvezetés mellett Frigyes főherceg is megjelent. A megnyitóbeszédet Brolly Tivadar, a város polgármestere tartotta. A szobor leleplezése után további szónoklatok hangzottak el, majd megkezdődött a koszorúk elhelyezése. Ezután egy százterítékes díszebédre került sor a Zöldfa (ma Carlton) szállóban, ahol számos elismerő szónoklat hangzott el a szoborról és annak alkotójáról.

A pozsonyi szoborkompozíció a költőt ábrázolja, amint a talapzat megemelt részén előrelép, lantját a talapzat ormára fektetve, kezében kardot tart, hogy hősi ellenállásra buzdítsa a honfitársait. Mellette, egy lépcsővel lejjebb, a költészet múzsája pálmaággal fedi le a költő rózsacsokron nyugvó, elhagyott lantját.

Trianon után azonban kezdetét vette a pozsonyi Petőfi-szobor kálváriája. 1921 októberében a városi tanács úgy határozott, hogy lebontatja a szobrot. Nem szerették volna ugyanis, hogy hasonló sorsa jusson, mint Mária Terézia szobra, amelyet szintén azon év októberében csehszlovák légiósok barbár módon leromboltak. A szobor lebontását november elején kezdték el, és november 19-én fejezték be. Ez alatt az idő alatt állandó volt a pozsonyiak zarándoklása a szoborhoz. Ott álltak és fagyoskodtak a hidegben.

A szétszedett szobor részeit a Grassalkovich-palota (ma elnöki palota) garázsában helyezték el, ahol 1928. június 28-ig maradtak. Ezután a Marhavásártéren egy barakkban kaptak helyet. A szobor első világháborút követő eltávolítása után Csehszlovákia az ígéretek ellenére sem állította fel újból a nagy költő szobrát. A magyar Sarló mozgalom tagjai 1931-ben demonstrációként feltörték a városi marhaistállóban elhelyezett szobor faburkolatát, és koszorút helyeztek a megcsonkított márványalakra. A babérkoszorúra magyar, cseh, szlovák, ukrán, lengyel, román, szerb, horvát és bolgár nemzeti színű szalagot kötöttek, hogy jelképezzék a kelet-európai, a Duna-medencében élő népek együvé tartozását.

Az 1950-es években a városi tanács döntése alapján csak Pozsony déli külvárosában, Pozsonyligetfaluban lehetett újból felállítani a szobrot, egy viszonylag elhagyatott városi parkban. Ennek következtében az alkotás számtalanszor vált vandálok célpontjává. Sorozatosan megcsonkították és meggyalázták. 1989 előtt a titkosrendőrség éberen figyelte azokat a magyarokat, akik megemlékezésekre jártak a szoborhoz.

A 2003-as restaurálását követően a pozsonyi Medikus-kertbe helyezték át az alkotást egy újraavatási ünnepség keretében. Azóta is itt található, és a pozsonyi, valamint a környékbeli magyarok itt tartják minden évben a március 15-i megemlékezést.

Pozsonyban évtizedeken át csak egy maroknyi ember mert hinni abban, hogy a lánglelkű költő sokszor meggyalázott szobra egyszer visszatér méltó helyére. Az értékes alkotás nem csupán a magyar költőt ábrázolja, hiszen Petőfi Sándor nemcsak a magyarok, hanem más nemzetiségek, köztük a szlovákok szabadságát is szimbolizálja. Ennek a felismeréséhez azonban jobban kellene ismernie a szlovák félnek magát a költőt, a gondolatait, s hogy miért vált a szabadság jelképévé.         

Az írás megjelent a magyar7 hetilap 2020/11-es számában.