A pozsonyi busz visszaállítását követelik a rajkaiak
A határ menti magyar település, Rajka utcáin nem ritka látvány egy-egy lakóház előtt parkoló pozsonyi rendszámú személygépkocsi. Sőt, jóval több ma már a faluban parkoló szlovák rendszámú autó, mint a magyar, ami elsősorban a 2010 táján felgyorsult és megnövekedett betelepülés eredménye.

Azóta több ezer pozsonyi, Pozsony környéki, sőt távolabbi lakos vett házat vagy lakást a faluban. A magyar település közelsége a szlovák fővároshoz csábító volt, nem beszélve az ingatlanárakról, amelyek 2010 körül még jóval alacsonyabbak voltak a pozsonyiaknál, de még ma is olcsóbban hozzá lehet itt jutni egy kertes házhoz, mint egy pozsonyi lakótelepi lakáshoz. S mivel akkoriban még egyenes autóbuszjárat is közlekedett a határ menti településre a fővárosból, sokak számára nem volt kérdés az idetelepülés.
2010-ben indították el Pozsony és Rajka között a 801-es autóbuszjáratot, s amíg közlekedett, nem is volt olyan nagy a gond. A buszjáratot azonban először lerövidítették, majd 2021-ben a buszokat kereskedelmi alapon üzemeltető közlekedési vállalat a veszteségességre hivatkozva teljesen megszüntette, mondván: mivel a pozsonyi tömegközlekedést nagyrészt a főváros finanszírozza, s Rajka nem Pozsony része, sőt, nem is Szlovákia területén fekszik, nem lehet, hogy ennek a terheit a pozsonyiak viseljék. Azóta nem tudnak a nagyobb gyerekek busszal iskolába járni Rajkáról Pozsonyba, vagy az autóval nem rendelkező felnőttek a pozsonyi munkahelyükre.
A tárgyalások is elindultak ez ügyben Rajka polgármestere és Pozsony megye között, ám előrelépés nem történt. Pedig Lucia Forman, Pozsony megye szóvivője szerint a megyei autóbusz-közlekedésre kiírt 2021-es új versenypályázat azt is tartalmazta, hogy a megye egy következő szakaszban az ausztriai Hainburgba és a magyarországi Rajkára is indítana buszjáratokat, amelyre a közúti közlekedésről szóló törvény értelmében törvényileg is lehetősége van.
– fogalmazott Pozsony megye szóvivője. Partner nélkül, önerőből viszont Pozsony megye nem lenne képes finanszírozni a járatot, tette hozzá a megyei szóvivő.
Most azonban megmozdulni látszanak a jéghegyek, ami nagy valószínűséggel azzal magyarázható, hogy nem egészen egy év múlva, 2024 júniusában önkormányzati választások lesznek Magyarországon. Rajka önkormányzata ugyanis július 22-én aláírásgyűjtésbe kezdett a buszjárat visszaállításáért, azzal indokolva a döntést, hogy jelenleg a falu több mint háromnegyede már szlovák állampolgár, akik munkahelyi vagy más szempontból kötődnek Pozsonyhoz. „Sajnálatos módon eddigi erőfeszítéseink nem vezettek eredményre, viszont a kérdés fontossága miatt újabb kezdeményezésbe kezdünk” – olvasható az önkormányzat honlapján is közzétett petícióban.
Pozsony megye közlekedésért felelős alelnöke, Ožvald Erzsébet már kezdettől figyelemmel követi a Pozsony–Rajka közötti autóbuszjárat visszaállításának ügyét. Jelen volt azon a találkozón is 2022 januárjában, amelyre a rajkai polgármester kezdeményezésére került sor az önkormányzat és Pozsony megye képviselői között. Portálunk megkeresésére a megyei alelnök azt felelte, tud az új fejleményekről, miszerint a rajkai önkormányzat aláírásgyűjtésbe kezdett a buszjárat visszaállításáért, amit jó kezdeményezésnek tart.
Ehhez azonban mindenképpen partnert kell találnunk a magyar oldalon is, amely véleményem szerint Győr-Moson-Sopron megye lehetne, persze a rajkai polgármestert és a fővárosi önkormányzatot is bevonva, hogy közösen tudjuk kérvényezni a szükséges forrásokat – fogalmazott lapunknak Ožvald Erzsébet. A petíció szövege szerint ugyanezt a lehetőséget tartja járható útnak a rajkai önkormányzat is.
A szóban forgó autóbuszjárat éves összköltsége a korábbi tárgyalások adatai szerint mintegy 240 ezer euró.
– Ha ebből leszámoljuk a menetjegyekből származó bevételt, ami 40 és 60 százalékot szokott kitenni, akkor a maradék körülbelül 100-120 ezer euróra jön ki éves szinten – fogalmazott korábban lapunknak Ožvald Erzsébet. Még ha azóta az infláció és egyéb körülmények hatására némileg megnövekedtek is a költségek, nagyjából ez az az összeg tehát, amelyet a partnereknek elő kellene teremteniük ahhoz, hogy az autóbusz-közlekedés újra megindulhasson Pozsony és Rajka között.