2021. november 11., 21:23

A népi kultúra fiatal reménységei

Királyhelmecen a Helmeczy Mihály Alapiskola épületének oldalsó szárnyában szeptemberben 36 diákkal kezdte meg működését a Bodrog Tanoda.

művészeti foglalkozás

Lapunk megjelenésekor, a Tőketerebesi járás fekete besorolása miatt sajnos a közegészségügyi hivatal rendelkezése értelmében a jelenléti oktatás online formára vált. Látogatásomkor viszont még a való világban zajlottak foglalkozásaik.

Leczo Bernadett, a Tempora Orientia polgári társulás elnöke és a tanoda vezetője azzal kezdte az intézmény bemutatását, hogy szakmai partnerük a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia. Rajtuk kívül még a város önkormányzata támogatásának, a Bethlen Gábor Alap, a Csoóri Sándor Alap, illetve a szlovákiai alap, a KULT MINOR pályázatain elnyert anyagi forrásoknak köszönhetően indulhattak el a népzenei, a néptánc, a művészeti és a kézműves-foglalkozások.

Tánc- és zenei műhely

A tanodának köszönhetően sikerül a tevékenységeknek műhely jelleget adni, és egyben nem titkolt cél a közösség összekovácsolása. Hosszú távon viszont saját gyermekzenekart szeretnének, hogy az húzza majd a talpalávalót a Bodrogközi Pulyák néptáncegyüttes fellépései alkalmával. A járványhelyzetből adódó közel másfél éves szünetet követően új oktatót kaptak a gyerekek. Nyíri Gábornak az eddigi 5 foglalkozás alapján is úgy tűnik, hogy a lányok és fiúk alkotta 16 fő nagyon ügyes kis csapat, és bízik benne, hogy az online próbákat is ügyesen megoldják. Más lehetőség nem marad, táncoktató videókat kell készíteni.

citera

Pár évvel ezelőtt, a Petőfi Sándor Programnak köszönhetően, felmenő rendszerben már megkezdődött a népi hangszeroktatás a Bodrogköz szívében. Fekete Krisztián a citerát szerettette meg néhány alsó tagozatos diákkal. Ők szinte mindannyian már haladóként folytatják a tanulást a tanodában. A tanodába összesen 12 lelkes pengető jár, ketten a cimbalommal ismerkednek. Újdonság a népi hegedűoktatás, Kisty Károly három diákkal foglalkozik. A tanoda biztosít állandó helyet a felnőtt népzenészekből a közelmúltban összeállt Három Vidék Zenekar próbáinak is.

Képzőművészeti műhely

Karát Eszter a tanoda irodavezetője tartja a képzőművészeti foglalkozásokat. A testvérváros, Ferencváros támogatott egy 3 hónapos művészeti műhelyt a királyhelmeci óvodások és alapiskolások alsó tagozatosai számára.

hegedűvel

Eszter óvodapedagógusként a hagyományos népi mesterségeken túl egy művészetoktatási módszert ötvöz saját kreatív elképzeléseivel, innovatív megoldásaival. Nem arra ösztönzi tucatnyi tanítványát, hogy sablonosan leképezzék a körülöttünk lévő világot, hanem hogy próbálják meg előhívni saját belső képeiket.

Megjelent a Magyar7 2021/45.számában.

Megosztás
Címkék