2022. július 17., 19:51

A Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor 24 éve színesíti Szőgyén kulturális életét

A falu szeretettel várja vissza a művészeket, talán ezért is az egyik legjobban várt találkozója az alkotóknak. Teljes itt a művészi szabadság, egyedüli elvárás egy olyan mű létrehozása, amely a hely jellegzetességeit visszatükrözi. Kunné Paulusz Györgyi táborvezetővel beszélgetünk.

alkotótábor Szőgyén
Médialapozó
Fotó: Bokor Klára
Sulyok Teréz és Bugyács Sándor

Pár éve kezdett el fiatalodni a tábor, azelőtt a szőgyéniek névről ismerték az alkotókat.

A tábor szempontjából mindenképpen jó, hogy megjelentek körünkben a fiatalok. Ez az alapja annak, hogy a tábor még hosszú ideig fennmaradjon. A fiatalok látásmódja, technikái új színt hoztak, bár még ők is megmaradtak az ecset és spakli mellett. A táborozók mind képzőművészek, vagy járnak ilyen irányultságú iskolába. Természetesen vannak résztvevők minden korosztályból a 16 évestől a 70 felettiekig.

Alkotótábor Szőgyén
Fotó:  Bokor Klára
Kunné Paulusz Györgyi, a művésztábor vezetője

Elvárás, hogy Szőgyént valamilyen módon megjelenítsék.

Az alkotásokra a község reális megfogalmazása már nem jellemző. Inkább a motívumok, hangulatok megragadása. A fotórealisztikus ábrázolástól eltérnek, új perspektívát keresnek. Csányi Peti például a falu címerét rajzolta nőalakja fejdíszébe, Kinder Miro a szőgyéni kerteket, szőlőültetvényeket ábrázolta felülnézetből, Miso Laurinc pedig a templomot. Zeikfalvy Anna egy gerendás szobát tartott megörökítendőnek, de az absztrakt ábrázolásmódot is sokan választották.

Dolgoztak vízfestékkel, akrillal, olajfestékkel, készültek krétarajzok, ikonok, rézkarcok, linómetszetek, enkausztikus, vagyis viasztechnikával készült, álomra emlékeztető képek. A rézkarcok különben a szőgyéni tábor sajátosságához tartoznak, annak idején még Kántor János, a tábor akkori vezetője honosította meg. Zeikfalvy Anna és Kapa Melinda ennek a továbbvivői.

Alkotótábor Szőgyén
Fotó:  Bokor Klára

A községben táborozó művészek évről évre gazdagítják a kortárs képtárat.

Ez évben is értékes képekkel gazdagodik a szőgyéni képtár. Ennek képeiből készült már vándorkiállítás, amely eljutott Tatára és Besztercebányára. Fel lehetne még venni a kapcsolatot más alkotókörökkel is, de ezt sajnos a lakóhelyemről, Szentendréről már nem tudom menedzselni. A táborszervezésben a legnehezebb az embereket összefogni, főleg a széles skálán mozgó korcsoportokat. Ennek ellenére mondhatom, jó kis csapatot alkotott a 14 anyaországbeli, 12 szlovákiai alkotó, akik közül hatan helyiek. Gyakorta megfordult a táborban két fehérorosz alkotó is, az idén sajnos a háborús helyzet miatt nem tudtak jönni.

alkototabor-3-bokor
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.