2019. május 22., 12:19

A napokban kezdődik az Európai Geoparkok Hete

Május 25. és június 10. között 11. alkalommal kapcsolódik be a Novohrad-Nógrád UNESCO Geopark az Európai Geoparkok Hete rendezvénysorozatába, melynek célja, hogy a széles nyilvánosság előtt bemutassa a geopark küldetését, a terület geológiai, természeti, kulturális és történelmi értékeit, azok óvását és védelmét. A gazdag program az ismeretterjesztő és művelődési rendezvényektől, az óvodásoknak és az alapiskolásoknak szánt vetélkedőktől kezdve, a vezetett gyalogtúrákon keresztül, a nyári ifjúsági táborig terjed.

geoparkok-hete2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Puntigán József

Puntigán József, a Novohrad-Nógrád Geopark szlovákiai irodavezetője portálunknak elmondta: a rendezvények évek óta hasonló szellemben kerülnek megvalósításra, az azokba bekapcsolódó gyerekekben lassacskán kialakul az az igény, hogy a szüleikkel, társaikkal, barátaikkal maguk is kimenjenek a természetbe, ismerkedjenek az ottani állat- és növényvilággal, a táji jellegzetességekkel.  

„A kéthetes rendezvény minden évben ugyanazokra a tevékenységekre fókuszál. Májusban az alapiskolák alsó-és felső tagozatos diákjai részére szervezünk vetélkedőket, júniusban a pedagógusok és a diákok örvendeztetik meg az ovisokat. A kicsik részére a természetvédelem fontosságára irányuló foglalkozásokat tartanak“ - nyilatkozta.

A versenyek előkészítésében az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is szerepet vállal a Szlovák Természetvédelmi Ügynökség besztercebányai irodája, illetve a rimaszombati székhelyű Cseres- hegység Tájvédelmi Körzet is.

Vezetett gyalogtúrákkal is készülnek, melyek mindenki számára nyitottak. Legközelebb május 26-án (vasárnap) madárhang felismerő túrán lehet részt venni, melyet Balázs Csaba, ökológus vezet. A gyalogtúra Óbástból indul és Sátorosbányában ér véget, és a Medvesalja területét járja be. A alapiskolások hagyományos versenyeire május 29-én és május 30-án kerül sor. Az alsó tagozatos tanulók háromtagú csapatai Tajti községben, a felső tagozatosok pedig Ragyolcon mérhetik össze tudásukat. A legjobbakat értékes jutalmak várják.

Újdonság, hogy a Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontjában, a salgóbányai Geocsodák Házában három állandó és egy időszaki kiállítás várja az érdeklődőket: a Salgó vár évszázadai, A Novohrad-Nógrád Geopark földtani értékei, A Karancs-Medves határőrzői, illetve a Medvesi Fotós Maraton fotókiállítása (időszaki kiállítás). Így az eddigi megszokott eresztvényi programok mellett ez is színesíti a kínálatot.

Szintén a Geoparkok Hetéhez kapcsolódik, de későbbi időpontban (július 29. - augusztus 2.) valósul meg a hagyományos napközis gyermektábor, amely egy héten keresztül reggel 8.00 órától délután 16.00 óráig kínál programokat a gyerekeknek. A kézműves foglalkozások, alkotóműhelyek mellett lesz vezetett gyalogtúra, s ha az időjárás engedi fürdőzés is.

Az egyes eseményekről részletes tájékoztatást a Novohrad- Nógrád Geopark és a Nógrádi Turisztikai Információs Központ közösségi és weboldalán, valamint füleki irodáikban kaphatnak az érdeklődők. 

A Novohrad-Nógrád Geopark a világ első határon átnyúló geoparkja, amely 2010-ben egyike lett az Európai és Globális Geoparkok Hálózatába tartozó 147 területnek. Az elmúlt évben másodszor védte meg a címét, amikor 4 év után újra zöld kártyát kapott.

A rendezvény szervezői és partnerei a Novohrad-Nógrád Geopark, az Állami Természetvédelem (ŠOP)- Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet, a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség (SAŽP), a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület a Nógrádi Turisztikai Információs Központ, Tajti község, Fülek és a környéke alapiskolái.

Fotó:  Puntigán József

geoparkok-hete2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.