2021. június 22., 15:29

A nagyszabású felújításról és a további fejlesztésekről a Selye János Gimnáziumban

Miután a munkálatok végeztével, az előző héten Filip Mónika, oktatási államtitkár, Milan Belica, Nyitra megye elnöke és további vendégek jelenlétében ünnepélyesen átadták a Selye János Gimnázium (SJG) felújított épületét, június 22-én Andruskó Imre igazgató és a megyei önkormányzat több képviselője az aulában megtartott sajtótájékoztatón számolt be az intézmény elmúlt száz évének legjelentősebb korszerűsítéséről, valamint a tervezett fejlesztésekről.

A Selye János Gimnázium patinás épületének főbejárata
Galéria
+2 kép a galériában
A Selye János Gimnázium patinás épületének főbejárata
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Andruskó Imre, a házigazda intézmény igazgatójaként üdvözölte a jelenlevőket, köztük Csenger Tibor megyei alelnököt, Farkas Ivánt, a Magyar Közösség Pártja megyei frakcióvezetőjét, Becse Norbert megyei képviselőt – az MKP Komáromi járási elnökét és Stubendek László expolgármestert – megyei képviselőt. Hangsúlyozta:

nem csak az SJG, hanem több régióbeli oktatási és kulturális intézmény is hálás a megyei képviselőknek a kisebb-nagyobb felújítási munkálatokhoz szükséges anyagi támogatás megszerzéséért, rendszeres lobbizásukért.

Stubendek László, Becse Norbert, Csenger Tibor, Farkas Iván és Andruskó Imre a mai sajtótájékoztatón
Stubendek László, Becse Norbert, Csenger Tibor, Farkas Iván és Andruskó Imre a mai sajtótájékoztatón
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az előző és a már végéhez közeledő tanévben folyó beruházás a komáromi magyar gimnázium elmúlt száztíz évének legnagyobb építkezése volt, amely 1 717 519,85 eurós összköltségét teljes mértékben Nyitra megye finanszírozta.

Bár a Felvidék legnagyobb gimnáziuma már évek óta szorgalmazta műemlékszerű épülete nagyszabású felújítását, vagyis 2008-ban és 2009-ben is pályázott uniós támogatásra, ám korábban nem járt sikerrel. Végül a Nyitra Megyei Közgyűlés 2017 őszén elfogadta a felújításra vonatkozó tervezetet, és besorolta a tőke jellegű kiadások közé. A közbeszerzést Nyitra megye hirdette meg, a Graphite Kft., vagyis Bartal Zoltán tervei alapján. A területet 2019. május 29-én adták át a Darton Kft-nek, azaz Šimon Péter ügyvezető igazgatónak, a közbeszerzés nyertesének. A műszaki felügyelő Szegi Dénes mérnök, az iskola egykori diákja lett, aki folyamatosan felügyelte a helyszínen elvégzett munkálatokat, amelyeket 2020. október 15-én fejeztek be.

A projekt keretében megújult a világítás, korszerűsödött a fűtésrendszer, kicserélték az elavult nyílászárókat, restaurálták a mutatós stukkókat és hőszigetelték a tornatermet.

Andruskó Imre igazgató és Milan Belica megyeelnök a szalagátvágáskor
Andruskó Imre igazgató és Milan Belica megyeelnök a szalagátvágáskor
Fotó:  Selye János Gimnázium

Csenger Tibor megyei alelnök kiemelte:

az SJG nem csak azzal érdemelte ki a jelentős megyei támogatást, mert a belváros egyik ékének számító, patinás épületben működik, hanem elsősorban az eddigi eredményeivel. Például az elmúlt három évben mindig 1. lett a tanulmányi versenyeken elért eredmények összesítése alapján, míg a sporteredményeivel rendszerint a 2-3. helyen végzett 96 iskola közül.

A szép eredményekért köszönetet mondott az érintett diákoknak és pedagógusoknak is.

Az alelnök szerint az is örvendetes, hogy a felújítás tervéhez pozitívan viszonyuló megyei illetékesek nem több részletben támogatták a régóta dédelgetett terv megvalósítását, hanem egy összegben adták a bő 1,7 millió eurót, ezzel felgyorsítva a cél elérését. Leszögezte:

a megye déli részében tervezett fejlesztésekhez való pozitív viszonyulás hozzávetőleg csak 3,5 éve tapasztalható, előzőleg ugyanis 16 évig nagy különbségek mutatkoztak az északi és déli régióban található intézmények működési feltételeinek a biztosítása terén.

A jelenlegi MKP-s megyei képviselők megválasztásukkor egyik fő céljukként tűzték ki e diszkrimináció megszüntetését.

Csenger Tibor megyei alelnök és Farkas Iván MKP-s megyei frakcióvezető
Csenger Tibor megyei alelnök és Farkas Iván MKP-s megyei frakcióvezető
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Becse Norbert megyei képviselő elárulta: miután uniós támogatást e célra nem tudtak szerezni, 2017-ben a megyei tartalékalapból akarták félretenni a gimnáziumi épületfelújításra szánt összeget. Végül a legoptimálisabb megoldás született:

a megye saját költségvetéséből gazdálkodta ki a szükséges pénzt, ami ilyen nagy összeg esetében ritkaságnak számít.

Megjegyezte: bár 64 iskola tartozik Nyitra megye kötelékébe, ám az egykori alma matere, az SJG korszerűsítésére, így a belső terek akadálymentesítésére, a kerítés tatarozására és egyebekre is további támogatásokat kívánnak biztosítani.

Stubendek László megragadta az alkalmat, hogy a 12 tagú megyei képviselő-csoportjuk nevében gratuláljon Andruskó Imrének a további 5 évre szóló igazgatói kinevezéséhez, amivel korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk.

Egyúttal azt kívánta, hogy ezentúl is jól, hatékonyan tudjon együttműködni a megyei és városvezetéssel, ami a további erkölcsi-anyagi támogatásuk előfeltétele. Végül örömmel nyugtázta, hogy megszépült a belváros történelmi milliőjébe illő, nagymúltú épület, amire büszke lehet az egész felvidéki magyarság.

"A Felvidék fővárosának e jelentős intézményében a külső és a belső megújulás terén továbbra is haladni kell a korral..."
"A Felvidék fővárosának e jelentős intézményében a külső és a belső megújulás terén továbbra is haladni kell a korral..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Farkas Iván MKP-s frakcióvezető az SJG-re vonatkozó további fejlesztésekről is szólt. Elhangzott:

a megyei önkormányzat tavaly hagyta jóvá az épületből hiányzó lift biztosításával és a további akadélymentesítéssel kapcsolatos tervdokumentáció elkészítésének anyagi támogatását.

A hozzávetőleg 175 ezer eurós tervezett projekt keretében egyebek mellett a kerekesszékben közlekedő személyek számára alkalmas toalett-helyiségeket is kialakítanak, felújítják a lépcsőházat, s egy-két éven belül már liften lehet feljutni az emeletekre, amit talán legjobban a különféle rendezvényekre, találkozóikra érkező öregdiákok várnak, s az majd az esetleg mozgáskorlátozott diákok, pedagógusok életét is megkönnyíti.

Hangsúlyozta:

a Felvidék fővárosának e jelentős intézményében a külső és a belső, azaz tartalmi megújulás terén továbbra is haladni kell a korral.

Megígérte, hogy ha az MKP-s képviselők a következő megyei választásokon is szép számban jutnak be a megyei önkormányzatba, az SJG támogatását továbbra is kiemelten fogják kezelni, „hiszen ebbe az intézménybe van értelme folyamatosan beruházni, amit az eredményei is bizonyítanak...“.

Az sem mellékes, hogy e felvidéki központi gimnáziumnak e tanévben 515 diákja van, s 82-en érettségiztek. A távozók helyére szeptemberben 100 nagyelsőst és a kisgimnáziumba 13 primóst várnak, s az új tanévet 31-gyel több diákkal kezdhetik, miközben a kilencedikesek csökkenő száma miatt több iskolában éppen ellentétes tendencia mutatkozik.
A vendégek fogadása a felújított épület ünnepélyes átadásán
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.