2021. november 7., 19:25

A Nagykürtösi járás is befeketedett

Amint arról korábban beszámoltunk, 2021. november 8-ától már 36 járás vált fekete besorolásúvá. A COVID-automata szerint a Nagykürtösi járásban is jelentősen szigorodtak a járványügyi korlátozások.

az alsósztregovai Aquatermal
Fotó: Hotel Aquatermal Strehová

A Nagykürtösi járásban heteken keresztül a harmadfokú, bordó riasztás volt érvényben, hétfőtől azonban feketébe vált. Az átmenetet legfőképpen a teljesen beoltottak fogják érzékelni, ugyanis míg a bordó fázisban látogathatták a fitnesztermeket, kávézókat, éttermeket, bárokat, továbbá korlátozások nélkül részt vehettek tömegrendezvényeken, valamint rendezhettek lakodalmakat, ünnepségeket, addig a fekete besorolásban mindezeket korlátok nélkül már ők sem tehetik meg.

A Nagykürtösi járásban továbbra is kötelező belső terekben a reszpirátor, de kültéren is maszkot kell viselni. Múzeumokat, képtárakat, kiállítótermeket és könyvtárakat csak teljesen beoltottak látogathatnak, amennyiben 15 négyzetméterre legfeljebb egy személy jut. A régió éttermei már a teljesen beoltottakat sem engedhetik be helyiségeikbe; kizárólag ételkiadásra és házhoz szállításra van lehetőség.

A fitnesztermek, a wellneszek és az akvaparkok bezárnak, a fürdőmedencék és az uszodák csak az oltottak számára lehetnek nyitva, ha egyszerre tíz személynél nem tartózkodik ott több.

A tömegrendezvényeken csak teljesen beoltott személyek vehetnek részt, mégpedig legfeljebb száz fő. A résztvevőkről kötelező névsort vezetni. A szentmisék és istentiszteletek az ún. OTP-rendszerben is megtarthatóak, tehát oltottak, teszteltek és a koronavíruson átesettek is részt vehetnek rajtuk; 15 négyzetméterre azonban csak maximum egy személy juthat.

A Szlovák Nemzeti Múzeum égisze alá tartozó kékkői Bábművészeti Kultúrák és Játékok Múzeuma az egyre romló járványhelyzet miatt hétvégén nem fogadja a látogatókat. A tárlatanyagok megtekintésére azonban hétköznapokon 9 és 15 óra között lehetőség van a teljesen beoltottak számára.

Az alsósztregovai Aquatermal termálfürdő vezetősége arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy november 8-ától a szállodát, a wellnesz részleget és az éttermet is bezárják.

Jelenleg a Nagykürtösi járást is magába foglaló Besztercebányai kerületben 38 százalék körüli a teljesen beoltottak aránya. A SME számításai szerint ahhoz, hogy a Nagykürtösi járást többé ne sorolják be a fekete régiók közé, közel 1 900 ötven évnél idősebb személyt kell beoltani.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.