A nagy vadász lévai cserkészei
1995. április 19-én, a nagysallói csata évfordulóján alakult újjá Léván a 46. sz. Kittenberger Kálmán cserkészcsapat. A közösség – számtalan élmény, kaland és megpróbáltatás után – azóta is teszi a dolgát. A jelenlegi csapatparancsnokkal, Szűcs Szabolccsal beszélgettünk.
A huszonöt éves működésük során hogyan változott a csapat taglétszáma?
A 46. sz. Kittenberger Kálmán cserkészcsapat a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség kis csapatai közé tartozik; taglétszámunk húsz fő körül mozog. 1995-ben, a csapat alapításánál húsz cserkész tett fogadalmat, tizennyolc lány és két fiú. Ez az arány mára teljesen megfordult; az utóbbi tizenöt évben főleg fiúk alkotják a csapatot. A legtöbb tagunk a „hőskorszakban“, vagyis az alapítás utáni három évben volt, a maximális taglétszám pedig tudomásom szerint 34 főre volt tehető.
Milyen változásokat hozott az, hogy az alapító parancsnok, Csáky Erzsébet Pozsonyba költözött?
Komoly visszaesés következett be, s mivel az idősebb lányai is cserkészvezetők voltak, így teljesen megbomlottak az őrsi struktúrák. A taglétszám ekkoriban csupán tizenkettő és tizenöt között mozgott, de 2007-ig – a gyerekekkel való munkát vállaló akkori őrsvezetőknek köszönhetően – ezt sikerült huszonöt fölé, majdnem harmincra feltornázni. Amikor ez a generáció felnőtt, és az akkori vezetők elmentek Léváról egyetemekre, akkor újra visszaesett a csapatlétszám húsz alá, és a mai napig ezen a szinten mozog.
Jelenleg mennyi taggal működnek?
Tizenkilenc tagunk van hivatalosan, de ebben nincs benne három kiscserkész-jelölt, akik szeptemberben kezdtek járni cserkészkedni. A tagok között megtalálható nyolc felnőtt cserkész is, akik már más városokban élnek, s néhányan közülük már családosok. Ők a mai napig tagjai a csapatunknak, de aktív cserkészmunkát nem folytatnak. Mindent összevetve jelenleg tizennégy aktív tagunk van.
Nyilván mindig nehezebb a tagtoborzás is. Első körben kiket szólítanak meg?
A tagtoborzás sosem volt egyszerű Léván. A kezdetektől a Juhász Gyula Alapiskolában toborzunk, legtöbbször a harmadik, a negyedik és az ötödik évfolyamokban, a 9–11 éves korosztályt megszólítva. Fiatalabb gyerekekkel nem foglalkozunk, annak ellenére, hogy a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség más csapataiban már hétéves kortól toborozzák a gyerekeket, s van, ahol már az ovis cserkészet is működik. Nekünk sajnos nincs erre vezetői kapacitásunk, tapasztalatunk és szakképzettségünk sem. Úgy szoktuk mondani, hogy az iskola első két éve az olvasás és az írás elsajátításáról szól, így mi a harmadik évfolyamban kezdjük a toborzást. A cserkészgyűlésen a gyerek ekkor már tud feljegyzéseket készíteni a füzetébe, így talán a vezetőnek is egy kicsit könnyebb a dolga. A nyári sátortáborba tízéves kortól visszük a gyerekeket, így – a toborzási stratégiához illeszkedve – egy év cserkészkedés után már részt vehetnek ezeken az alkalmakon. A nyári tábor az egész éves cserkészmunka kicsúcsosodása, mindig nagy élmény a gyerekek számára. Visszatérve a toborzásra, a kezdeteknél szinte az alapiskola összes évfolyamából összeállt egy-egy cserkészőrs, de a kétezres évekre is igaz volt az, hogy egy évfolyamból öten-hatan is érdeklődtek. Ma már egyszerre két évfolyamban toborzunk, hogy legyen meg az öt-hat jelentkező, és ez sem mindig sikerül.
Mik azok a tényezők, amelyek nehezítik a működésüket?
A demográfia egyértelműen ellenünk van; kevesebb a gyerek az iskolákban, az osztályokban, így kevesebb a cserkészet iránt érdeklődők száma is. Léván a másik nagy hátrány, hogy az iskolában egyre több a bejáró gyerek, tehát olyanok, akik nem Léván laknak. Ez nekünk azért okoz nehézséget, mert a cserkészgyűlések és a rendezvényeink a hétvégén, illetve péntek esténként valósulnak meg, amikor általában nincs megfelelő autóbuszos összeköttetés, s gond hozni-vinni a gyerekeket. A harmadik dolog az informatizált rohanó világunk. Ebben a korban nehéz megszólítani a gyerekeket és a szülőket a nomád sátortáborokkal, a csomózás és a térképhasználat tanításával. Persze mindig vannak kivételek, belőlük lesznek a cserkészek.
Az utóbbi időben azonban azt vettem észre, hogy újra kezd kedvelt tevékenységgé válni a természetbe járás, a sport és a különböző labdajátékok űzése. A gyerekek szeretik a klasszikus labdajátékokat és a túrázást is, úgyhogy nincs minden veszve...
Rendelkeznek állandó cserkészotthonnal?
A megalakulás után több mint tíz évig nem volt állandó cserkészotthonunk. A cserkészgyűléseket az iskola osztályaiban, vagy ha úgy alakult, a folyosón, az öltözőben, az udvaron tartottuk. Akkor ez volt a megszokott, ma ez elképzelhetetlen számunkra. 2008-ban Hajtman Béla, a Czeglédi Péter Református Gimnázium akkori igazgatója rendelkezésünkre bocsájtott egy termet a gimnázium épületének egyik nem használt szárnyában. Ezt a termet használtuk cserkészotthonként egészen 2017-ig. Ekkor a tervezett bölcsőde építése miatt az épület eltávolításra került, nekünk pedig ki kellett költöznünk. Szerettük azt a cserkészotthont. Ott egy helyen voltak a dolgaink; nem kellett senkit sem kérdezni, bármikor mehettünk oda, s ha netán hangosak voltunk, akkor sem zavartunk senkit. Villany volt, víz és fűtés nem, mégis – cserkész szemmel nézve – ez volt számunkra a tökéletes cserkészotthon, bár a szülőknek biztosan más volt a véleményük. Kifestettük, otthonossá tettük, sajnáltuk, mikor el kellett mennünk, viszont köszönetet kell mondanunk a gimnázium mindenkori igazgatóságának, valamint Kassai Gyula esperes úrnak, hogy kilenc évig ott lehettünk.
2017-ben a Reviczky Társulás fogadott be minket, azóta ott van a cserkészotthonunk. A hely sokkal összkomfortosabb, mint a régi termünk volt, s télen sem gond cserkészgyűlést tartani. A termet azonban más is használja, nem csak a miénk. A felszerelésünk a ház pincéjében van, azt tekintjük most raktárunknak. Úgy gondolom, hogy a szülők szempontjából sokkal jobb a mostani cserkészotthon, és ez egy fontos szempont. Ezúton is köszönjük a Reviczky Társulásnak a lehetőséget, hogy itt lehetünk és működhetünk, már csak azért is, mert a kezdeti időkkel ellentétben most sokkal több felszerelésünk van, ezért ma már nem is tudnánk cserkészotthon nélkül működni.
Április 18-ára tervezték megünnepelni a csapat megalakulásának 25. évfordulóját. Az esemény végül elmaradt a koronavírus-járvány miatt. Mikorra halasztották el a rendezvényt?
A csapat 1995. április 19-én alakult, az idén 18-a volt az ehhez legközelebb eső szombat. Ezt halasztottuk el szeptember 26-ára. Bízunk benne, hogy az új őszi időpontban meg tudjuk tartani az ünnepséget.
Milyen programmal készültek, készülnek?
Az évfordulóinkat ötévente szoktuk megünnepelni. Ezúttal is tervezünk egy hálaadó ökumenikus szentmisét, illetve istentiszteletet, emellett kiállítást és egy ünnepi fogadást is. Öt évvel ezelőtt a Felvidéki Cserkészgyűjtemény anyagából szerveztünk kiállítást, most – egy kicsit személyesebben, a csapatunk életébe nagyobb betekintést engedve – a saját fényképeinkből tennénk meg ugyanezt. Öt éve ültettünk egy fát, amit azóta az építési munkák miatt át kellett ültetnünk egy új helyszínre, de megmentettük, és életben van. Ehhez szeretnénk egy emléktáblát elhelyezni. Számunkra az ilyen ünnepségek fénypontját nem feltétlenül a program, hanem a találkozás öröme adja. Összegyűlik a csapat, s igyekszünk meghívni mindenkit, a régi tagokat, a barátokat és a támogatókat.
Mi tart egyben egy szórványvidéken működő cserkészcsapatot?
Talán az, hogy a vezetők kitartanak, és nem adják fel. Nem könnyű életben tartani egy ekkorka cserkészcsapatot a szórványmagyarságban. Nem elegendő a vezetői utánpótlás, a kevesebb cserkészből kevesebb cserkészvezető lesz, kevés a frissen képzett, motivált vezető, így a régi banda viszi tovább a csapatot. Sokszor úgy érezzük, hogy nincs már energiánk ezt tovább csinálni, viszont – ahogy a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség jelenlegi mozgalmi vezetője, Péter Dominika biztatott mintegy másfél évvel ezelőtt –
Ezzel szemben még mindig, huszonöt év után is itt vagyunk, működünk, tagokat toborzunk, és szövetségi szinten is jelen vagyunk. A mindennapi gondok mellett legyünk büszkék is magunkra, a munkánkra!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/18. számában.
